Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
DVTK 
Ezen a napon történt: Öt diósgyőri a válogatottban
Szerző: Vámos Henrik | 2025-09-13 00:03:00Vámos Henrik összeállítása.
Ma 46 éve játszották az ikonikus találkozót.
1979. szeptember 12.-én a magyar labdarúgó válogatott a csehszlovák együttest fogadta egy barátságos mérkőzésen. Első ránézésre túl sok különlegességgel nem kecsegtet a tétnélküli találkozó, azonban a diósgyőri történelemkönyvekben mégis csak vastag betűkkel szerepel a mérkőzés, hiszen a történelem során először és utoljára állt fel az A-válogatott öt DVTK-játékossal a kezdőtizenegyben. Ez a találkozó volt a magyar labdarúgás egyik ikonikus alakjának, Bene Ferencnek a válogatottbeli búcsúmérkőzése.
Elevenítsük fel, hogy milyen út vezetett a számunkra történelmi jelentőségű mérkőzésig, illetve magát a 90 percet.
Egy évvel a Csehszlovákia elleni barátságos mérkőzés előtt Tatár György szűk tíz év után az első diósgyőri lett, aki meghívót kapott a válogatottba. A stadiontól ötszáz méterre születő középpályás karrierjének addigi legjobb szezonját futotta az 1977/78-as kiírásban: a bajnokságban 29 mérkőzésen 13 gólt vágott, továbbá eredményes volt mindkét Hajduk Split elleni KEK-találkozón. Több sem kellett Kovács Ferenc szövetségi kapitánynak, aki az 1978. szeptember 20.-án megrendezett Finnország-Magyarország EB-selejtezőn már számolt is Tatárral. Sajnos a találkozót 2-1 arányban nyerték a hazaiak, a DVTK-t több, mint 240 bajnokin képviselő Tatár azonban bebizonyította, hogy nem csak a Vasgyári Stadionban, de a nemzeti tizenegyben is tud kiemelkedő teljesítményt nyújtani, a következő hónapokban pedig rendszeresen magára öltötte a meggy-pirost.
1979 márciusában a DVTK-t 1974 óta erősítő, ám első bajnoki találatát csupán néhány hónappal korábban megszerző Kutasi László is kiérdemelte hazája képviseletét, így csatlakozott Tatár Gyurihoz a válogatottban.
A szezon addigi pontjáig 13 kapott gól nélküli bajnokival büszkélkedő hátvéd a mérkőzés teljes egészén a pályán volt, míg Tatár a 60. percben jutott lehetőséghez, és mindjárt hét perc elteltével betalált, ezzel megszerezve a válogatott harmadik aznapi gólját (3-0), továbbá élete első válogatott találatát.
Egy héttel később a Lengyelország elleni barátságos mérkőzésen már mindketten a kezdőben foglaltak helyet. Hiába jutottak vezetéshez a lengyelek a hajrában (1-0), és hihették azt, hogy eldőlt a találkozó, Fekete passzát követően Tatár György ismét villant (1-1), ezzel elcsendesítve a mintegy 80.000 nézőt a chorzówi stadionban.
A májusi, Görögország elleni (0-0) EB-selejtezőn kettejük közül csak Kutasi kapott szerepet, azonban vélhetően Tatár sem szomorkodott sokáig, hiszen egy hónappal később a DVTK 800. bajnoki mérkőzésének napján megszerezte egyetlen NB1-es bronzérmét, amely mai napig a klub legmagasabb élvonalbeli helyezése. A harmadik hely nem csak azt jelentette, hogy ismét érdekelt lesz egy európai kupasorozatban a DVTK, hanem azt is, hogy a nemzeti tizenegy tekintetében több diósgyőri előtt is megnyílt a kapu.
A DVTK válogatott játékosairól itt tudsz bővebben olvasni:
https://www.amigeleken.hu/hirek/a-dvtk-magyar-valogatott-jatekosainak-tortenete-2025-09-06
A magyar válogatott 1979 nyarán kinevezett szövetségi kapitánya, Lakat Károly első mérkőzésén öt diósgyőrivel is számolt. Lakat nem volt idegen az Acélvárosnak, hiszen 1979 tavaszán ugyanazon DVTK-játékosok szerepeltek a románok elleni 3-0-s olimpiai-selejtező diadalon, amit a DVTK-stadionban játszottak.
A már említett Tatár és Kutasi mellett az Acélvárosban Szántó Gábor, Salamon József, illetve Borostyán Mihály nyűgözte le a legjobban a kapitányt. Szántó 1976 óta erősítette a piros-fehéreket, a mögöttünk hagyott szezonban 33 mérkőzésből 17-et kapott gól nélkül hozott le, míg a védelem másik betonbiztos tagja, Salamon József mérlege e tekintetben 32/16 volt. A két fal mellé Borostyán Mihály tökéletes „igazolás” volt Lakat részéről, aki élete addigi legjobb szezonját tudta maga mögött: a sajószentpéteri legenda 15 bajnokin négyszer tudott eredményes lenni.
Borostyán Mihály / Salamon József
A sors fintora, hogy pont azt a válogatott találkozót, amelyen öt diósgyőri – köztük három debütáns – lépett pályára, Nyíregyházán rendezték. Persze ekkor még bő tizenegy hónapra voltunk a történelem első NB1-es Keleti El-Clasicojától, és olyan jó 15-20 évvel a rivalizálás elmérgesedése előtt – attól függően, hogy melyik eseményt tekintjük fordulópontnak a derbi történelmében - így aznap nem is tudhatták a DVTK válogatott játékosai, hogy a későbbi legnagyobb rivális otthonában lépnek pályára. Ami a mérkőzést illeti, jó előjelekkel vágott neki a találkozónak a magyar csapat, hiszen legutoljára tíz éve szenvedett vereséget a csehszlovákoktól, ráadásul az elmúlt hét párharcból mindössze egyszer jöttek ki vesztesen. Jól érzékelteti a pozitív előjeleket, hogy mintegy 27.000 ember látogatott ki a Nyíregyházi Városi Stadionba, ami a mai napig a legmagasabb nézőszámú futball-mérkőzésnek számít a nyírség városának történelmében – ezt is a Diósgyőrnek köszönhetik.
A magyar válogatott a nyíregyházi mérkőzésen: Balról a búcsúmérkőzését játszó Bene Ferenc, harmadik helyen Salamon József, jobbra mellette Kutasi László és Tatár György, mellette kettővel Szántó Gábor, majd Borostyán Mihály
A találkozót a magyarok kezdték jobban, a magas presszingnek pedig hamar meglett az eredménye: a 10. percben Kiss Lászlót a tizenhatoson belül buktatta Gőgh, a játékvezető pedig habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A lehetőséget Tatár György használta ki (1-0), aki zsinórban negyedik válogatott mérkőzésén volt eredményes. A félidő derekán Kuti László duplázta meg a hazaiak előnyét: a csehszlovákok térfelén szerzett labdát az akkori Dunaújváros-spíler, több védőn is túlküzdötte magát, majd 15 méterről bombázott a tehetetlen Keketi hálójába, ezzel teljes extázisba küldve a jelen lévő 27.000 szimpatizánst (2-0). Egészen a hajráig sikerült megtartani az előnyt, amikor a labdarúgás egyik legikonikusabb büntetőrúgás-technikájának névadója, Antonín Panenka egy óriási szabadrúgásgóllal szépített. Szerencsére egyenlíteni már nem tudtak a csehszlovákok, így Lakat Károly DVTK-motor által hajtott együttese jókedvűen küldte a haza a 27.000 kilátogató nézőt.
Részlet az Észak-Magyarország 1979. szeptember 13.-án megjelent beszámolójából:
„A lefújást követően a nyíregyházi szurkolók százai rohantak a pályára ünnepelni a győzelemmel bemutatkozott új magyar válogatott tagjait. A józanabbak azonban a látottakat taglalták. Kétség nem fér hozzá: a magyar labdarúgásnak sikerre van szüksége, legyen az akármilyen icipici is. Nyert a tegnap pályára lépett együttes, s ennek igazán csak örülni lehet. Hogy a játékról már korántsem lehet egyértelmű dicséretet írni, az más kérdés. Mert valljuk meg őszintén: nagyon csodálkoznánk, ha ez a csehszlovák válogatott bekerülne akár Európa négy legjobb csapata közé a kontinensbajnokság folytatásában. Az Európa-bajnokicím védője elöregedett, kényelmes futballt játszó együttes benyomását keltette. A magyarok az első félidőben lendületesen, helyenként jól is játszottak, de érezni lehetett, hogy csikorog még ez a gépezet. A biztos vezetés tudatában érthetetlenül lefékezlek (úgy látszik, hogy ez már átkos magyar betegséggé válik), átadták a kezdeményezést a vendégeknek, s nem a mieinken múlott, hogy végül is megnyerték a találkozót. Ki tudja, hányadik alkalommal igazolódott már be, hogy az újpesti Fekete szerepeltetése valóban félreértés: Ebedli és Tóth András képtelen a korszerű középpályás játékra; egyelőre még hazai környezetben is „meleg’’ dolog mindössze három védővel kísérletezni, Az új keresése tiszteletreméltó, ám az elképzelt taktikához — úgy tűnik —, nem lesz könnyű megfelelő embereket találni.
A magyar együttesből fenntartás nélkül senkit sem lehet dicsérni, talán Borostyán. Kiss és Kuti emelkedett valamivel társai fölé. A többiek meglehetősen szürkén futballoztak.”
A Szántó-Salamon-Kutasi-Borostyán-Tatár kvintett a következő barátságos mérkőzésen, illetve a válogatott második EB-selejtezőjén is képviselte az Acélvárost.
Ausztriában 3-1-es vereséget szenvedett a nemzeti tizenegy, azonban az Európa-bajnoki kvalifikáció során sikerült javítania, és szintén 3-1 arányban múlták felül Finnországot a Nagyerdei Stadionban. A győzelem során - amellyel két mérkőzés után négy pontot gyűjtött be a magyar válogatott - Tatár György szerezte a harmadik találatot, ami a második tétmérkőzésen szerzett gólja volt meggypirosban a májusi, Szovjetunió elleni találata után.
Salamon és Kutasi utolsó mérkőzésüket játszották a válogatottban. Ami a többieket illeti,
- Szántó Gábor 1982-ig rendszeresen szerepelt a válogatottban, - Diósgyőriként „csak” 1981-ig – utolsó pályára lépése a nemzeti tizenegyben mint DVTK játékos a románok elleni 1-0-s diadal 1981 májusában, ami a mai napig az utolsó győzelmünk „legkedvesebb” szomszédjainkkal szemben.
- Tatár György még egy, az NDK elleni barátságos mérkőzésen szerepelt a válogatottban 1980 novemberében, amelyen Szántóval együtt képviselték a DVTK-t,
- Borostyán Mihálynak a finnek elleni győzelem után közel három évig otthonról kellett néznie a válogatott mérkőzéseit, 1982-ben azonban két válogatott meccs erejére újra magára öltötte a címeres mezt, többek között, amikor Magyarország 5-0 arányban küldte padlóra a török válogatottat Győrben.
Borostyán utolsó szereplése a válogatottban a franciák elleni 1-0-s vereség volt 1982-ben, ezt követően pedig másfél évtizeden át nem szerepelt DVTK játékos a nemzeti tizenegyben. Az átoknak Egressy Gábor vetett véget 1998 őszén.
A DVTK összes válogatott játékosa:
* A DVTK-ban töltött ideje alatt
És ezt olvastad már?
Még nem érkezett hozzászólás!