Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
OTP Bank Liga 31. forduló
A Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte a 70. perctől emberhátrányban játszót Paksot az OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati játéknapján. A Kecskeméti TE az MTK-tól elszenvedett 2-1-es vereséggel búcsúzott az élvonaltól, a Puskás Akadémiától 4-2-es vereséget szenvedő DVSC továbbra is kiesőhelyen áll.
ETO FC Győr - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
Az első félidő alapján nem igazán lehetett megmondani, hogy a Győr a nemzetközi kupaszereplésre, a Fehérvár pedig a kiesés elkerüléséért hajt. A szünetig egyik csapat sem alakított ki komoly gólhelyzetet, a vendégek abszolút egyenrangú riválisai voltak a házigazda győrieknek. A mezőnyben mindkét gárda dinamikus futballt mutatott be, viszont láthatóan alaposan felkészültek egymásból a szakmai stábok, és nem tudták meglepni ellenfelüket.
A Győr nem sokkal a fordulást követően, egy szögletből vezetést szerzett, Krpic a védője vállára fejelte a labdát, ami onnan pattant a hálóba. Néhány perccel később Bumba került nagy helyzetbe, de Dala hárított, meccsben tartva ezzel a vendégeket. A 71. percben Benbuali járt közel az újabb hazai gólhoz, de a VAR-vizsgálat szerint - ha centikkel is - lesen volt. A Fehérvár a hajrában sem tudott újítani, sőt, még Dalának kellett újabb bravúrokat bemutatnia. A házigazdák összességében megérdemelten tartották otthon a három pontot és folytatták remek sorozatukat.
A házigazdák immár 14 kör óta nem találnak legyőzőre az első osztályban, s ez volt sorozatban az ötödik sikerük. Győzelmükkel három pontra megközelítették a harmadik helyen álló Paksot, és karnyújtásnyira kerültek attól, hogy bebiztosítsák a nemzetközi kupaszereplésüket.
MTK Budapest - Kecskeméti TE 2-1 (1-0)
Az első félidőben az MTK birtokolta többet a labdát, de a fölénye helyzetekben nem nyilvánult meg, sőt, kaput eltaláló lövésük sokáig csak a vendégeknek volt. Sérülés miatt Gera Zoltán, a kecskemétiek vezetőedzője már a meccs elején cserére kényszerült, a combját fájlaló Lukácsot Pálinkás váltotta. Viszonylag eseménytelenül csordogált a játék, majd a hazaiak - az első kaput eltaláló kísérletükkel - megszerezték a vezetést: a házi gólkirály Jurina volt eredményes fejjel. A KTE még a szünet előtt egyenlíthetett volna, de Pálinkás közeli lövését Demjén jó reflexszel védte.
A második félidő elején a válogatott Kata Mihály nagypapája végezte el a kezdőrúgást, a 90 éves MTK-drukker unokájától kapta születésnapi ajándékként a lehetőséget.
A szünetben mindkét edző cserélt, s ez kecskeméti oldalon sikerült jobban, a beállt Májertől indult az az akció, amelynek végén Pálinkás megszerezte az egyenlítő találatot. A találkozó megélénkült, a kapusok mindkét oldalon többször védeni kényszerültek. A vendégek hajtottak a győztes gólért, de újabb találatot a rivális szerzett egy remekül végigvitt kontra végén. A meccs hajrájában becsülettel, de nem túl hatékonyan próbálkoztak a lila-fehérek, a fővárosiak pedig eredményesen tartották a labdát és ezzel együtt az eredményt is. Az utolsó pillanatokban a Kecskemét még kihagyott egy nagy ziccert, de ez érdemben már nem befolyásolta a sorsát.
A vendégeknek győzniük kellett volna ahhoz, hogy életben tartsák bennmaradási reményeiket, de nem sikerült megszakítaniuk nyeretlenségi sorozatukat, amely immár 11 kör óta tart, így három szezon után búcsúznak az első osztálytól. Az MTK hat nyeretlenül megvívott bajnoki után győzött ismét.
Felcsút - Debreceni VSC 4-2 (2-0)
A bajnoki címért harcoló Felcsút kezdett jobban és meg is szerezte a vezetést. A kieső helyen álló Debrecen gyorsan reagált, büntetőhöz jutott, ám Brandon Domingues gyenge lövését Pécsi Ármin könnyedén kivédte. Mentek előre a debreceniek, de a hazai tizenhatos környékén sok volt a pontatlanság a játékukban. Ellenben a felcsútiak könnyedén kerültek helyzetbe, így a szünet előtt kétgólosra növelték az előnyüket.
A fordulást követően is hasonló volt a forgatókönyv: többet birtokolta a labdát a DVSC, de a hazaiak a megszerzett labdák után sokkal veszélyesebbek voltak. Lassan csordogált a meccs, mert a Felcsút elsősorban az eredmény tartására törekedett, míg a vendégek a cserék ellenére sem igazán tudtak felpörögni.
A hajrához közeledve aztán mégis szépített a Debrecen, nyílttá téve a mérkőzést, ám Jonathan Levi második találatával úgy tűnt, hogy lezárultak az érdemi kérdések. A hajdúságiak azonban nem adták fel, a hosszabbításban megszerezték a második góljukat, de erre is volt válasza a felcsútiaknak, akik így végül kétgólos győzelmet arattak.
Paksi FC - Ferencvárosi TC 2-3 (1-0)
Mindkét gárda óvatosan kezdett, de így sem kellett sokat várni az első nagy lehetőségre, Saldanha klasszikus "brazil stílusban" oldott meg egy ziccert, a VAR-vizsgálat után azonban kiderült, hogy - éppen csak, de - lesről indult. A játékrész közepén a Paks megszerezte a vezetést, Gyurkits távoli lövése a belépő Traoré lábán úgy változtatott irányt, hogy a labda Dibusztól elkanyarodva a jobb felső sarokban kötött ki. Az FTC a félidő hajrájára tért újra magához, de az eredmény nem változott.
Robbie Keane, vendégek ír vezetőedzője a fordulást követően mindössze kilenc percet várt az első cseréivel. Ezeknek egy perccel később már meg is lett az eredménye, az egyik érkező, Abu Fani szögletét fejelte be Szalai, aki az előző fordulóban a Puskás Akadémia ellen öngólt vétett. A 64. percben nehéz helyzetbe került a Paks, Vécsei ugyanis egyből piros lapot kapott, mivel térdmagasságban eltalálta Saldanhát. Az ex-ferencvárosi középpályást tavaly a kupadöntőben is kiállították korábbi csapata ellen.
Az eset miatt hosszú percekig állt a játék, ugyan a játékvezető ítélete jogosnak tűnt, de a VAR-megerősítésre várni kellett, mint kiderült, a kommunikációs csatorna romlott el. Az esetet követő szabadrúgásból - már a 72. percben - megszerezte a vezetést a Ferencváros, Abu Fani beadását a másik csere, Joseph lőtte közelről a hálóba.
Úgy tűnt, ezzel megpecsételődik a Paks sorsa, hiszen tíz emberrel nehezen tudott nyomást gyakorolni a Ferencvárosra, ugyanakkor egy jobb oldali beadásnál a vendég védők közül ketten is inkább Bödére figyeltek, mintsem a hosszú oldalon érkező Hinorára, aki a 89. percben kiegyenlített. Amikor felvillant a kilencperces hosszabbítás, érezni lehetett, hogy még nincs vége, a 93. percben újra Abu Fani pontrúgása után talált be a Ferencváros, Joseph pedig másodszor volt eredményes, eldöntve ezzel a három pont sorsát.
A mostani eredmény azt is jelenti, hogy a bajnoki cím az FTC és a felcsúti gárda között dől el. A két csapat között három pont a különbség, azaz a zöld-fehéreknek a saját kezükben van a sorsuk. A Ferencváros és a Paks négy nap múlva újra megmérkőzik egymással a Puskás Arénában sorra kerülő szerdai MOL Magyar Kupa-döntőben.
Vasárnap:
13:00 ZTE - Újpest FC
15:30 Nyíregyháza - DVTK
Még nem érkezett hozzászólás!