Banner

Legyünk büszkék a diósgyőri kosarasokra, akik csendben írják a klub aranyoldalait

Szerző: dfcwolf | 2023-03-01 14:56:00

Nagyszerű cikk a miskolcadhatott.hu oldaláról


Úgy egy éve történt, amikor elfogaltam megszokott helyem a diósgyőri stadion ultraszektora melletti „ficakban”, hogy az élet nagy dolgait fejtsem meg azokkal a ritkán látott barátokkal, akiket – az elmúlt évek, évtizedek szomorú tendenciáját igazolva – elsodort Miskolcról az élet. Bárki bármit mond, Magyarországon a focimeccs még mindig egy társadalmi esemény, a közös identitástudat úgy hozza össze az embereket, mint semmi más.

A miskolcadhatott.hu-n megjelent írásból idézünk:


Bár emlékeim szerint különösen hideg volt, mégsem az év ezen szakaszának időjárása miatt hűlt meg a levegő az ország egyik legforróbb hangulatú katlanjában. Még szinte bele sem kortyoltam a sörömbe, az épp aktuális ellenfél, a Szolnok már kettőt is berámolt az egyébként feljutásért küzdő, diósgyőri aranylábúak kapujába, általános sokkot okozva a lelátó népének. Szerencsére azonban hamar egalizáltak a piros-fehérek, sőt, a második félidőben behúzták a meccset, így (ekkor még) életben tartva a reményt, hogy csak átszálló jegyet vettünk a másodosztályba.

A futballban nem mindennap történik meg, hogy 0-2-ről fordítva nyer egy csapat, így minimum elvárható lett volna, hogy egy jókora ünnep veszi kezdetét a lefújás után. Ehelyett a valamivel több mint kétezer néző nagy része két tapssal letudta a győzelmet, majd sietve távozott a stadionból.

Aki nem tudná, itt ez nem szokás. Miskolcon a foci szent és sérthetetlen. Van, aki az esküvőjét igazítja a meccsek időpontjához, így egy igazán nagy dolognak kellett történnie ahhoz, hogy a szurkolók ilyen gyorsan lelépjenek a második otthonukból. Mint alább kiderül, végül az is történt.


SZERELEM MÁSODIK LÁTÁSRA – EGY GYŐZTES KUPADÖNTŐ

A szurkolók ugyanis nem haza siettek, hanem a stadiontól pár száz méterre lévő DVTK Arénába, ahol éppen a kosaras lányok vívtak ádáz csatát az Európa-klasszis játékosokból álló (egyébként ebben a szezonban később Euroligát nyerő) Sopronnal a Magyar Kupa döntőjében. Amikor a focimeccsnek vége lett, a döntő épp a félidejében járt, minimális diósgyőri vezetéssel (38-34), így, miután erről tudomást szereztek a stadionban lévő szurkolók, a szó szoros értelmében megrohamozták a csarnokot. Sosem felejtem el a látványt, ahogy több száz drukker árkon-bokron keresztül, sprintereket megszégyenítő gyorsasággal suhan át a 2021-ben átadott arénához. Mivel az ultrák már a feljáratnál megállították a tömeget, a focimeccsről átruccant drukkerhad egységesen, elemi erejű hangorkánnal vonult be a nézőtérre.

Egy soproni támadás is elhalt ezen az antrén, hiszen az egyik játékosuk úgy lefagyott a beözönlő szurkolók láttán, hogy észre sem vett egy neki szánt passzt, így a labda érintés nélkül pattogott ki az oldalvonalon túlra. Később még senki sem sejtette, hogy ennek mekkora jelentősége lesz. Amikor a negyedik negyed közepén már 9 ponttal lépett el a Sopron, már senki nem hitt a győzelemben, kivéve a pályán lévő diósgyőri lányokat, akik egy hihetetlen hajrát produkálva hosszabbításra mentették a meccset. Innentől pedig nem volt megállás. Az extázisban játszó csapat 2500 örjöngő szurkolója előtt bedarálta a jóval esélyesebb dunántúliakat, így végül 78-75-re megnyerte a meccset.


ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>


forrás: miskolcadhatott.hu


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. vebgy*
2023-03-01 23:43:00 Fekete öves, Veterán
Örökké emlékezetes lesz az a nap...
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...