Banner

Honvéd - DVTK 1-0

Szerző: objektív | 2018-10-06 10:09:00

OTP Bank Liga 10. forduló

Budapest Honvéd - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)

Budapest, Új Hidegkuti Stadion 2069 néző. Játékvezető: Szőts Gergely (Albert István, Buzás Balázs; Solymosi Péter, Vad II. István).

Honvéd: Gróf - Heffler T., Batik, Kamber, Baráth, Kukoč - Gazdag, Hidi, Pilík - Danilo, Holender. Vezetőedző: Supka Attila.
DVTK: Antal - Shestakov, Brković, Karan, Juhar - Márkvárt, Mazalović, Tajti M. - Makrai, Mihajlović, Vernes. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Csere: Vernes helyett Bacsa és Pilík helyett Banó-Szabó az 58., Tajti M. helyett Hasani a 63., Kukoč helyett Tischler a 76., Hidi helyett Fousseni a 84. percben.
Gólszerző: Holender (1-0) a 67. percben.


Fernando Fernandez: Mindkét csapat számára kemény mérkőzés volt. Tiszteltük az ellenfelet, hiszen az előző bajnokságokban kiválóan szerepeltek, és sok jó játékossal rendelkeznek.
A Honvéd kevés érintéssel támad, sok labdát juttatnak föl a támadókhoz, ezért a középpályán egységesen kellett védekezni, nekünk pedig lehetőségünk nyílt a kontrákra. Tudtuk, hogy kiegyensúlyozott meccs vár ránk, ahol végül az a csapat nyert, amelyik jobban használta ki a lehetőségeit. A Vidi elleni meccshez hasonlóan több ellentámadásunk is azon akadt el, hogy rossz döntést hoztunk, vagy nem voltunk kellően pontosak, ha ezekben a helyzetekben sikerülnek a kulcspasszok, akkor legalább helyzettel tudtuk volna befejezni a támadásokat. Két-három tiszta helyzetet így is kialakítottunk, miként a hazaiak is, de egyet sem sikerült értékesíteni, ellentétben velük. A kapott gól előtt sem tudtuk végigvinni a kontrát, ebből kaptuk a gólt is. Nem csak a támadókkal, hanem a csapat támadójátékával sem vagyok elégedett, ha 10 meccsen csak 7 gólt szerez egy csapat, akkor kétségtelenül gond van. A legnagyobb probléma a pontatlanság támadásban és védekezésben, illetve az, hogy nincs állandóság, nagyon hullámzó a teljesítmény. Jól jön a szünet, mert sokat kell dolgoznunk, van mit javítanunk minden területen.




Ma rendezik az OTP Bank Liga 1. fordulóját. A DVTK a Honvédhoz látogat. A mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatón Fernando többek közötta következőket mondta:


Fernando Fernandez: - Az előző bajnokságban és az idei szezon elején nagyszerűen szerepelt a Honvéd, de a legutóbbi három mérkőzésén nem tudtak győzni, még gólt sem lőttek, pedig nagyon jó támadóik vannak Danilo, N'Gog és Holender személyébén. Mindig nehéz a kispestiek ellen játszani, de bízom a sikeres szereplésben, mert számunkra minden pont fontos. A Vidi elleni mérkőzésen már látható volt, hogy fejlődik a csapat, de ez önmagában kevés, pontokra van szükségünk.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 5 6 7 89 10 11 12 13 >  Utolsó

382. toki* |Válasz erre: 381. birodalmi-lepegeto
2018-10-08 13:18:35 Fekete öves, Veterán
Az a baj, hogy csodát nem várok, holott az utóbbi időkben is olyan ellenfelekkel játszottunk (gondolok itt a Vidire, és a Honvédra), hogy döntetlenre 1 korábbi komolyabb DVTK alsó hangon behúz. Most nem. Attól félek az ősz rámegy a tak - tiki - takára - amivel akár baj nem is lenne, "ha" több időnk lenne ezt begyakorolni, összeszokni -. A tavasz meg csak Egér bá idején volt elfogadható. Bár akkor volt 1 Koman, Bogesz, Elek stb.
2018-10-08 12:16:56 Fekete öves, Veterán
Edző mérlegek, kupameccsekkel együtt
Fernando
17meccs 4Gy 3D 10V 14:26 12p 29%
Csontzenész
26meccs 11Gy 3D 12V 37:44 36p 46% (mindegyik kupaellenfele alacsonyabb osztályú volt, ez 5Gy a 11-ből)
Egervári
14meccs 5Gy 3D 6V 17:17 18p 42%
Bódog
46meccs 18Gy 11D 17V 65:61 65p 47%
Bekő
20meccs 5Gy 5D 10V 20:31 20p 33%
A spanyol vagy összekapja magát és villant valamit a következő meccseken, vagy elmúlt évek leggyengébb Diósgyőr edzőjeként fog bevonulni a történelembe.
380. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 375. Dunyo67
2018-10-08 12:00:04 Fekete öves, Veterán
Volt itt normális edző nem olyan rég, beugatott a tulajnak, utána már csak ürügy kellett, hogy repüljön.
Fernando ilyen szempontból tökéletes
379. toki*
2018-10-08 11:51:05 Fekete öves, Veterán
Esetleg az első félidőben telt ház, a 2. félidőre meg semmi, mindenki elszivárog. Na az mekkorát szólna.
378. toki* |Válasz erre: 376. zorba
2018-10-08 11:50:19 Fekete öves, Veterán
Az első meg a +1 lenne a legcélravezetőbb az nb1-ben maradáshoz. A 2. és a 3. pont is fontos, de attól még nem biztos az nb1-ben maradás. De jó.
377. El Bandi |Válasz erre: 373. Bobák Kornél
2018-10-08 11:42:00 Piros öves, Őstag
Vagy teltház a ratyi ellen, vagy üres lelátó?. Mivel adja a TV talán feltűnne, hogy mi van... Bár ha üres lenne a lelátó, szerintem akkor sem történne semmi...
376. zorba* |Válasz erre: 373. Bobák Kornél
2018-10-08 11:36:55 Fekete öves, Veterán
Igen elértek. Bevezették a B típusú kártyát, melynek kiváltásakor nem kötelező a vénalenyomat rögzítése.

Bővebben erről itt olvashatsz: https://ulloi129.hu/2017/10/25/a-megallapodas-reszletei/

Mit szeretnénk elérni a bojkottal:

DVTK őrizze meg az NBI-es tagságát. Ennek érdekében a tulajdonosok közösen tegyenek meg mindent, mint pl:

1) Az NBI. legolcsóbb játékoskeretének felerősítése minőségi játékosokkal legalább középszintre. Erre anyagi forrás (nem hitel!) biztosítása. Aki ebben nem partner az ajánlja fel eladásra a tulajdonrészét!

2) A stadion belépőjegy árainak versenytársakhoz (regionális hasonlóság miatt legfőképpen DVSC) való igazítása.

3) Legyen átlátható a DFC Kft. gazdálkodása, a szurkolóknak legyen arra rálátása. (Tudjuk meg végre melyik svájci cég vette meg a DVTK brand-et? Melyik tulajdonos mennyit tesz be a cégbe évente? stb.)

+1 Hozzák vissza Bódog Tamást vezetőedzőnek! :-)

Másnak még további ötletek? :-)
375. Dunyo67 |Válasz erre: 373. Bobák Kornél
2018-10-08 11:32:01 Narancs öves, Tag
Pl Fernandó helyet egy normális edző :)
374. zorba* |Válasz erre: 371. dvtk-3534
2018-10-08 11:19:51 Fekete öves, Veterán
373. Bobák Kornél* |Válasz erre: 365. totalrecar
2018-10-08 10:57:39 Fekete öves, Veterán
A Fradi ultrák is jó sokáig bojkottáltak, mire megint bementek. Elértek valamit? Most itt tulajdonképpen konkrétan mi lenne a bojkott célja? Mert értem én, rosszul szereplünk, rosszul játszunk. De mit akartok elérni?

Első  < 5 6 7 89 10 11 12 13 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...