Mathesz Imre - Vasas legenda Diósgyőrben

A Reiman Zoltán által szerkesztett ,,A múlt dicső, a szenvedély örök" című múltidéző sorozat következő része.

A Reiman Zoltán által szerkesztett ,,A múlt dicső, a szenvedély örök" című múltidéző sorozat mai részében Mathesz Imrére, a vasgyári csapat egykori kitűnő futballistájára, edzőjére emlékezünk.

Mathesz Imre (1937-2010) a fővárosban született és az ÉDOSZ-ban kezdett el futballozni. Mindössze egy év után már a Törökőri Vasas együttesében játszott. Ott sem töltött el sok időt, hiszen 1950-ben a Vasashoz került. 1956-ban külföldre távozott, ahol az Austria Wien csapatában szerepelt. Hazatérése után a Vasasban érte el a legnagyobb sikereit, ahol 1957 és 1969 között 248 bajnoki mérkőzésen 28 gólt ért el. Négyszeres bajnok (1960/61, 1961/62, 1965, 1966), BEK-negyeddöntős (1967/68), KK-győztes (1962, 1965). A Vasas SC aranygyűrűvel kitüntetettje, örökös bajnoka.

Tagja volt az 1966. évi világbajnokságon részt vett magyar együttesnek.

A piros-kékek jeles labdarúgója középhátvédtől balszélsőig szinte minden helyen játszott már a Vasas csapatában. Sokoldalúsága kitűnően érvényesül a középpályás játékos fontos szerepkörében. Technikai képzettsége és taktikai érettsége kifogástalan. Jól szerel, körültekintően és pontosan osztogat, sőt kapura is veszélyes. Fejjátéka kielégítő. Egyetlen hiányossága: nem elég gyors. A válogatottak közé viszonylag későn, 27 éves korában került be. Eddigi legjobb játékát 1965. szeptember 5-én, az Ausztria elleni találkozón (3:0) nyújtotta. Válogatottbeli szereplésének érdekessége: sorrendben 11 mérkőzésen győztes csapat tagja volt. Ezt a páratlanul szép sorozatot 1967 októberében az NDK elleni vereség (0:1) szakította meg.

(Antal Zoltán - Hoffer József: Alberttől Zsákig)

Az "A" válogatottban tizenkétszer lépett pályára, négyszeres olimpiai válogatott, tizenkét alkalommal az ifjúsági, kilencszer a "B" válogatott mezét viselte, világbajnoki hatodik (1966). Pályára lépett az 1966-os világbajnokságon a brazil csapatot legyőző magyar válogatottban (3-1). Egy ilyen eredménysorral rendelkező labdarúgó került 1970 januárjában Diósgyőrbe...

Tamás Gyula a piros-fehérek válogatott hálóőre már évek óta ostromolta a vasgyári csapat vezetőit, hogy engedjék el, mert magasabb szinten akarja folytatni a pályafutását. Tamás végül a Vasas mellett döntött, cserébe pedig a fővárosiak klasszisa, Mathesz került Diósgyőrbe.

Mathesz Imre 1970. február 28-án, az Újpesti Dózsa elleni Megyeri úti mérkőzésen mutatkozott be a DVTK színeiben (0-3), és az egyidényes bajnokság során (1970) bizonyította kiváló játékos voltát.

Az 1970/71-es bajnokság során Mathesz mindössze hét mérkőzésen lépett pályára. Ez azért történt így a szezon előtt még a csapat meghatározó játékosának tartott középpályásával, mert egy tragédia egészen más szerepet szabott rá a továbbiakban. Történt ugyanis, hogy 1970 szeptemberében pályaavatót tartottak Alberttelepen, a Mákvölgyi Bányász ellen játszott - volna - a DVTK. Az avató előtt az öregfiúk léptek pályára, ennek során Tátrai Sándor, a vasgyáriak edzője összeesett és életét vesztette. A tragédia nagyon megrázta a csapat tagjait.

A következő két bajnoki mérkőzésen a tartalékcsapat edzője, Tóth József irányította a piros-fehéreket, ezután a vezetőség Mathesz Imrét nevezte ki. Közben szovjet túrára indult a DVTK, ahol már edzőként és játékosként is szerepelt a középpályás neve a névsorban.

Mathesz Imréről eddig is úgy tudták: sokoldalú ember a labdarúgópályán. És bár világszerte jobbfedezetként ismerték meg, volt ő már középhátvéd és balszélső is. De alig alig akad olyan „beosztás” egy futballcsapatnál, amelyben nem lett volna része.

Azaz... edző még nem volt. Na, majd most!

A SZEOL ellen még mesterien játszott.

Meghatározta a DVTK játékának ritmusát (és ezzel egy kicsit a mérkőzés egészének ritmusát is). Irányított, osztogatott, szerelt és kapura tört. Egyesek még a karmesteri pálcát is látni vélték kezében, mert egy-egy intésére futball-fortissimo kerekedett a szegedi kapu előtt, majd alig hallható pianissimóig csitult a játék a középpályán.

- Ki hinné róla, hogy már 33 éves! — sóhajtott valaki a szegedi szurkolók közül. Még e dirigensi tevékenysége előtt, az öltözőben beszélgettünk.

- Valóban abbahagyja az aktív játékot?

- Valóban. Akartam ugyan még játszani néhány évig, de ha így jött ki a lépés, abbahagyom. Elvégre a szakoktatói képesítésemhez már csak a filozófia-vizsga hiányzik. Előbb utóbb úgyis edzősködtem volna. Most, Tátrai Sanyi bácsi tragikus halála után, beszélgettünk erről a diósgyőri vezetőkkel ... Tehát edző leszek ...

- Nem fél az újhivatástól? A kezdettől? És mindjárt az NB I-ben annál a csapatnál, ahol játszik az utolsó pillanatig?

- Nem. Végiggondoltam ezt is. Hosszú időt töltöttem el a futballpályán. Sokat tanultam, tapasztaltam. És igyekeztem minden lehetőt megtanulni a TF-en is. Aztán... eddig is segítettem Sanyi bácsinak... Tehát nem új a dolog. Úgy vettem észre, hogy a srácok is hallgatnak rám...

(Népsport - 1970. október 4.)

Mathesz Imre egy Csepel elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozott be a kispadon (1-1). Ezen a mérkőzésen szerepelt először a DVTK felnőtt csapatában Oláh Ferenc, a klub későbbi legendája. Az ősz további mérkőzésein nyolc találkozón kilenc pontot szerzett a DVTK. A tavaszi szezonban nyugodtan dolgozhatott az egykori válogatott labdarúgó, hiszen már ősszel összeszedte a gárda a bennmaradáshoz szükséges pontokat.

Az 1971/72-es idény nem indult rosszul, a középmezőnyben szerepelt a csapat az őszi szezon első felében. Utána azonban jöttek a vereségek, az utolsó tíz mérkőzésen nem tudott nyerni a DVTK. A tavasz nagy reményekkel indult, például 31 év után legyőzték a Ferencváros csapatát vendégként (1-0). A Népstadionban Gass szerezte a három pontot érő találatot. Ezt követően három vereség következett, és a Bp. Honvéd elleni fiaskó (0-3) után a vezetőség megköszönte Mathesz Imre munkáját.

A négyszeres bajnok labdarúgó 18 mérkőzésen szerepelt piros-fehérben, a kispadról pedig 45 alkalommal irányította a vasgyáriakat. Edzői pályafutása folytatódott, majd' egy tucat csapatnál vállalt tréneri feladatokat. Legnagyobb sikerét talán a Kaposvári Rákóczival érte el, kiket - a csapat történetében először - egészen az NB I.-es tagságig vezetett.

Mathesz Imre 2010-ben, egy közúti balesetben hunyt el. Emlékét megőrizzük!

Kiegészítés:

Az amigeleken.hu-n megjelent Földesi Karcsival készített interjúban megkérdeztük Karcsit, hogy a diósgyőri edzői közül kire gondol vissza a legjobb szívvel? A következőket válaszolta:

Mathesz Imrére egyértelműen. Ő volt az az edző, aki hitt bennem és meglátta bennem a tehetséget. Egy meccs kivételével végigjátszottam nála a teljes 71/72-es szezont. Imre nagyon jó futballista volt, majd 250 meccset játszott a Vasasban és 12-szeres válogatott is volt, részt vett a 66-os angliai világbajnokságon is. Emlékszem, amikor már az edzőnk volt, Németországban edzőtáboroztunk és Salamon Józsi megsérült az egyik meccsen, erre Imre fogta magát, beállt Józsi helyére, de olyan jól játszott, hogy a németek csak néztek. Nagyon jó edzéseket tartott, nem voltak két és fél órás edzései, rövidek, pörgősek voltak a tréningek. Ő már közel volt a mai modern futballhoz, többet foglalkoztunk a labdával, többet játszottunk. Nagyon szerettem az edzéseit és nagyon sajnáltam, amikor elment Diósgyőrből.

Imre nagyon bátran nyúlt a fiatalokhoz. Egy örök emlék marad számomra a 72. április 1.-i Fradi elleni idegenbeli győzelem a Népstadionban. Úgy vertük meg a nagy nevekkel felálló Ferencvárost, hogy szinte csikócsapattal álltunk fel. Én a meccs utáni napon töltöttem be a húszat, Gass Pista, aki a győztes gólt rúgta, még tőlem is fiatalabb volt, de Oláh Feri és Görgei Jancsi is csak 21 évesek voltak.

Az 1972. április 1.-i FTC elleni meccsen Földesi Kű Lajos ellen próbálja megszerezni a labdát, a jobb oldali képen Hajas Imre és a meccset eldöntő gólt szerző Gass István