Radenkovic: Amíg nem ajándékoztunk egy büntetőt az ellenfélnek, nagyszerűen játszottunk

Szerző: amigeleken.hu | 2026-02-02 20:34:00

Sajtófigyelő - m4sport.hu


A Diósgyőr hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Kisvárdával a Fizz Liga 20. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A mérkőzés után a két vezetőedző, hazai oldalról a vezetőgólt szerző Bényei Ágoston, a vendégektől pedig Oláh Bálint értékelt az M4 Sport kamerája előtt.


A DVTK Bényei Ágoston lövésével szerzett vezetést az első félidőben, majd a második játékrészben egy vitatott szituációban, hosszú videózás után megítélt büntetővel a Kisvárda egyenlített, mely a hajrában több ziccert is kidolgozott, de végül nem tudta megnyerni a mérkőzést. Vladimir Radenkovic, a Diósgyőr vezetőedzője elmondta, indokolt lett volna a kisvárdai büntető előtt szabálytalankodó Szakos Bence lecserélése, mert látszódott rajta, hogy az ötvenedik perc környékén elveszítette a koncentrációját.


Addig a pillanatig, amíg nem ajándékoztunk egy büntetőt az ellenfélnek, nagyszerűen játszottunk, az történt a pályán, amit szerettünk volna, nem is volt az ellenfélnek kaput eltaláló lövése. A kispadról azt éreztem, ebben a mederben fog végig menni a mérkőzés és meg fogjuk tudni nyerni ezt a találkozót. Az egyenlítés után megváltozott a játék képe, nyíltabbá vált, nekünk is voltak lehetőségeink, az ellenfélnek is voltak ziccerei, így alakult ki a döntetlen. Mint az elmúlt hetekben, egy apróság döntött, amiért nem tudtunk nyerni: elkövetünk egy hibát, félreértés történik a védekezésben, vagy valaki elveszíti a koncentrációját


– vélekedett a szerb szakember, aki arról is szót ejtett, hogy egyelőre semmit sem lehet tudni Saponjic és Pető sérüléséről.



A DVTK trénere az első hazai találkozóján pályára lépő Lamin Colley-ról és a sérülése után visszatérő Anderson Esitiről is beszélt.


Tudta fegyelmezni önmagát, helyzetei is voltak, ismét bebizonyította, milyen fontos játékosa a Diósgyőrnek, de nem csak Colley-ról szeretnék beszélni, hanem Anderson Esitiről is, aki végre be tudott állni sérülése után és néhány játékperccel gazdagodott, ez idő alatt is megmutatta, milyen fontos tagja a csapatnak.


Az Ivan Saponjic sérülése miatt csereként beálló, majd gólt is szerző Bényei Ágoston úgy véli, annyira kiélezett a mezőny, hogy örülniük kell az egy pontnak is, majd arról beszélt, a csapat rutinos játékosainak komoly szerepe van abban, hogy beszéljenek a kisvárdai büntetőt megelőzően hibázó Szakos Bencével.


Nem szabad romba dőlnie, mindenkivel megesik. Ő is a csapat tagja, mellette fogunk állni


– fogalmazott.



Góljával kapcsolatban elmondta, kissé szerencsés volt, mert a Kisvárda kapusa, Ilja Popovics elcsúszott, de emellett tudatos lövést eresztett el, most nem gondolkodott azon, hogy lepasszolja a labdát Lamin Colley-nak, mint a debreceni mérkőzésen.


Ott az volt a tökéletes döntés, Lamin kihagyta, de ez megesik. Most is láttam, hogy ott van jobbra, de elvállaltam, és szerencsére bement.



Ide kattintva elolvashatod a kisvárdai véleményeket is >>>>>>>>


forrás: m4sport.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

67. Pakito77 |Válasz erre: 66. zivatarlanc
2026-02-05 09:24:51 Piros öves, Tag

Harcoljatok a szembeszél elleni pisálással. Jó ha kiadod magadból, sok igazság van benne. Sajnos. 

66. zivatarlanc |Válasz erre: 65. Geotic
2026-02-05 06:54:27 Piros öves, Tag
Már időjárás jelentést is adnak a xxxxx

Moderálva: 2026-02-05 07:43:36

2026-02-05 00:15:08 Piros öves, Őstag

De szép nap volt ez a mai, alig volt zivatar Miskolcon

2026-02-04 15:26:55 Fekete öves, Fanatikus tag

Végülis tényleg jobb azokat a hülyeségeket olvasni, amik ezt a szar stábot melengetik még mindig és itt tartanák továbbá még elemezgetik a várda meccset. Ennyi idő után... na vajon kit szopkodnak az ilyenek vagy mennyire tág látókörűek az ilyenek a vélt önhittségük és kultúráltságuk szemellenzőjében? A többségnek felesleges is ide írni, mivel látják végre mi történik itt. Aztán ami marad hsz, azon a kevésen meg kiverhetik, azok akik.

63. awas |Válasz erre: 53. Geotic
2026-02-04 12:29:37 Piros öves, Fanatikus tag

Nem kötelező minden hozzászólást elolvasni…ahogy a bohóc írja…ásít, lapoz

62. rp |Válasz erre: 37. S.Gábor
2026-02-04 11:40:12 Fehér öves, Újonc

Szerintem nincs négy gyengébb keret a bajnokságban

2026-02-04 11:04:39 Zöld öves, Lelkes újonc

Van itt pár dolog, amit minden Diósgyőr szurkolónak joga van tudni.

Radenkoviccsal olyan szerződést kötött Kovács, hogy innen megy majd nyugdíjba, mert az életben nem fogunk neki ekkora végkielégítést fizetni.

Nem jön se Vignjevic, se Márton a padra.

Kovácsot már novemberben támadták fentről, hogy mi ez a teljesítmény, de akkor még foggal körömmel védte Radenkovicsot. Ha a szerb megy, jó eséllyel Kovácsnak is mennie kell. 

Házon belül nagy a feszültség, már nem tudják a szőnyeg alá söpörni a gondokat a szar stábbal, szar pályákkal és amatőr medical centerrel. Már nem Csenger az ellenségkép náluk sem, mivel kiderült, hogy a csapatának igaza volt, de megy a kapálózás, hogy víz felett maradjanak. 

Rados ügyfeleit, gyenge fiatal játékosokat kell szerepeltetni, mert Ivan és Radenkovics jó haverok. 

Nekünk meg tolják le a szart a torkunkon minden hétvégén. 
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...