Nélkülünk Nincs Diósgyőr

Szerző: dfcwolf | 2026-03-16 19:45:00

Tisztelt Szurkolótársak!

Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy eltökéltségünk célt ért, és a szurkolói bojkott meghozta az eredményét: a petíciónkban megfogalmazott elvárásainkat a klub teljesítette. Ez a mi közös sikerünk, mert nagyon sokan mellénk álltatok, és vállaltátok azt, hogy velünk együtt távol maradtok a lelátóról. Tudjuk, hogy ezzel óriási áldozatot hoztatok. Senkinek nem volt könnyű ez a pár hét.

Nem felejtjük el, hogy hónapokkal ezelőtt maga Sántha Gergely vállalta a felelősséget Horváth Csenger elküldéséért és Kovács Zoltán kinevezéséért; bizakodva várjuk, miként fog ez a felelősségvállalás megvalósulni. Nem vagyunk vakok, és nem vagyunk maradéktalanul elégedettek sem: bőven akadnak még olyanok a klubnál, akiknek szívesen megmutatnánk a „Miskolc vége” táblát. De jelenleg nem ez a legfontosabb dolgunk!

Most azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a hátralévő hét fordulóban a legnagyobb odaadással támogassuk a csapatot, és a saját eszközeinkkel mindent megadjunk nekik a bennmaradás érdekében. Ennek első és igazán fontos állomása a szombati, Nyíregyháza elleni összecsapás lesz. Senkinek nem kell ecsetelnünk, mennyire fontos ez a meccs mindannyiunknak. De most a száz százalék is kevés lesz a lelátón! Most az kell, hogy az internetes kommentelés helyett a valóságban mutassuk meg: mi vagyunk a legnagyobbak!

Álljatok mellénk a szektorban, és mutassuk meg ezen a hét meccsen, milyen is az igazi Diósgyőr, amikor fellobban az a bizonyos tűz a lelátón! Hét meccs, aztán újra számot vetünk, és tovább harcolunk a klubért a saját eszközeinkkel!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-03-17 07:57:19 Narancs öves, Tag

Valahol sejtettem,hogy a változások hatására na meg pont ezek ellen visszatér a tábor. Azt hittem végig visszük/viszik a bojkottot amíg ez a Sántha itt van.  Én továbbra sem megyek ki amíg ez a gyökér itt van!!! Sokan csalódtak az ultrákban ahogy én látom.


2026-03-17 07:42:50 Fekete öves, Őstag

Illúzió volt azt gondolni, hogy egy szurkolói bojkott hatására az évek óta tartó, a klubot övező nemtörődömség miatt a legfelső vezetés önként távozik majd a pozíciójából. Viszont megtették a minimum elvárást és a nagyon vonal alatti „szakembereket” eltávolították! Ettől függetlenül a jelenből táplálkozó jövő ugyan úgy kilátástalan, de legalább a lelátói jelenléttel egy plusz motivációt adhat a kiesés ellenni harcban! 

2026-03-17 05:48:55 Fekete öves, Őstag

Tegyük fel, hogy bent maradunk (mondjuk látva a sorsolásunkat, ez már csak elég bundagyanús meccsekkel lehetséges), akkor a szezon végén, a nyár elején mégis hogyan lesznek Sántháék "levadászva"? Mégis ki fog a nyári szünetben nyomást helyezni rájuk és miként? 

2026-03-17 03:19:30 Fekete öves, Veterán
A bojkottal egyetértettem, de itt az elsők között voltam, akik már az MTK ellen is felfüggesztették volna. Most viszont a Nyíregyháza elleni meccs helyett inkább a tüntetést választanám. Pont most lenne igazán nagy ereje, amikor apu is itt lesz Miskolcon. Nem ellene, és nem politikai tüntetésről van szó, hanem a Diósgyőrért. Lehet, hogy többet érne, mert talán észbe kapnának. Nekem úgy tűnik ,hogy Sántha tevékenysége nem veri ki náluk a biztosítékot, pedig minden baj forrása nála kezdődik. ....
36. Uncle Ben |Válasz erre: 35. mr-d
2026-03-16 23:34:35 Piros öves, Fanatikus tag

Pontosan igy van sajnos szerintem is.

Hajra, tenyleg maradjunk bent. Illetve annyiban kovetkezetes maradok, hogy bar nagyon kevesre tartom Vignjevicet, de ha mar itt van, akkor ne a kirugasara koltsuk a penzt. Ahogy Radenkovicnal is mondtam, jo lenne vegre vmi tartos allandosag. Ha mar jobb nincs, akkor legyen Vignjevic.

2026-03-16 23:31:32 Fekete öves, Veterán

Az ultimátumban megfogalmazott követelések voltak teljes tévút. Ezt mutatja, hogy azok teljesültek, de a klub semmivel nincs előrébb. sőt, nagyobb a káosz, mint előtte. Kinek jó? Mindenki válaszolja meg magának. Egyetlen tény van, mai napig nem állt ki a menedzsmentből senki, aki elmondja, mi történt dr Magyarral, mit jelent Sántha felelősségvállalása, mik a tervek a klub jövőjével kapcsolatban. Ettől függetlenül jó szurkolást mindenkinek és maradjunk bent!

34. Uncle Ben |Válasz erre: 30. awas
2026-03-16 23:28:28 Piros öves, Fanatikus tag

Azt, hogy igy ennek semmi ertelme. Ez nem valtozas. Ez nem elorelepes. Pusztan annyi tortent, hogy ahelyett, hogy szurkoltak volna a szarnak, mostanra hig fos van csak helyette. Ennek tenyleg sokkal jobb szurkolni

33. Győrikapu |Válasz erre: 30. awas
2026-03-16 23:23:11 Piros öves, Fanatikus tag

Tényleg nem érted! Hülyere vagyunk véve!

Az ultrák ezzel a döntésükkel meg szarabb helyzetbe hozták magukat!Ez a hajó -marmint az nb1- már elment!Ha a csodavárás bejön akkor ott bunda van!

Viszont a szurkolók kiengedték kezükből az egyetlen ütőlapjukat!

32. Győrikapu |Válasz erre: 25. diosgyori
2026-03-16 23:11:03 Piros öves, Fanatikus tag

Meghallgattam...

Sok igazsagot kimondanak, de van köztük hülye is!

Eljutnak oda amit tudunk, vezetőség kuka.

2.osztalyúak leszünk...

31. VipetsánszkiMCMX |Válasz erre: 13. dfcwolf
2026-03-16 23:03:23 Citromsárga öves, Újonc

Most úgy érzem magam, mint józsi bácsi a 75. születésnapjára kapott vitorlázórepülés után: erre számítottam, erre is számítottam...na, de erre nem számítottam.

Tehát akkor te is elfogadod, hogy a ner és Sántha egyhangú pontozással, vagy kiütéssel "diadalmaskodott" klubunk fölött. Szuper...

Kilenc hónap alatt szétvertek egy bíztató projektet, lenyelettek velünk egy lilát, a kókler come backjét, még egy lilát, sok lila világsztárt, zűrzavaros ultimátumokat, kopasz lila majom helyett most majd egy nagyképű mindenhol bukott háromnegyed lilát a lila edző mellé.

Úgy tűnik sikeres volt Sántha újabb tárgyalása beosztottjával, a zöldek vezérével. Tanácsait elfogadva most szombaton az ultrák meg nem vett része  sem Sántha ellen fog tüntetni a téren me.úr látogatása kapcsán, hanem Tirpákiában szurkol a tőlünk sms-ben elküldött Bódog csapata ellen. Akik mondjuk nem hat napja edzenek keményen hanem hónapok óta. 

Azt meg pláne nem értem, hogy az nb1-ben maradva, Lölő pénze nélkül mit fogunk csinálni. Kalapozunk, összedobjuk, vagy bízunk az esélyes me. miskolci kötődésében??? 

Oké, abból a szempontból könnyen beszélek hogy az elmúlt években innen nem nagyon jutottam haza meccsekre. Erre a hétre sem fogok. Mondjuk azt nem bánom hogy nem látom hogy a skyból Sántha, Világi, Petrán és a többiek röhögnek rajtunk. 

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...