Banner

Jó kezekben a DVTK sportolói

Szerző: objektív | 2016-12-02 11:10:00

Nagy lépésekben fejlődik a DVTK infrastruktúrája, a tavasszal átadott edzőközpont főépülete után már épül az új stadion, és épülnek az új edzőpályák is. A sportorvoslás területén azonban talán még nagyobb lemaradással küzdenek a magyar csapatsportok, ezért a DVTK ezen a téren is szeretne előre lépni. Dr. Szabó Zsolt nemzetközileg elismert sebész, aki két magyarországi orvosi egyetem címzetes docense és a Miskolci Egyetem egyetemi docense egészségügyi vezetőként irányítja a klubnál folyó egészségügyi munkát, és az ő vezetésével indul el a DVTK sportegészségügyi tevékenységének megreformálása.

- Egy sportorvosnak sem kell kötelezően sportolnia, mégis az a tapasztalat, hogy a legtöbb orvos hangsúlyt helyez a testedzésre. Veled is így történt?
- Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a legtöbb orvos felismeri, a túléléshez köteles sportolni, mert a mai kor legnagyobb hátránya az ülő életmód: a számítógép előtti munkavégzés, az autózás, és a többi. Ezen kívül tudatosan próbáljuk a stresszt levezetni, a felesleges kalóriákat elégetni. Nekem gyerekkoromban kezdődött a kapcsolatom a sporttal, ami a mai napig meghatározza az életemet. Marosvásárhelyen születtem, ahol több sportágat kipróbáltam, végül a kerékpározáson és az evezésen keresztül jutottam el a vívásig, majd másfél évtizeden keresztül az élvonalbeli egyetemi klubban párbajtőröztem világszerte ismert sportolók társaságában. A romániai forradalmat követően Miskolcon telepedtem le, és bekapcsolódtam a helyi vívó életbe. Az edzéseken “vérre menő” asszókat vívtunk a fiatalokkal, majd ahogy lenni szokott, a mindennapi tennivalók és a szakmai kihívások sokasodásával egyre kevesebb idő maradt a versenysportra. Mára a kerékpározás maradt, illetve esténként az öregfiúk között kosárlabdázom.

- Ezek szerint sportoltál a DVTK-ban is?
- Nem, mindig csak távolról csodáltam a DVTK sportolóit, és sajnáltam, hogy fiatal koromban nem volt lehetőségem egy ilyen klubhoz tartozni. Nem lehet kérdéses, hogy az ország egyik legkitartóbb leghűségesebb szurkolótáboráról van szó. Természetesen nyomon követtem a labdarúgók, a kosárlabdázók, később a jégkorongozók eredményeit is, időnként a helyszínen is szurkoltam, amikor időm engedte. Örömteli, hogy most már én is ennek a közösségnek a tagja lehetek.

- Hogyan lettél a DVTK egészségügyi vezetője?
- Marosvásárhelyen szereztem orvosi diplomát, majd az áttelepülést követően 1998-ig Stockholmban, Göteborgban, Strasbourgban, Nizzában, Tokióban töltöttem el hónapokat, éveket tanulással és munkával, azóta viszont a miskolci B.-A.-Z. Megyei Egyetemi Oktató Kórházban dolgozom traumatológus és kézsebész főorvosként. Ezen kívül már tíz éve az általam szervezett Miskolci Kézsebészeti Centrumot vezetem, és a Miskolci Egyetemen a gyógytornászokat és a védőnőket oktatom. Amikor megkeresett a DVTK, nem sokon múlt, hogy már az első találkozóra is nemet mondjak sok más elfoglaltságomra való tekintettel. Végül az engem ajánló ismerősömre való tekintettel ültem le az első beszélgetésre, amit másik kettő követett, ahol vázolták a feladataimat, illetve én is elmondtam az elképzeléseimet. A tárgyalások eredményeként elvállaltam a feladatot, amit “a DVTK sportegészségügyi tevékenységének új alapokra helyezése” néven lehet a legjobban leírni.

- Milyen tervekkel vágtál neki a munkának?
- Elsődleges feladatomnak azt tekintem, hogy csapatot építsek a jelenleg is a DVTK különböző csapatainál dolgozó orvosokból, masszőrökből, gyógytornászokból, a táplálkozás-tudományhoz és táplálékkiegészítőkhöz értő szakemberekből, akik egymás segítve tudnak a jövőben dolgozni. Ennek a csapatnak nem csak vezetője, hanem tagja is leszek, az eltelt rövid idő alatt is kezeltem már Bognár Istvánt és Ugrai Rolandot is. Várhatóan minél több mérkőzésen jelen leszek, azonban a csapatorvosok munkáját nem veszem át.

A szomorú valóság azt mutatja, hogy hazánkban a sportegészségügy a legtöbb esetben kimerül a kötelező sportorvosi vizsgálatokban, ami csak látszólagos, futószalagon végzett orvosi vizsgálat, jobb esetben kardiológiai, szív-EKG elvégzésével. A néhány alapvető vizsgálat alkalmatlan arra, hogy rejtett problémákat felszínre hozzon, csak a nagyon veszélyes, és nagyon nyilvánvaló bajok kerülnek felszínre. A sportorvoslás ennél sokkal többet tud, ezeket megvizsgálva egyértelmű, hogy sok tennivalónk akad még.

- Melyek ezek a területek?
- Egy jó akadémián az első és legfontosabb a kiválasztás. Manapság olyan szövettani tesztek léteznek, amivel az oxigén felhasználását lehet mérni, vagy az izomstruktúrát megállapítva előre tudható, hogy a gyerekből sprinter nevelhető, vagy ellenkezőleg, kár nagy ideg-izom átmenetet igénylő sportot űzni, mert ott kevés sikerélménye lesz. Akinek a teste gazdaságosan használja fel az oxigént és az energiát, az hosszútávfutásra, vagy éppen a kerékpározásra alkalmashttp://dvtk.eu/12267-Jo_kezekben_a_DVTK_sportoloi-cikk, ezt felismerve a megfelelő sportág felé irányítható a fiatal. Már ebben a korban felmerülhet a legális teljesítményfokozás, azonban ez nem tablettákat jelent, hanem megfelelő táplálkozást, vagy az ideális kiegészítő sport kötelezővé tételét.

A teljes cikket elolvasom itt>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

5. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 4. pecz-dezso
2016-12-02 17:38:28 Fekete öves, Veterán
Már korábban is írtam, hogy nagy várakozással tekintek az első pozitív tartalmú hozzászólásod felé.
Biztos, hogy kinyitok egy sört, az tuti.
Remélem, nem jövőre lesz :)
2016-12-02 17:29:18 Narancs öves, Tag
Nem tudom ,hogy ki írta a cikket,de az tuti ,hogy a sportról fogalma sincs. Az orvost nem ismerem,de van elképzelésem kik ajánlották be.Azért figyelmét felhívnám,hogy a nézetei szerint a göthös tizenéves Messi félékből sose lenne futballista. A probléma azzal van ,hogy ma Magyarországon olyan embereknek adnak szaros edzői papírt akik nem veszik észre a játékos "rejtett" sérüléseit, betegségeit.A Diósgyőr egy aranybánya ebből a szempontból. Nem vagyok ellene az orvoslásnak,sőt . Azt a dolgot azonban ne felejtsük már el,hogy akármilyen az orvosi háttér a gyerek még nem rúg egy egyeneset a labdába,nem fogja tudni,hogy mi a feladata,hogyan helyezkedjen,de az alap dolgot meg pláne,hogy a labdarúgás egy társasjáték amit gólra játszanak és azt az ellenfél kapujába kellene rúgni.
3. tabak |Válasz erre: 2. mr-d
2016-12-02 16:29:16 Piros öves, Őstag
Ma nálunk ez még jóval nagyobb százalék, na de mi se adjuk a klub költségvetésének csak igen kis részét. Alakul ez azert, de a profi klubbá váláshoz is idő kell.
2. mr-d
2016-12-02 15:33:14 Fekete öves, Őstag
Jó lenne, ha fenti tervek megvalósulnának, nagy lépés lenne egy profi klub felé. Talán ebből is érthető, hogy miért mondják, hogy egy klub költségvetésének nagyon max 50 %-a bér jellegű kifizetés. Felesleges drága játékost igazolni megfelelő háttér nélkül, nem lehet kihasználni a képességeit teljesen.
1. zorba*
2016-12-02 14:15:47 Fekete öves, Veterán
Szabó főorvos úr kézsebész, de remélem a lábakhoz is ért. :-)

A DVTK-nál lesz munkája, akad maródi bőven (10+1 fő!!!):

Műtöttek: Karan, Nikházi, Ternován, Tamás Márk. További betegek: Halmai, Mahalek, Lázár, Oláh, Ugrai, Antal.

+1 Bognár, akinek kéztörése van.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...