Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - m4sport.hu
A Diósgyőr hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Kisvárdával a Fizz Liga 20. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A mérkőzés után a két vezetőedző, hazai oldalról a vezetőgólt szerző Bényei Ágoston, a vendégektől pedig Oláh Bálint értékelt az M4 Sport kamerája előtt.
A DVTK Bényei Ágoston lövésével szerzett vezetést az első félidőben, majd a második játékrészben egy vitatott szituációban, hosszú videózás után megítélt büntetővel a Kisvárda egyenlített, mely a hajrában több ziccert is kidolgozott, de végül nem tudta megnyerni a mérkőzést. Vladimir Radenkovic, a Diósgyőr vezetőedzője elmondta, indokolt lett volna a kisvárdai büntető előtt szabálytalankodó Szakos Bence lecserélése, mert látszódott rajta, hogy az ötvenedik perc környékén elveszítette a koncentrációját.
Addig a pillanatig, amíg nem ajándékoztunk egy büntetőt az ellenfélnek, nagyszerűen játszottunk, az történt a pályán, amit szerettünk volna, nem is volt az ellenfélnek kaput eltaláló lövése. A kispadról azt éreztem, ebben a mederben fog végig menni a mérkőzés és meg fogjuk tudni nyerni ezt a találkozót. Az egyenlítés után megváltozott a játék képe, nyíltabbá vált, nekünk is voltak lehetőségeink, az ellenfélnek is voltak ziccerei, így alakult ki a döntetlen. Mint az elmúlt hetekben, egy apróság döntött, amiért nem tudtunk nyerni: elkövetünk egy hibát, félreértés történik a védekezésben, vagy valaki elveszíti a koncentrációját
– vélekedett a szerb szakember, aki arról is szót ejtett, hogy egyelőre semmit sem lehet tudni Saponjic és Pető sérüléséről.
A DVTK trénere az első hazai találkozóján pályára lépő Lamin Colley-ról és a sérülése után visszatérő Anderson Esitiről is beszélt.
Tudta fegyelmezni önmagát, helyzetei is voltak, ismét bebizonyította, milyen fontos játékosa a Diósgyőrnek, de nem csak Colley-ról szeretnék beszélni, hanem Anderson Esitiről is, aki végre be tudott állni sérülése után és néhány játékperccel gazdagodott, ez idő alatt is megmutatta, milyen fontos tagja a csapatnak.
Az Ivan Saponjic sérülése miatt csereként beálló, majd gólt is szerző Bényei Ágoston úgy véli, annyira kiélezett a mezőny, hogy örülniük kell az egy pontnak is, majd arról beszélt, a csapat rutinos játékosainak komoly szerepe van abban, hogy beszéljenek a kisvárdai büntetőt megelőzően hibázó Szakos Bencével.
Nem szabad romba dőlnie, mindenkivel megesik. Ő is a csapat tagja, mellette fogunk állni
– fogalmazott.
Góljával kapcsolatban elmondta, kissé szerencsés volt, mert a Kisvárda kapusa, Ilja Popovics elcsúszott, de emellett tudatos lövést eresztett el, most nem gondolkodott azon, hogy lepasszolja a labdát Lamin Colley-nak, mint a debreceni mérkőzésen.
Ott az volt a tökéletes döntés, Lamin kihagyta, de ez megesik. Most is láttam, hogy ott van jobbra, de elvállaltam, és szerencsére bement.
Ide kattintva elolvashatod a kisvárdai véleményeket is >>>>>>>>
forrás: m4sport.hu
Ásít. Lapoz.
Ami igazán beszédes (ezen az oldalon sajnos alig jön ki, csak pár ember jegyzi) az a Facebookon nagyot megy. Ott nem ilyen kulturált hangnemben ilyen szépeket fogalmazva írnak nagyon sokan.
Ezért is hozták létre a kamu profilokat. Így próbálják elterelni a problémákról a folyamatos figyelmet és módosítani a puskaporos közvéleményt. Sajnos ezen az oldalon is vannak többen akik a klubházból írogatnak mindenféle hülyeséget.
Csengertől úgy félnek mint a pestistől. Facebookon, Youtubon, Tiktokon nagyot megy.
Pff... Csenger belépőjét - még ha neked nem is tetszik - hasonlítsd már össze lila majoméval, vagy Bajuszéval. Még így is fényévekre van tőlük, ezek még a másoláshoz is hülyék voltak akkor, nemhogy az igazolásokhoz... S igenis volt koncepció, meg irány. Nem ehhez vagyunk szokva. Nem volt pozitív...? Berakatta a kóklerrel Acot a csapatba, mert ez a hülye nem akarta, kirakta Moha havert, meg a többi semmirekellőt Glusceviccel az élen. S nem volt pozitív...???? Átigazolási szezon??? Ember, októberben jött ide, mégis, mit alkotott volna bárki rá két hónapra, télen? Milyen hülyeségeket írsz?? Lila majom tavaly december óta pusmogott Sánthával, rá fél évre, nyáron milyen minőségű igazolásokat csinált....? Egyébként Csenger hozott egy remek edzőt, meg felépítették Skribeket, Szakost észrevették pl, meg pl hosszabbított Acoval. Nem tetszett amit csinált...? Lol. S ezek a lila majommal itt, amit csinálnak, az akkor mennyire tetszik..? Kb olyan mintha a hozzászólásod alapján vagy a kókler vagy a lila majom rokona lennél, mert olyan szinten elfogult vagy, kérdés, miért.... csoda, hogy nem lila színnel írta be a klaviatúra a szöveged...
Sajnos az igazságot nem lehet elégszer leírni. Az igazság pedig fájó.
Miért nem változna? Akkor ezek szerint sehol sem kellene soha leváltani senkit, mert miért lenne jobb.... ? Ilyen hülyeséget írni.... Nem bonyolult dolog, ingyen tanácsot adok: Hozni kell egy edzőt. Vigyori kókler nem az. Nem véletlen, hogy eddig hol is volt vezetőedző...?
Én is ezt szerettem volna leírni, szívemből szóltál! Feljövök ide olvasgatni és látom, hogy egy ráérő ember naponta 100-szor leírja ugyanazt, minden nap, immár hónapok óta. Aki nincs itt már, az mindenki világsztár, bárkit leigazol bármelyik csapat, az ide is jó lett volna, mint egy óvodás... Korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne nézzek fel ide naponta, most van, amikor napok telnek el és nem jövök fel, minek???? És ennek semmi köze ahhoz, hogy Radenkovic, Sántha és Kovács alkalmatlan és takarodjon, szerintem is......
Jó lenne ha el lehetne rejteni a hozzászólókat egyesével a felhasználóknak, ez több helyen működik.
Így aki nem kíváncsi bizonyos emberek véleményére, mert a hócipője tele van vele, nem is látná, mit böfög ide.
Igaz, de azért azt is lásd be, nem normális, sőt, beteges az, hogy egy fórumtárs naponta 30-40 hozzászólást ír, mindegyiket ugyanazzal a mondanivalóval, mindezt hónapok óta. Ez nem normális dolog, szerinted bármit is elér ezzel? Max annyit, hogy velem együtt jópár embernek attól is elmegy a kedve, hogy feljöjjön az oldalra, mert kikerülni sem lehet
mégis, egy szurkolóknak szóló bemutatkozón mit kellene előadni? nevetséges az érvelésed. mondott ő konkrétumokat is a klubról, látszott, hogy már akkor felmérte az alapvető működési problémákat, ezek szerint az elsikkadt nálad. másrészt számonkérhető dolgokat is elmondott, mi alapján fognak a döntések megszületni. de várom, te hogyan mutatkoznál be? pl ahogy Kovács, ahogy odatolták egyedül? elemezd kérlek a két sportig bemutatkozását, hagy tanuljunk belőle.
Attól, hogy valaki kulturáltan irogat ide, még nem biztos, hogy jól is látja a dolgokat. Szakmázgatni jelenleg teljesen felesleges, mert az most nincs a klubnál. A szurkolók, ide beírok dühe, tehetetlensége pedig érthető.