Szülinapi visszaemlékezés a sajtótájékoztatókra 2.

Szerző: objektív | 2022-11-26 18:31:00

Egy lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem.


A klub 2016 januárjában tartott sajtótájékoztatót Egervári Sándor bejelentése kapcsán. Ezen az eseményen már újra ott lehettem az újságírók között, akik a szokásosnál sokkal nagyobb számban jelentek meg, mint máskor. Fel tudtam tenni a kérdéseimet is, de a döbbenet a sajtó vége felé történt. Demkóék megköszönték a sajtó munkatársainak a jelenlétet és én már pakoltam a dolgaimat, amikor érzékeltem, hogy Egervári minden rá váró riporter előtt egyenesen felém veszi az irányt. Na, ebből itt mi lesz? Miért akar megütni? Hát még fel se kérdeztem! De hozzám lépett és kezet nyújtott.



Azt mondta, hallott rólam és az amigélekénről, és nem feltétlenül pozitív előjelekkel mutattak be minket házon belül. Nem részletezte a jelzőket, de azt megemlítette, hogy engem úgy aposztrofálnak a klubnál, mint „véres toll”. Éppen ezért szeretne beszélgetni velem és a szerkesztőtársaimmal, ha mi is úgy gondoljuk, hogy megismerjen bennünket és azt, amit képviselünk. Első találkozás után egy ilyen bemutatkozást komoly megtiszteltetésnek éreztem. Egyrészt azért, mert fontosnak tartotta tisztázni, ki és hogy helyezkedik el, ki és mit szeretne, illetve ami a legfontosabb, hogy saját maga győződjön meg arról, hogy kik vagyunk, és ne elmondás alapján ítélkezzen. Másrészt azért, mert az össznépi sajtót követően egyéni interjúra várva ott toporgott a Digi Sport, a Nemzeti Sport, de ott volt a Boon, az Észak, a Miskolci TV és más orgánumok is, úgyhogy volt Sanyi bának dolga bőven.


Kifelé menet már azon gondolkodtam, hogy mi van? Még be sem tette a lábát Miskolcra, millió dolgot kell megismernie, megtanulnia, kap egy idegen keretet huszonvalahány játékossal, akikkel még nem is találkozott, vezetőkkel, klubalkalmazottakkal kell egy csomó mindent átbeszélni, és neki azzal kell foglalkozni, hogy van itt egy „véres toll”? Teljesen ledöbbentett. Pedig szoktam én kedves lenni, de lehet, hogy pont akkor nem találkozom senkivel. Mindenesetre a kérésre a legnagyobb igen volt a válasz, és megbeszéltük, hogy egy közeli időpontban erre sort kerítünk.


A Palota Szállóban történt a beszélgetés, szigorúan két klubalkalmazott jelenlétében. Mindegy is volt, mert ez a korábbi kitiltás után óriási lépés volt a klub és az amigélekén kapcsolatában, annak helyreállításában. A nagyjából másfél órás diskurzus után elégedetten álltunk fel mindannyian. Sanyi bácsi biztosított arról, hogy számára teljesen tiszta lappal indulunk és ahogy megismert bennünket tiszta, őszinte, a csapatot szerető emberekként raktározott el magában.

A sajtótájékoztatókon úriember volt, a szavai meggyőződéssel voltak teli, megfontoltan nyilatkozott mindig, kimért volt, mint tíz deka parizer. Nem nagyon lehetett kizökkenteni a nyugalmából, de ez már nyilván a korából és élettapasztalatából fakadt. Mint tudjuk, korábban azért voltak kirohanásai, melyek művészi formában törtek elő belőle és festék híján csak egy egyszerű, de annál önkifejezőbb rajzra futotta.

Bár hasonló művészetbe nem torkollt itteni távozása, de abban a tekintetben ritkaságszámba ment, hogy ő állt fel a kispadról saját akaratából. Pedig nem volt telefon, nem volt sms sem, füstjelet meg galambpostát sem küldött neki senki – Isten őrizz, hogy újabb ötleteket adjak - csak be nem tartott ígéretek voltak felé. Sanyi bával többször is beszéltünk és mielőtt még bárki tudta volna, hogy felállhat, elmondta nekünk, hogy amennyiben nem teljesülnek azok a kérések, melyeket előzetesen megígértek neki erősítések formájában idejövetelekor, akkor nem fog maradni. Ő nem középszerűséget szeretett volna, hanem komoly és ütőképes csapatot. Ehhez pedig olyan szintű játékosokat akart. Karakán volt és szavatartó, mert amit ígért, meg is tette. Bekő alatt 20 pontot szedett össze a csapat 20 forduló alatt és a 9. helyen állt, Egervári a további 14 meccsen gyűjtött 18-at, és ez annyira volt elég, hogy ezt a pozíciót megőrizzék.

A kapcsolat volt annyira jó köztünk, hogy felhívtam jócskán a távozása után és beszélgettünk fél órát. A csapatnak nem ment túl jól, mondhatni szarul ment. Horváth Feri volt akkor az edző.

Furcsa párhuzam jött elő, mert azt említette a távozása okaként, hogy az a hajó, amelyben ő kijelölt egy utat, nem feltétlenül arra ment, pedig nem ez volt megbeszélve. Érdekes, hogy ezt a hajós párhuzamot újra hallottam, csak kicsit más aspektusból. Azt mondta, egy kőműves sem tud építkezni, ha nincs tégla. Egyértelműen azzal volt problémája, hogy a vezetőség nem biztosította azt az utat, ami a fejlődést és az előrelépést kikövezte volna. Ekkor Szabó Tamás és Benczés Miklós voltak, akik ebben segíteni tudtak volna – ha tehették, vagy ha akarták volna.


Benczés Miki másképpen képzelte el akkor a jövőt, ő a spanyol vonalban hitt és a fiatalok beépítésében. Én meg teljesen más síkon gondolkodtam, így az elképzeléseink abszolút nem találkoztak. Ha azokat a játékosokat sem tudjuk vagy akarjuk megtartani, akik a minőséget képviselik, akkor én hogyan dolgozzak, hogy érjek el eredményeket?


Nem értett például egyet a labdarúgók megbüntetésével sem, szerinte a szakmai stáb, az igazgatók rakják össze a csapatot, és ha annak nem olyan a minősége, az nem a játékos hibája, akinek a képessége elér egy határt, hanem azé a vezetőé, aki odavitte, aki játszatja. A csapat minőségének és eredményességének felelőse nagyrészt a mindenkori klubvezetés.


Egy lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem. Azt látom a tévében, hogy már nincs hite az Eleknek, nincs hite a Bognárnak… Ha köztük van egy olyan játékos, aki mérkőzésenként 5-6 hibát vét, akkor elmegy az ember kedve… Amikor meg a vezetőség elfordul és odadobják koncnak a játékost, plusz már az edző is kritizálja a játékosokat, akkor hogy érezze magát az az ember? Ha az edző eddig vállalta őket, akkor most miért nem vállalja?

Ha a tavalyi keret a 7-9. helyre volt elég, akkor erre a meggyengült keretre miért mondják, hogy az első hatban van? Teljesen irreális az elvárás. Az állandóság egy keretben nagyon fontos. Azért tudnak kisebb csapatok eredményesek lenni, mert van állandóság. De amikor fél évről fél évre kicserélődik a keret, ráadásul a meghatározó emberek mennek el, akkor hogyan legyen állandóság?

Régen 3 évre szerződtettek egy edzőt. Az első évben stabilizálni kellett a csapatot, második évben hozni a meglévőkhöz pár új játékost, és a harmadik évben lesz a teljesítmény. De most hol van erre idő?


Ilyen és ehhez hasonló gondolatai voltak Egervári Sándornak a távozása után, látva a csapatot és annak teljesítményét, játékát. Ezt követően is voltak még vele rövidebb kapcsolatfelvételeink, de a betegsége után már nem kerestük. A viszonyunk vele is ugyanolyan közvetlen volt, mint sok más edzővel, aki megfordult Diósgyőrben.



A folytatásban Horváth, Bódog, Fernando regnálása idejében történt beszélgetéseket, gondolataimat elevenítem fel, persze nem kihagyva a sajtótájékoztatós élményeimet velük.


Ide kattintva elolvashatod az első részt >>>>>>>>>>>


És ezt olvastad már?
Hozzászólások
2. zorba
2022-11-25 10:28:06
Ő egy igazi úriember. Több ilyen kellene ebbe az országba. Nem itt tartanánk.
1. dudik-attila
2022-11-25 08:09:42
O legalább nem csinált segget a szájából..... Korrekt Muki
Mégsem


Üzenet küldése...