Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - m4sport.hu
A Diósgyőr hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Kisvárdával a Fizz Liga 20. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A mérkőzés után a két vezetőedző, hazai oldalról a vezetőgólt szerző Bényei Ágoston, a vendégektől pedig Oláh Bálint értékelt az M4 Sport kamerája előtt.
A DVTK Bényei Ágoston lövésével szerzett vezetést az első félidőben, majd a második játékrészben egy vitatott szituációban, hosszú videózás után megítélt büntetővel a Kisvárda egyenlített, mely a hajrában több ziccert is kidolgozott, de végül nem tudta megnyerni a mérkőzést. Vladimir Radenkovic, a Diósgyőr vezetőedzője elmondta, indokolt lett volna a kisvárdai büntető előtt szabálytalankodó Szakos Bence lecserélése, mert látszódott rajta, hogy az ötvenedik perc környékén elveszítette a koncentrációját.
Addig a pillanatig, amíg nem ajándékoztunk egy büntetőt az ellenfélnek, nagyszerűen játszottunk, az történt a pályán, amit szerettünk volna, nem is volt az ellenfélnek kaput eltaláló lövése. A kispadról azt éreztem, ebben a mederben fog végig menni a mérkőzés és meg fogjuk tudni nyerni ezt a találkozót. Az egyenlítés után megváltozott a játék képe, nyíltabbá vált, nekünk is voltak lehetőségeink, az ellenfélnek is voltak ziccerei, így alakult ki a döntetlen. Mint az elmúlt hetekben, egy apróság döntött, amiért nem tudtunk nyerni: elkövetünk egy hibát, félreértés történik a védekezésben, vagy valaki elveszíti a koncentrációját
– vélekedett a szerb szakember, aki arról is szót ejtett, hogy egyelőre semmit sem lehet tudni Saponjic és Pető sérüléséről.
A DVTK trénere az első hazai találkozóján pályára lépő Lamin Colley-ról és a sérülése után visszatérő Anderson Esitiről is beszélt.
Tudta fegyelmezni önmagát, helyzetei is voltak, ismét bebizonyította, milyen fontos játékosa a Diósgyőrnek, de nem csak Colley-ról szeretnék beszélni, hanem Anderson Esitiről is, aki végre be tudott állni sérülése után és néhány játékperccel gazdagodott, ez idő alatt is megmutatta, milyen fontos tagja a csapatnak.
Az Ivan Saponjic sérülése miatt csereként beálló, majd gólt is szerző Bényei Ágoston úgy véli, annyira kiélezett a mezőny, hogy örülniük kell az egy pontnak is, majd arról beszélt, a csapat rutinos játékosainak komoly szerepe van abban, hogy beszéljenek a kisvárdai büntetőt megelőzően hibázó Szakos Bencével.
Nem szabad romba dőlnie, mindenkivel megesik. Ő is a csapat tagja, mellette fogunk állni
– fogalmazott.
Góljával kapcsolatban elmondta, kissé szerencsés volt, mert a Kisvárda kapusa, Ilja Popovics elcsúszott, de emellett tudatos lövést eresztett el, most nem gondolkodott azon, hogy lepasszolja a labdát Lamin Colley-nak, mint a debreceni mérkőzésen.
Ott az volt a tökéletes döntés, Lamin kihagyta, de ez megesik. Most is láttam, hogy ott van jobbra, de elvállaltam, és szerencsére bement.
Ide kattintva elolvashatod a kisvárdai véleményeket is >>>>>>>>
forrás: m4sport.hu
Vérlázító ez az edzoi nyilatkozat, amikor ilyen bűngyengén játszottunk. A taktikád többek között ott hibázik h sem Bokros sem Szakos nem lenne képes egyedül bejátszani a széleket és egyszerre védekezni meg támadni. A hátsó hármas meg lassú, statikus emberekből áll akiket könnyű lefutni. Saponjic meg egy betli, az utóbbi évek egyik leggyengébb igazolása és még pénzt is adott érte a lila maki. Szombaton nem lesz 500 ember sem, élvezd ki Radenkovics utolsó meccsét.
Elkezdtem visszanézni a meccset. A kezdésnél a felállásnak örültem, mint taktika tetszett a hadrend. 4-1-3-2-ben kezdtünk, ahol Keita egyértelműen Holdampf előtt játszott és Pető + Babos indult a két szélről. Elöl két csatár, akikre nagyon kíváncsi voltam, hogy együtt mit tudnak mutatni.
- ami bántó, hogy ebben a felállásban a védők előtti 1-2 középső embernek támadás építésben összekötő kapocsnak kéne lenni a védelem és a támadók közt. A szélső védők nem mentek magasan fel, így a két középső középpályásnak elvileg több területe van, kevésbé kell hátul biztosítani. Ez a szerep Holdampfnak szerintem egyáltalán nem áll jól. Sokat mozog, de igazán nem megjátszható. Nem kéri el a labdát és nem tudja szervezni a játékot. Keita többet kéri a labdát, de ő sem egy kreatív szervező játékos. Előbbi posztján Esiti, utóbbi posztján Vallejo szerintem sokkal jobban illik ebbe a rendszerbe, csak sajnos ők meg nem elég mozgékonyak ekkora területen. Ezzel el is jutottunk oda, hogy vannak jó középpályásaink, de stratégiailag nincsenek átgondolva rendesen. Én feljebb küldeném a szélső védőket és betenném a statikusabb, lassabb, de jobb szervező Vallejot középre. Könnyebben marad hátul biztosítani, nem rohan el, nyugodtan rohanhatnak a szélső védők. Nekik is talán jobban áll a lendületes játék, mint a statikus
- ha hátul megvan Szatmári - Vallejo - Tamás/Bárdos és széleken a két szabadabban mozgó védő (Bokros és Szakos), akkor nem kell mind a két szélre vonal szélső. Babost lekapnám és Petőt teljesen szabadon engedve tenném középre. Petőben tényleg van fantázia, de Szakoshoz hasonlóan nagyon sokat kell még fejlődnie
- hogy Vallejo és Pető között ne legyen egy nagy üres tér, az Esiti-Keita páros be tudná tölteni a területet
- elül végre játszhatna együtt Saponjic és Colley. Sajnáltam Saponjicot, meccs után találkoztam vele és annyira fájt a lába, hogy nem tudott egy lépcsőn lemenni
Nálam most ez a csapat játszana, amiben talán mindenki kicsit jobban a saját stílusának megfelelően játszhatna (esetleg Bokros helyett Babos jöhet, ha meg tudja oldani a védekező feladatát):
Sentic - Szatmári Vallejo Bárdos - Szakos Esiti Keita Bokros - Pető - Saponjic Colley
Győr ellen...kizárt, ők ezt nem engedhetik meg maguknak, ott komoly célok vannak úgy látom. Reálisabb, hogy még egy helyet lejjebb csúszunk..sajnos.
"Amíg nem ajándékoztunk egy büntetőt az ellenfélnek,nagyszerűen játszottunk!"
Eszembe jut egy legalább 20-25éves sztori:Egy azóta sajnos elhunyt,kiváló barátom(no name) megye kettes edzőként,egy 19-1-es vereség után úgy nyilatkozott:"Ha nem kapunk 19-et,mi nyerünk 1 nullra.". Na ő látta reálisan!!!
.... és ugye másfél évvel ezelőtt, a bajnokság elején kiesőnek gondoltuk őket.... : (((
Drága f@szom, megint mi mindent elmulasztottunk, mert az idióták elb@szták!!!!! ....... megint, mint mindig!!!!! : (((
Ha már SAJNOS ott ülsz a kispadon és edzőnek nevezed magad, akkor esetleg nem kellene legalább a meccset is nézni, hogy ilyen hülyeségeket ne beszélj, hogy jól játszottunk! Esetleg ha neked ez a jó játék akkor súrgősen kezeltesd magad és HUZZÁL már a B...S P.....A vigyori !
Na igen, én is ettől tartok...
Semmi nem változna csak időhúzás. Mellesleg azt szeretném, ha végre ezt a nyálas, szarházi "nemzet csapatát", a jó focit játszó győr megszoptatná és bajnok legyen!
Szerintem a hétvégén nyerünk.Ilyenkor szokott "csoda" történni ami megmenti Radót. Az MTK elleni meccs után már előzni fogjuk őket. MTK esik ki a Barcikával.
rado mi a fészkes fenének kéne történnie hogy TE ELTAKARODJ INNEN??
Persze mehetne még jó pár " emberke " veled együtt!!!
magyarázod bazdmeg a NAGY SEMMIT!!!
NEM VAGY VALÓ IDE KOTRÁS INNEN NÉZD MEG HOGY MI LETT A CSAPATUNKBÓL!!!
300-500 NÉZŐ MAX!!
Gratulálok az alkalmatlan tulajnak is hogy ezt össze hoztátok!!!