Nélkülünk Nincs Diósgyőr

Szerző: dfcwolf | 2026-03-16 19:45:00

Tisztelt Szurkolótársak!

Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy eltökéltségünk célt ért, és a szurkolói bojkott meghozta az eredményét: a petíciónkban megfogalmazott elvárásainkat a klub teljesítette. Ez a mi közös sikerünk, mert nagyon sokan mellénk álltatok, és vállaltátok azt, hogy velünk együtt távol maradtok a lelátóról. Tudjuk, hogy ezzel óriási áldozatot hoztatok. Senkinek nem volt könnyű ez a pár hét.

Nem felejtjük el, hogy hónapokkal ezelőtt maga Sántha Gergely vállalta a felelősséget Horváth Csenger elküldéséért és Kovács Zoltán kinevezéséért; bizakodva várjuk, miként fog ez a felelősségvállalás megvalósulni. Nem vagyunk vakok, és nem vagyunk maradéktalanul elégedettek sem: bőven akadnak még olyanok a klubnál, akiknek szívesen megmutatnánk a „Miskolc vége” táblát. De jelenleg nem ez a legfontosabb dolgunk!

Most azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a hátralévő hét fordulóban a legnagyobb odaadással támogassuk a csapatot, és a saját eszközeinkkel mindent megadjunk nekik a bennmaradás érdekében. Ennek első és igazán fontos állomása a szombati, Nyíregyháza elleni összecsapás lesz. Senkinek nem kell ecsetelnünk, mennyire fontos ez a meccs mindannyiunknak. De most a száz százalék is kevés lesz a lelátón! Most az kell, hogy az internetes kommentelés helyett a valóságban mutassuk meg: mi vagyunk a legnagyobbak!

Álljatok mellénk a szektorban, és mutassuk meg ezen a hét meccsen, milyen is az igazi Diósgyőr, amikor fellobban az a bizonyos tűz a lelátón! Hét meccs, aztán újra számot vetünk, és tovább harcolunk a klubért a saját eszközeinkkel!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-03-16 21:30:24 Barna öves, Fanatikus tag

Az nem tűnt fel kedves Ultrák hogy a színházban csak díszletet cseréltek? Minden ugyan olyan hányinger üzemmódban megy tovább! Jó szurkolást akkor aki ezt a fertőt nézi! Kinek mi a döntése... hát én a közelébe nem megyek ennek a fosnak!

2026-03-16 21:28:25 Piros öves, Fanatikus tag

Ennel jobban nem tudok NEM egyeterteni az ultrainkkal. Semmit nem ertek el. Az egyetlen dolog, amit nekik koszonhetunk, az a jelenlet hianya es a megbomlott hangulat miatt nehany pont minusz. Egy nem tul jo edzo (vagy szar, ki-ki vermerseklete szerint) helyett, lett egy rosszabb. Kovacs elment, ami donteshozasban semmilyen erdemi valtozast nem jelent. Aki benne bizott, ugyanaz a szemely fog utodot valasztani. Szoval kedves ultrak: NEHANY PONT MINUSZON KIVUL, KONKRETAN SEMMIT NEM ERTETEK EL!

18. nordas |Válasz erre: 13. dfcwolf
2026-03-16 21:27:31 Fekete öves, Őstag

Most volt itt az alkalom nyomást gyakorolni, most ütött volna nagyot egy tüntetés. De ehhez vagy gyávák voltak vagy van egy rosszabb gyanúm is, mert bizony hallani a klubtól fizetést kapó egyénekről. Mészáros meg lesz.rja a csapatot, Miskolcot meg mindenkit, elképesztőn naív vagy ha azt hiszed h ő erre a klubra értékként tekint. Akár bent maradunk, akár kiesünk, egy döglődő klub vagyunk, egyre több kiábrándult, fásult szurkolóval. Majd ha az ultrák legközelebb körbenéznek a hazai meccsen, ne lepődjenek meg h 2-3 ezer embernél így sem lesznek többen, mert sokan nem fogunk bemenni, amíg itt nem lesz valódi változás. 

2026-03-16 21:23:11 Piros öves, Tag

Milyen érdekes. 21-én jön Orbán, véletlenül a tirpák meccs is 21-én van, akkor amikor a városház téren véleményt lehetne nyilvánítani Sántháról. 

16. TUCSI |Válasz erre: 13. dfcwolf
2026-03-16 21:10:19 Citromsárga öves, Lelkes újonc

Ezért vagyunk ebben a helyzetben.  Tényleg vegyük fel a címerünkbe a Wc-ülőkét és ne csak az elkövetkező  7 meccsre.

15. Győrikapu |Válasz erre: 12. TUCSI
2026-03-16 21:07:39 Barna öves, Fanatikus tag

Igazad van!

Gyáva népnek nincs hazája!

Becsicskoltunk!!!

14. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 12. TUCSI
2026-03-16 21:02:19 Fekete öves, Veterán

Jogos, elég átmenni Eger belvárosába, 50km-rel odébb ember úgy érzi egy másik országba érkezett.
Szépasszonyvölgy vs Avasi pincesor meg egy másik földrész...


2026-03-16 20:58:50 Fekete öves, Veterán

A petícióban leírtakat elérte a tábor, így már nem volt értelme tovább a folytatni a bojkottot. Természetesen mindenki tudja, hogy Sántha a hibás és ez bele is lett írva a közleménybe.

Most mindennél fontosabb, hogy bent tudjunk maradni! Ha kormányváltás jön, akkor Mészáros nem fogja tovább adni a pénzt és ezt jó lenne az NB1-ben megélni. Sokkal rosszabb lenne azNB2-ben. Lehet, hogy sokáig ez a 7 meccsünk lesz az első osztályban. Akkor legyen ez emlékezetes. 

Ha vége a szezonnak, akkor lehet majd nagyobb vadakra is lőni. 

2026-03-16 20:51:50 Citromsárga öves, Lelkes újonc

A Dvtk évek óta zajló válsága a rendszer állatorvosi lova. Jól beleillik  a sorba.  Lásd: a vár, Tapolca, a Bükk, tömegközlekedés, stb...  Miskolc szisztemetikus szellemi, anyagi kivéreztetésének, identitásának lerombolását célzó nemzetinek csúfolt együttműködés látványos eredménye. Mindez sok-sok miskolci akaratából és szeme láttán történt. Én azt vártam, hogy a tábor is képes önmagával  szembe nézni, és azután határozottan és közösen  számon kérni mindazokat, akik haszonélvezői voltak, (most is azok) ennek a szarnak, akik döntési helyzetben voltak. Vagy önként a pénzért lemondtak a döntés lehetőségéről. Akik ismét, újra elárulták azt a közösséget, ami Pr-termékként , hivatkozási alapnak kellett csak. Mezre festve. Üres szólamok részeként. Én tüntetést vártam, nem visszatérést.


11. betyarok |Válasz erre: 8. v1910
2026-03-16 20:43:47 Fekete öves, Őstag

Hát ez igaz! Elkèpesztő, hogy nem nyilatkoznak. Egy ilyen helyzetben, mèg a sablon dumákra.sem kèpesek...ebből is látszik, ez a DVTK vezetès NEM LEGITIM!


Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...