Banner

Mr-d válaszol

Szerző: objektív | 2019-10-20 12:39:00

A Felcsút elleni mérkőzés kibeszélése technikai okok miatt kimaradt, de a tegnapi meccsel kapcsolatban mindenképpen szeretnélek megkérdezni. A „fórum népét” eléggé megosztotta a játék és az eredmény. Sokan a fejlődést látták és ennek örültek, sokan az eredményt nézték és annak nem örültek. Mindkét tábornak van igaza. Hadd legyek objektív – ha már ezt a nevet választottam magamnak 7-8 évvel ezelőtt - és próbáljak nem elfogultan kérdezni tőled.

Ha magára az eredményre fókuszálok, akkor azt mondom, újabb felhozó, önbizalomnövelő mérkőzést ajándékoztunk egy olyan csapatnak, akik a legutóbbi 4 bajnokijukat elveszítették, és valljuk be, a játékot illetően tegnap sem kápráztatták el a szurkolóikat, amit részben azért tulajdonítsunk a mi érdemünknek is. Emberelőnybe kerültünk ismét, de ennek ellenére sem sikerült még a pontszerzés sem.

Ha magára a játékra koncentrálok, akkor azt mondom, vállalható, jó meccset játszottunk a mérkőzés nagy részében, egyes periódusokban a debreceniek a félpályán sem tudtak – vagy nem akartak – átjönni. Ha a fejlődést nézem a csapatjátékban, akkor azt észreveszem, és ezt mutatják a statisztikák is. Bár a 3 pont nem volt meg - még az egy sem - de a jövőre nézve mindenképpen biztató a mutatott játék, mondom ezt főleg azért, mert a szezon szerintem legjobb meccsét hoztuk le, mindezt a Loki otthonában, ahol általában nem jellemző, hogy a statisztikában jobbak vagyunk. A két érzés közül melyik erősebb benned? Hogy megint kikaptunk a mumustól vagy, hogy egy jobb játékot produkáltunk az eddigiektől, amiben már van potenciál?

Mr.D: Mindenképpen az a jobbik eset, ha a játékban elindul egy fejlődés, mint vakszerencsével pontot szerezni, mert a következő meccseken pontokban is meg kell mutatkozzon, ha érdemi a javulás. A kérdésedre így majd a jövő adja meg a választ. Nekem biztató volt, hogy Ivanovszki személyében nyomokban volt csatárunk a pályán, kezdi utolérni magát. Abban a „szerencsés” helyzetben vagyunk, mint tavaly is, hogy van két másik beragadó csapat a bennmaradásért vívott küzdelemben, így van lehetőség javítani, nem szakadtunk le, ami plusz teher lenne.

Objektív: Pár szó a statisztikáról, ha már szóba került fentebb. Ilyet már régen produkáltunk, és nem gondoltam volna, hogy mindezt a Debrecen otthonában prezentáljuk, még akkor sem, ha nincsenek csúcsformában. Az eredmenyek.com szerint a labdabirtoklásunk 57%-os volt, a 8/3 debreceni ellenében mi 13/5-ös kapura lövési mutatót produkáltunk. A szöglet mutatónk egészen káprázatos, 1-12 volt. Valamivel többet is támadtunk, és a veszélyesnek minősített támadásunk másfélszerese volt, mint a Lokinak. Ettől függetlenül kikaptunk, pedig emberelőnybe kerültünk. Miért?

Mr.D: Nézzünk példákat, mi volt a különbség a két csapat között? A Loki első gólja előtt mi adtuk el a labdát egy egyszerű helyzetben (erről korábban írtam már, a mai futball alapvetése, hogy ez nem fér bele). A Loki három passzal gólhelyzetbe került és kihasználták. Hasonló esetben, Kinyik labdaeladása után mi is kialakítottuk a ziccert, de kihagytuk. Nekünk 11 szöglet kellett egy megpattanó gólhoz, a Loki két oldal pontrúgásból két gólt szerzett (igaz, a másodikat érvénytelenítette a játékvezető, talán jogosan is). Ezek jelentik a különbséget.

Objektív: Ha már emberelőny… Miért zavar ez bennünket? Van ennek valamilyen speciális kémiája? Én mindig azt hittem, ez előny, nem hátrány. Pedig így kaptuk a 2. gólunkat, amiből nem tudtunk megújulni.

Mr.D: Az emberelőny/hátrány pszichológiáját már sokan elemezték. Fontos látni, hogy a Loki nem azért került hátrányba, mert a játékunkkal rákényszerítettük őket a folyamatos hibázásokra, ami egy kiállítással további hibákat eredményez, hanem a saját hülyeségük miatt. Ahogy Herczeg András is fogalmazott, ez inkább plusz energiákat mozgósított bennük, ami az összeszedett, fegyelmezett csapatokra sokszor jellemző. Ott ment el a hajó, hogy hamar bekaptuk a második gólt. Szokásosnak mondható, pontrúgás elleni védekezési hiba miatt. Sajnos így nem tudtuk kihasználni, hogy Brkovics kiállítása helyett, mi kerültünk emberelőnybe (emlékszünk, Vidi ellen Brikot hasonlóért szórták ki). Azt lehet mondani, hogy négy vereség után a Loki ezen a meccsen visszatért a tavaly sikeresen alkalmazott taktikájához. Zárt védekezés, jól kivitelezett pontrúgások, amiből az eredmény alakulása miatt nem tudtuk kizökkenteni őket.

Objektív: Azok a fránya helyzetkihasználások… Akik nézik a Semleges Térfél adásait, tudják, hogy az olyan helyzeteket, amilyenek adódtak tegnap is, Zoli mamája is belövi tangapapucsban. Valahogy a támadóinknak nem sikerül még most sem, óriási ziccereket lövünk mellé, a kapusba akár pár méterről is. Képesség, önbizalom, mentális erő, mi a gond?

Mr.D: Erről az jut az eszembe, hogy tavaly valamelyik olasz csapat meghívta a szurkolóját egy edzésre, miután hasonlót írt egy kihagyott helyzet után a csatáruknak. Ugyanolyan helyzetbe hozták a fiatalembert és a készült videót feltöltötték a klub közösségi oldalára. Elég vicces video kerekedett belőle. Szóval ez jól hangzik, de azért nem pontosan így van, hogy bárki berúgná ezeket a helyzeteket, ez nyilván erősen kikarikírozott kijelentés, nem is kell szó szerint venni. A bajnokságban még nem elterjedt az xG mutató számítása, ami azt mutatja meg, hogy adott helyzetből mennyi gól születik átlagosan. Nagyjából nekünk –magán számításom szerint- olyan 0,2-0,25-ös mutatójú helyzeteink lehetnek, ami azt jelenti, hogy átlagosan 4-5 ilyen helyzetből születik egy gól. Az tény, hogy az utóbbi meccsek helyzeteit figyelembe véve nagyjából két góllal vagyunk elmaradva ezen mutató alapján elvárható góloktól. Most népszerű Prossert megtalálni bűnösként. Ha a korábbi csapatainál elemeznénk, hogy az xG mutató alapján mennyi gólt szerzett, akkor tudnánk megmondani, hogy Ő ennyire képes a képzettsége, tehetsége alapján vagy nálunk alulteljesít. Ennek tisztázása a szakmai stáb dolga, sőt a sportigazgató az egyes játékosok leigazolása előtt nyugodtan utána is nézhet, mi várható el, csak elő kellene venni a statisztikáit. Viszont, aki a mutató alapján felülteljesít az elvárható gólok számában, azért a játékosért mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, csodák nincsenek. Az utolsó szezonja első felében Nikolicsot is elővették, hogy alulteljesít az xG mutató alapján, talán ezért is nem kapott új szerződést az MLS-ben?

Objektív: Tudom, hogy nincs ha. De eljátszani talán nem bűn a gondolattal… Ha a találkozó elején azokból a ziccerekből egyet értékesítünk, hogyan alakulhatott volna a meccs?

Mr.D: Valószínűleg borult volna a Debrecen eltervezett taktikája és nem tudnak bunkerezni. Idén sokkal nyíltabb játékot játszottak, mert elég jó csatárokat szereztek, de a kinyílt védekezés miatt drasztikusan több gólt kaptak, a védelmüket nem erősítették meg. Az Ő példájuk is mutatja, azok a védők, akik bunkerezéshez jó felkészítéssel megfelelőek, egy nyíltabb, gyorsabb játékhoz már kevesek. Viszont látjuk, hogy nekünk jelenleg nincs olyan formában lévő játékosunk, aki képes a közepes helyzeteket is gólra váltani, tehát tényleg nem érdemes a „ha” esetével foglalkozni.

Objektív: Egy hét múlva megyünk Paksra. Tudom, minden meccs más… De a tegnapi mérkőzés fényében – vagy árnyékában, kinek-hogy – mire számítasz az atomvárosban?

Mr.D: Fontos és döntő lesz, hogy legyen igazi csatárteljesítmény végre a pályán (a 10. fordulóban ez talán már elvárható), anélkül esélytelenek vagyunk. A Paks is bajban van, de képesek gyors lefordulásokra. Azt gondolom, ezért inkább óvatosabb taktikát választunk. Képesnek gondolom a csapatot, hogy játékban felvegye a Paks ritmusát, de labdaeladások nem férnek majd bele.

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 > 

14. mr-d |Válasz erre: 12. laguna
2019-10-22 08:08:10 Fekete öves, Őstag
Vernest kibeszéltük anno a fórumon. Nagy a valószínűsége, hogy a három, Honvéd ellen lőtt gólja után összeveszett a szakmai vezetéssel, ezért kellett mennie.
2019-10-21 23:50:06 Piros öves, Őstag
Nem bántom Prossert az akarása miatt, de Európa leggyengébb bajnokságában vagyunk évek óta sereghajtók vagy kieső jelöltek, az utánpótlásunk gyakorlatilag "űzemen kivűl" (bár ez igaz az egész magyar futbalra) , a tulajunk pedig normális csatárt úgysem vesz, ezért nem lehetne valahonnan Európából előbányászni egy idős, a levezetés vége felé járó, de mondjuk a magyar bajnokságban még fél évet focizni bíró gólzsákot ingyen?
Nyelveket sem kell tudnia, csak valaki passzolja oda neki a labdát hogy gólt gólokat tudjon rúgni.
Most ha Prosser fel is javulna, és rúg 1-2gólt,azzal még nem leszűnk kisegitve.
Lehetne nyugodt fél bajnokságom, hogy nem esűnk ki,ha sikerűlne egy őreg gól lövőt ide hozni, még ha csak egy félidőt is bír ki!
Az a szomorú, hogy hiába szakmázzuk szét az agyunkat legjobb szándékkal is, attól még nem fog rezegni az ellenfeleink hálója!
Ami gyenge pont az ötletemben, hogy az amatőr szintű klubvezetésűnknek nemigen van játékos megfigyelője, hogy találjon egy öreg gól vágó spillert nekűnk:-(
12. laguna |Válasz erre: 6. mr-d
2019-10-21 16:11:44 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Szerintem nagy hiba volt a Prosser-Vernes játékkapcsolatot kivenni a csapatból Vernes elküldésével. Ez Prossert is lehúzza. Játékkapcsolatok nélkül marad az esetlegesség!
11. awas |Válasz erre: 2. jocek
2019-10-21 15:48:11 Barna öves, Fanatikus tag
Te Feczkó embere vagy?....Jól tolod
10. mr-d |Válasz erre: 8. toki
2019-10-21 08:52:21 Fekete öves, Őstag
Most legalább kialakulóban van egy alapcsapat, ahol csak indokolt esetben cserélgeti az embereket Feczkó. Bár sok variációs lehetősége nincs is. Talán Hasani helyét kellene megtalálni, de elég sokat van távol a válogatott miatt. Meg azt sem tudjuk róla, van-e terv az eladására. A Debrecen meccs kapcsán azért vagyok óvatos, mert a játékvezető kétszer is a javunkra ítélt kétes szituációban, ennek ellenére ezt nem tudtuk kihasználni. Meglátjuk a Paks ellen:)
9. mr-d |Válasz erre: 7. jocek
2019-10-21 08:48:27 Fekete öves, Őstag
Pont annak a megítélésével vagyok bajban, hogy egyes játékosok helyzetkihasználása javulhat-e képességük, képzettségük alapján? Manapság olyan elemző rendszerek vannak, aminek segítségével a szakmai stáb ezt meg tudná ítélni. Nem is a vezető edző feladata lenne ez, hanem a sportigazgató irányításával kell ezeket felmérni. Nyilván az önbizalom fontos tényező, az egyik legfontosabb, de a játékosok múltjából azért lemérhető, hogy érdemes-e erre alapozni. Akitől mindenképpen elvárható a javulás, az Ivanovszki, kulcskérdés lesz az eredményességünk szempontjából, hogy a korábbi formáját hozza.
8. toki*
2019-10-21 08:21:01 Fekete öves, Veterán
Amennyit láttam a meccsből, annyit tudok mondani, hogy ha ez a harcosság, párosulni fog a helyzetkihasználással, akkor jönnek majd a győzelmek. Csúnya ilyet mondani, de így ki lehet kapni, még ha ez az igazán idegőrlő, amikor érzi a szurkoló a csapaton, hogy lehet keresnivaló. Fel fogunk mi támadni.
7. jocek |Válasz erre: 6. mr-d
2019-10-20 21:40:17 Kék öves, Tag
Igen a hozzáállással nincs is baj ,csak azok a bizonyos kulcs pillanatok azok a fránya utolsó döntések ,na ott van a baj !
De nem egyedi eset a csapatnál !
Ezért gondolom hogy ezt a kishitűséget vagy bizonytalanságot vagy mit tudom én idő míg Feczkó-ék rendbe teszik !
6. mr-d |Válasz erre: 2. jocek
2019-10-20 17:23:02 Fekete öves, Őstag
Szerintem önmagához képest nem játszik rosszul Prosser. Gyors, agilis, jól helyezkedik. Helyzetkihasználásban, kulcspasszokban azt nyújtja, ami a profilja alapján várható. Ezekben a mutatókban valóban nincs a magyar élmezőnyben sem. Nem zsákbamacskát vettünk, tavasszal volt idő feltérképezni, hasonló játékot nyújtott. Utóbbi három évben rajtunk kívül nem sokat játszott, két csapatában is kereten kívül került, aminek oka van. Jelenleg nem látszik olyan játékos a keretben, aki jobban helyzetbe kerülne, sőt, esélye lenne gólt lőni bal oldali szélső pozícióból. Jelenleg azt tehetjük, hogy szurkolunk neki, hozzáállása rendben van.
2019-10-20 16:29:26 Piros öves, Őstag
-Mire számítasz az atomvárosban?
-Hogy a büfében nem lesz radioaktív a sör.

 < 12 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...