Nélkülünk Nincs Diósgyőr

Szerző: dfcwolf | 2026-03-16 19:45:00

Tisztelt Szurkolótársak!

Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy eltökéltségünk célt ért, és a szurkolói bojkott meghozta az eredményét: a petíciónkban megfogalmazott elvárásainkat a klub teljesítette. Ez a mi közös sikerünk, mert nagyon sokan mellénk álltatok, és vállaltátok azt, hogy velünk együtt távol maradtok a lelátóról. Tudjuk, hogy ezzel óriási áldozatot hoztatok. Senkinek nem volt könnyű ez a pár hét.

Nem felejtjük el, hogy hónapokkal ezelőtt maga Sántha Gergely vállalta a felelősséget Horváth Csenger elküldéséért és Kovács Zoltán kinevezéséért; bizakodva várjuk, miként fog ez a felelősségvállalás megvalósulni. Nem vagyunk vakok, és nem vagyunk maradéktalanul elégedettek sem: bőven akadnak még olyanok a klubnál, akiknek szívesen megmutatnánk a „Miskolc vége” táblát. De jelenleg nem ez a legfontosabb dolgunk!

Most azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a hátralévő hét fordulóban a legnagyobb odaadással támogassuk a csapatot, és a saját eszközeinkkel mindent megadjunk nekik a bennmaradás érdekében. Ennek első és igazán fontos állomása a szombati, Nyíregyháza elleni összecsapás lesz. Senkinek nem kell ecsetelnünk, mennyire fontos ez a meccs mindannyiunknak. De most a száz százalék is kevés lesz a lelátón! Most az kell, hogy az internetes kommentelés helyett a valóságban mutassuk meg: mi vagyunk a legnagyobbak!

Álljatok mellénk a szektorban, és mutassuk meg ezen a hét meccsen, milyen is az igazi Diósgyőr, amikor fellobban az a bizonyos tűz a lelátón! Hét meccs, aztán újra számot vetünk, és tovább harcolunk a klubért a saját eszközeinkkel!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-03-16 23:01:45 Piros öves, Fanatikus tag

Nem értem mit értetlenkedtek. Azt várjátok, hogy 7 meccsel a vége előtt lemond az elnök? Ennek semmi realitása. Az ultrák elérték amit jelenleg lehetett…amit meg is fogalmaztak. Felelősségre vonni sánthát a szezon végén lehet.

29. Uncle Ben |Válasz erre: 28. sheldon
2026-03-16 22:53:30 Piros öves, Fanatikus tag

Ugyanaz kinevezett egy rosszabb edzot. Raadasul aki ezt az ujat kinevezte, az utana tavozott. A problema valodi gyokerenel semmi valtozas. Idokozben pedig lement jonehany meccs es megbomlott az addig legalabb egymasert kuzdo (meg ha nem is tul sikeresen) egyseg a csapaton belul. Persze most mar szurkolni kell, mert csak 7 meccs van hatra. Ez igen! Ez aztan eredmeny a javabol. Oriasi valtozasok. Csak gratulalni tudok.

2026-03-16 22:29:41 Fekete öves, Fanatikus tag

Értünk el eredményeket, nem is kicsit, hiszen elment az edző és a sportigazgató is, de most a bennmaradás mindennél fontosabb! Már csak 7 meccs van hátra, ki kell szurkolni a bennmaradást! (Sánthával majd foglalkozunk azután.)

2026-03-16 22:18:14 Barna öves, Fanatikus tag

Sikerült megosztani  a szurkolótábort is!

Régi trükk ez, aki erre a rávette az ultrákat az nagyobb zsiványságra is képes! 

És itt van belőlük jó pár, szombaton még több lesz a városban!

26. betyarok |Válasz erre: 13. dfcwolf
2026-03-16 22:13:18 Fekete öves, Őstag

Ha vége a szezonnak, akkor lehet majd nagyobb vadakra is lőni. 

Ezt viszont nem értem.

Kinek?Kire? Hogy?


2026-03-16 22:12:32 Barna öves, Fanatikus tag

Már az országos (büdösmocskoslibsibrüsszelista) médiában is témák vagyunk....

Kb. 46 perctől hallgassa, akinek van rá egy bő 20 perce.

https://24.hu/sport/2026/03/16/podcast-ziccer-dvtk-szoboszlai-dominik-igor-tudor-dvtk/

Takarodó!!!!!!!!!!!!!!

24. betyarok |Válasz erre: 18. nordas
2026-03-16 22:05:55 Fekete öves, Őstag

A tüntetést, a zsigerből jövő tüntetést nem kell megszervezni. Nem kell leírni, hogy találkozò 09.30- kor....a zsigerből jövő tüntetés bennünk van - vagy nincs.... Már nincs, sajnos....régen volt. Nem kellett hozzá se ultramozgalon se internet!

De most nincs és ne az ultrákat hibáztassuk, hogy nincs tüntetés, mi is odamehettünk volna! Te is, Ő is, én is!

Úgy vélem, ezért kell kimennünk szurkolni. 


23. Zole61 |Válasz erre: 12. TUCSI
2026-03-16 21:57:28 Piros öves, Őstag

Teljesen igazad van. Ez így valahogy Sánt(a)ít! Nem ő volt aki előre vállalta a felelősséget mindenért is? Most akkor mi is van.....Biztos véletlen, hogy az ultrák pont őt nem találták meg...vajon miért?  Ugyan mi fog változni, ha jön egy Sánta kegyenc újabb sportigazgató? Ki tudja Sántát miért nem lehet az ultráknak emlegetni, de talán most kellett volna vele elbeszélgetni, vagy mondjuk megszólítani,(ha már annyi nyílt levelet írtok), mondjuk a tulajdonost. Így ez, hogy visszatérnek a stadionba olyan, mintha minden szuper lenne, nincs itt semmi látnivaló....

22. betyarok |Válasz erre: 19. Uncle Ben
2026-03-16 21:55:53 Fekete öves, Őstag

Ez nem igaz! Azt érték el, hogy nemcsak az ultra szektor volt üres! Gondolom, ez fáj... Nem tudom mi az igazság a klub és az ultrák kapcsolatáròl, nem is érdekel: de hozzájárultak ahhoz, hogy a mezei szurkolò is megtudja, micsoda végtelen gazemberség folyik itt!


21. Uncle Ben |Válasz erre: 13. dfcwolf
2026-03-16 21:32:10 Piros öves, Fanatikus tag

Erre egyszeru a valasz: mar a peticio is egy kalap szart ert. Na az mind teljesult

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...