Banner

Szerződést hosszabbított a DVTK és Holdampf Gergő

Szerző: Jáborcsik András | 2024-04-26 18:07:00

Továbbra is a DVTK-t erősíti Holdampf Gergő.


Szerződést hosszabbított a DVTK és Holdampf Gergő. A csupaszív csapatkapitány 2022 nyarán érkezett Diósgyőrbe, és tagja volt a bajnokságot rekord pontszámmal megnyerő csapatnak, és azóta is a DVTK alapembere.


Egyszerre érzek most büszkeséget, megtiszteltetést, hálát és természetesen nagy boldogságot. Amikor Diósgyőrbe érkeztem, a klub ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, amit én is magam elé tűztem, és ezt maradéktalanul sikerült elérni. Az elmúlt közel két évben bajnokok lettünk a Merkantil Bank Ligában, illetve sikerült stabilan bennmaradni az első osztályban.

Az első diósgyőri szerződésem aláírásakor úgy fogalmaztam, hogy tisztában vagyok azzal, milyen nagy klubba érkeztem és az itt töltött után megerősíthetem, hogy aki hétről hétre ilyen szurkolótábor előtt, ilyen stadionban léphet pályára Miskolcon, akkor az kiváltságos és szerencsés.

Részemről sosem volt kérdés, hogy szeretnék Diósgyőrben maradni és szerencsére a vezetőség, valamint a szakmai stáb is úgy gondolta, hogy számítanak rám, és bennem gondolkodnak. Nagyon motivált vagyok, és bízom benne, hogy miként megvalósítottuk a korábban kitűzött célkitűzéseket, úgy érjük el a jövőbeli célokat is.

Továbbra is ki akarom venni a részem a csapat eredményes szerepléséből, minél több időt szeretnék a pályán tölteni, méghozzá továbbra is csapatkapitányként. Bármilyen célt is tűz ki a klubvezetés, maximálisan segíteni fogom a csapatot annak elérésében.

Végezetül nagyon bízom abban, hogy amíg játékos leszek Diósgyőrben sikerül megajándékozni a szurkolókat valamilyen különleges eredménnyel.


Holdampf Gergő olyan elnyűhetetlen játékos, akit a DVTK szurkolói mindig látni szeretnének a pályán: az elsőtől az utolsó percig fut, hajt, küzd, robotol, teszi a dolgát. Kőkemény labdarúgó, aki sosem félti magát, minden párharcba bátran megy bele. Számára mindig a csapat az első, igazi vezéralkat a pályán és a pályán kívül is, megérdemelten viseli a csapatkapitányi karszalagot a következő idényben is.


forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

11. lpool
2024-04-27 19:55:16 Kék öves, Tag
Na igen örülök hogy maradsz és remélem a teljesítményeddel meggyőzöd a szakmai stábot hogy jól döntöttek és minket is szurkolókat!!! Hajrá Miskolc Hajrá Diósgyőr!!!
10. Zole61 |Válasz erre: 9. Müncheni Lacika180
2024-04-27 10:44:00 Piros öves, Őstag
Na persze..meg egy jobb kapusnak, egy beton biztos védelemnek, egy jó szervező iranyítónak, meg több gólerős csatárnak..de hát ez itt Diósgyőr. Nincs semmi baj Gergővel. Természetesen ha lesz tőle jobb, ám legyen, legfeljebb pad. Oda is kell ember.
2024-04-27 08:07:43 Narancs öves, Lelkes újonc
Sajnos csak a hangzatos szavakkal hívja fel magára a figyelmet!Tudja mi kell a szurkolóknak!A hozzáállásával semmi baj de lassú és körülményes!Én jobban örülnék egy fiatalabb,labdabiztos fiatalnak!
8. mizu
2024-04-27 05:47:42 Barna öves, Tag
Helyes!
2024-04-27 01:20:53 Piros öves, Fanatikus tag
Jó döntés!
2024-04-26 21:55:55 Barna öves, Fanatikus tag
Nincs ezzel a fickóval az égvilágon semmi baj. Hajt, lelkes, nyújtja, amit tud. Kell a keretbe. Ha ennél jobb focista lenne, nem itt játszana.
5. Zole61 |Válasz erre: 1. maxverstappen
2024-04-26 21:42:29 Piros öves, Őstag
Azt például honnan tudod, hogy mint csk. mit tesz hozzá a csapathoz? Igen, látom én is a hiányosságait, de ő soha nem fog úgy kimenni a pályára, ha kezdő lesz ha nem, hogy végig alibizza a meccset. Jól kel megválasztani a helyét és a játékidejét ez viszont edzői feladat és akkor tud hasznos lenni, én így gondolom.
4. janika |Válasz erre: 3. maxverstappen
2024-04-26 20:40:52 Citromsárga öves, Tag
Még egyszer leirom Én vagyok a foton amit látsz Én vállalom a leirtakért a felelőséget és Te nick néven lehet irni nem érdekel a vezetőség de egyszer az életben lehetne Neked is JÓ Napod és részemröl ennyi feléd
3. maxverstappen |Válasz erre: 2. janika
2024-04-26 20:31:42 Zöld öves, Tag
Xxxx xxxx

Moderálva: 2024-04-26 22:14:19

2. janika |Válasz erre: 1. maxverstappen
2024-04-26 19:09:29 Citromsárga öves, Tag
Xxxxx xxxxx

Moderálva: 2024-04-26 22:14:57

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...