Banner

Honvéd - DVTK 1-0

Szerző: objektív | 2018-10-06 10:09:00

OTP Bank Liga 10. forduló

Budapest Honvéd - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)

Budapest, Új Hidegkuti Stadion 2069 néző. Játékvezető: Szőts Gergely (Albert István, Buzás Balázs; Solymosi Péter, Vad II. István).

Honvéd: Gróf - Heffler T., Batik, Kamber, Baráth, Kukoč - Gazdag, Hidi, Pilík - Danilo, Holender. Vezetőedző: Supka Attila.
DVTK: Antal - Shestakov, Brković, Karan, Juhar - Márkvárt, Mazalović, Tajti M. - Makrai, Mihajlović, Vernes. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Csere: Vernes helyett Bacsa és Pilík helyett Banó-Szabó az 58., Tajti M. helyett Hasani a 63., Kukoč helyett Tischler a 76., Hidi helyett Fousseni a 84. percben.
Gólszerző: Holender (1-0) a 67. percben.


Fernando Fernandez: Mindkét csapat számára kemény mérkőzés volt. Tiszteltük az ellenfelet, hiszen az előző bajnokságokban kiválóan szerepeltek, és sok jó játékossal rendelkeznek.
A Honvéd kevés érintéssel támad, sok labdát juttatnak föl a támadókhoz, ezért a középpályán egységesen kellett védekezni, nekünk pedig lehetőségünk nyílt a kontrákra. Tudtuk, hogy kiegyensúlyozott meccs vár ránk, ahol végül az a csapat nyert, amelyik jobban használta ki a lehetőségeit. A Vidi elleni meccshez hasonlóan több ellentámadásunk is azon akadt el, hogy rossz döntést hoztunk, vagy nem voltunk kellően pontosak, ha ezekben a helyzetekben sikerülnek a kulcspasszok, akkor legalább helyzettel tudtuk volna befejezni a támadásokat. Két-három tiszta helyzetet így is kialakítottunk, miként a hazaiak is, de egyet sem sikerült értékesíteni, ellentétben velük. A kapott gól előtt sem tudtuk végigvinni a kontrát, ebből kaptuk a gólt is. Nem csak a támadókkal, hanem a csapat támadójátékával sem vagyok elégedett, ha 10 meccsen csak 7 gólt szerez egy csapat, akkor kétségtelenül gond van. A legnagyobb probléma a pontatlanság támadásban és védekezésben, illetve az, hogy nincs állandóság, nagyon hullámzó a teljesítmény. Jól jön a szünet, mert sokat kell dolgoznunk, van mit javítanunk minden területen.




Ma rendezik az OTP Bank Liga 1. fordulóját. A DVTK a Honvédhoz látogat. A mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatón Fernando többek közötta következőket mondta:


Fernando Fernandez: - Az előző bajnokságban és az idei szezon elején nagyszerűen szerepelt a Honvéd, de a legutóbbi három mérkőzésén nem tudtak győzni, még gólt sem lőttek, pedig nagyon jó támadóik vannak Danilo, N'Gog és Holender személyébén. Mindig nehéz a kispestiek ellen játszani, de bízom a sikeres szereplésben, mert számunkra minden pont fontos. A Vidi elleni mérkőzésen már látható volt, hogy fejlődik a csapat, de ez önmagában kevés, pontokra van szükségünk.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 4 5 6 78 9 10 11 12 >  Utolsó

392. El Bandi |Válasz erre: 390. Bobák Kornél
2018-10-08 15:33:52 Piros öves, Őstag
Akinek nem elegendő ez a bér, az ne focizzon... menjen ki külföldre ott nagyobb a fizu, de oda teljesítmény is kell...
391. El Bandi
2018-10-08 15:31:54 Piros öves, Őstag
Régen (is)voltak olyan játékosok, akik hogy lássa az edző, hogy megizzadtak a meccs alatt, leöntötték magukat a vödör vízzel, amiben a frissítő hűlt...
390. Bobák Kornél* |Válasz erre: 376. zorba
2018-10-08 15:31:06 Fekete öves, Veterán
Az 1. ponthoz annyit, hogy itt kitörő örömmel fogadták a javaslatot, csökkentsék a játékosok bérét, és növeljék a teljesítménybért vagy prémiumot. (ez utóbbi nem egészen volt világos a számomra, mit és hogyan) Nos, a hírek szerint a bérek csökkentése megtörtént, talán a prémium növelése is. Na most képzeld el, egy játékosnak felajánlják azt a relatíve alacsonyabb bért, mint amit máshol ajánlanak neki. Van olyan komoly játékerőt képviselő játékos, aki ide jönne? Egy Fradinál vagy Vidinél, ahol várhatóan sok győzelem is beesik, lehet vonzó a magasabb prémium. Egy Diósgyőrnél mivel kalkuláljon az a játékos? Milyen kilátások várják? Akkor inkább a magasabb bérajánlatot fogadja el máshol, mert az a biztos, a prémium vagy teljesítménybér meg olyan mint a kutya vacsorája, ahogy mondani szokták. Vagy van, vagy nincs. El kellene dönteni először is, mit akarunk. Kapjanak-e magasabb bért a játékosok alacsony prémium mellett, vagy tartsuk magunkat a népszerű javaslathoz, alacsonyabb bér, magasabb prémium. Utána lehet arról beszélni, tudunk-e igazolni minőségi játékosokat.
389. toki*
2018-10-08 15:01:45 Fekete öves, Veterán
Ezért írtam korábban a 12-15 pontot, mert 4 olyan hazai meccs lesz (Ute, Loki, Mtk, Várda), amit be kéne húznunk. Aztán itthon a fagyi, vagy valahol idegenben 1 1- pont hátha befittyenne. De az a gond, hogy rohadt nehéz. Tulajdonképpen a játékosokat sem tudom hibáztatni, mert tényleg próbálkoznak, de egyenlőre ennyit tudnak, ennyire telik.
388. tomi87*
2018-10-08 14:53:32 Fekete öves, Veterán
Szerintem ha marad Fernando és ez a játék is, akkor a a hátralévő 8 fordulóból egyet se fogunk nyerni. Max. 1-2 x fog becsúszni. Újpest, Fradi után Puskás idegenben, Debrecen, MTK ellen itthon játszunk. Ezek is 0 pont gyanúsak . :( Majd jön a két fontos 6 pontos mérkőzés , a Hali és Kisvárda ellen, amiből tuti nem lesz 6 pont, de szerintem még 3 se. És lesz még egy idegenbeli Paksi mérkőzésünk, akik jelenleg elég jól szerepelnek. Úgyhogy jobb lenne egy edzőcsere, még időben !
387. totalrecar
2018-10-08 14:42:28 Piros öves, Őstag
Egyszerűen nem tudok nagyobb pofán vágást játékosok, az edző, vezetőség,és a tulaj felé mint az, hogy egy tévés, Fradi meccsen az új stadionban a telházas Fradi vendég szektor előtt, 0 azaz nulla Diósgyőri szurkoló legyen kint. Erre aztán kúrva isten hogy nem legyinthetne. A tévés közvetítés miatt muszály a Fradi meccsen bojkotálni a nagy nyilvánosság és a hangos sajtóviszhang miatt!
386. totalrecar |Válasz erre: 366. KáGábor
2018-10-08 14:32:34 Piros öves, Őstag
Hát nem is te lennél ha a bojkott helyett nem teltházat javasolnál:-)))))) Aztán indulhatnának a mentőautók végeláthatatlan konvojokban a stadionhoz, hogy mindenkit a 2-es elme osztályra szállítsanak....A nemzeti sport meg megirná másnap, hogy a Diósgyőri szurkolók hogy szeretik a csapatukat:-)))) No, komolyra fordítva, az ötleted szerintem kiváló, ha az MTK alkalmazná monjuk(ha lenne okuk a bojkotba) , mivel ott nincs néző, valóban felkapná a fejét a sajtó, egy teltházra. Nálunk ahol még így is van 2-3ezer ember, akkor kapná fel a fejét, ha űres lenne a stadion természetesen. A teltházat tartogassuk arra, amikor lessz egy jó csapatunk, nehogy már jutalmazzuk a klubot egy egyxtra nagy jegybevétellel ezért a semmiért. Ennyit tehetűnk, hogy nem támogatjuk anyagilag tovább ezt a szart a magas jegyárakkal.
385. gabeszba
2018-10-08 14:05:28 Piros öves, Őstag
Már megy egy szervezkedés az újpest elleni meccsre mindenki vigyen fehér zsebkendőt magával és ezt kell lengetni.
Fernandó érteni fogja mit jelent az tuti.
A fradi vesztes meccse után a 10000 ember a fradi táborral együtt elmegy a klubház elé és megkérdezi a vezetőséget,hogy mi az elképzelés miért nem akarnak jó focit csinálni Diósgyőrben?
2018-10-08 14:01:39 Fekete öves, Veterán
Igazából a Fradi ellen lehetne egy nagyot durrantani. Sok ember fog összegyűlni. Sok lesz a divat. Azok meg már az első 10 percben okádni fogják a Diósgyőrt. Jó alapot adnak majd a csúfos vereség utáni következményeknek. Mert gondolom várható. Mert tovább ez nem megy.
383. Krapulax |Válasz erre: 376. zorba
2018-10-08 13:37:23 Piros öves, Őstag
A Fradinál hosszú, kitartó bojkottal ezt el tudták érni, úgy hogy volt a dolognak hírértéke, felkapta a sajtó.
A Diósgyőrt viszont leszarja az országos média(maffia), csak az lenne, amit itt írt is egy drukkertárs, hogy a 444 meg hasonló szennyoldalak pár cikkben rugdosnák a stadionprojektet, de senkit nem érdekelne igazán.

Első  < 4 5 6 78 9 10 11 12 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...