Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Vámos Henrik összeállítása.
Szombat délután a DVTK a Hódmezővásárhely otthonában kezdi meg a Magyar Kupa szereplést. A két együttes bajnoki mérkőzésen szűk három évtizede nem játszott egymással, a kupában pedig még sosem találkoztak egymással.
Ebben a cikkben a két csapat egymás elleni múltját fogom feleleveníteni.
Hódmezővásárhely történelme során már számos csapat képviselte a várost. A legkorábbi helyi csapatot, a Hódmezővásárhelyi MTE-t 1912-ben alapították - a jelenlegi Hódmezővásárhely FC címerében erre a klubra utal az 1912 kiírás - és ebben a formában 1949-ig funkcionált, amikor egyesült a HTE-vel. A '60-as évek elején rövid időre megszűnt az egyesület, 1961-től pedig Hódmezővásárhelyi MEDOSZ volt a klub neve. 1974-ben két újabb helyi csapat, a HÓDGÉP, illetve a Metripond SE egyesültek, a következő szezonban pedig az immáron Hódmezővásárhelyi MSE néven futó brigád elhódította a Csongrád megyei I. osztály bajnokicímét. Az NB3 Délkeleti-csoportjában mindössze egy évet töltött a klub, mielőtt újra a negyedosztályban találta magát, azonban az 1976/77-es idényben ismét sikerült bajnokként osztályt váltani, 1978-ra pedig történelme legmagasabb divíziójában, az NB2-ben bizonyíthattak a hódmezővásárhelyiek.
1984-ben a DVTK tíz évnyi élvonalbeli tagság után kiesett az NB1-ből, a történelem során pedig először fogadta Hódmezővásárhely csapatát. A Diósgyőr első hazai NB2-es mérkőzését 1973 óta a Hódgép-Metripond SE ellen vívta, és Szűcs István góljával otthon tartották a piros-fehérek a három pontot (1-0). A szezon második találkozóján közel volt a DVTK az újabb győzelemhez, Dzurják József góljával szűk negyedórán át előnyben voltak a miskolciak, a 75. percben azonban egy 17 méterről elvégzett szabadrúgás-bombával kiegyenlítettek a hazaiak (1-1).
A DVTK az 1984/85-ös bajnokságban
1985 őszén az addig veretlen DVTK ismét a Metripond csapatát fogadta, a Csongrád megyei alakulat pedig nagy meglepetésre 2-0-s győzelmet aratott a DVTK Stadionban. A "visszavágó" egy eseménytelen 0-0 lett 1986 májusában, októberben pedig a Diósgyőr több, mint két év után győzte le (1-0) Munkácsi Tamás góljával a piros-kékeket szemben, ezúttal a Hódmezővásárhelyi Városi Stadionban. Néhány hónap elteltével, az 1986/87-es NB2-es kiírás 28. fordulójában a DVTK hazai pályán is két vállra fektette a vásárhelyieket, főszerepben ezúttal Fükő Sándor volt, aki a hajrában egy káprázatos mozdulattal lőtte meg a DVTK győztes gólját (2-1). A három pontnak köszönhetően immáron tíz bajnoki óta veretlennek valhatta magát Száger György együttese.
A következő négy Hódmezővásárhely elleni bajnokit rendre elveszítette a vasgyári gárda - 1987 szeptemberében például 4-0 arányban győzött a Metripond - 1989 őszén sikerült megtörni a rossz sorozatot, amikor Farkas, illetve Lakatos fejesgóljaival 2-1-re nyert a DFC. A diadal a Diósgyőr négy mérkőzésen át tartó győzelmi-szériájának volt a kezdete a Hódmezővásárhely ellen: 1990. májusában öt perccel a rendes játékidő előtt lőtte meg Lakatos a győztes gólt, az 1990/91-es idény első idegenbeli túrája is a Dél-alföldi városba vezetett, ahol szintén 1-0 arányban nyerni tudott a diósgyőri gárda.
A DFC csapatképe az 1990/1991-es szezonban
1991 márciusában hazai pályán egy gólnélküli, inkább a partjelző sörösüveggel való megdobálása miatt emlékezetes első játékrészt követően a második félidőben könnyedén jutott három gólhoz is a hazai csapat, így a tavasz során első győzelmüket zsebelték be az évad végén osztályozó segítségével feljutást ünneplő Palicskó Tiborék.
Az 1994/95-ös szezonban három és fél év elteltével újra találkoztak a csapatok, miután a DVTK NBI-es kalandja ezúttal csupán két évig tartott. Mindkét találkozó iksz lett (1-1, 0-0), 1995 őszén pedig a miskolciaknak sikerült egy, az 1991 tavaszinál is nagyobb különbségű győzelmet aratni a hódmezővásárhelyiek felett: Verebes József csapata 5-0-ra győzte le a vendégeket. A 23. fordulóban a Hódmezővásárhelyi Városi Stadionban 3-2-re győztek a hazaiak a két csapat utolsó bajnoki viadalán.
Ott voltál bármelyik DVTK - Hódmezővásárhely bajnokin?
Mi a tipped szombatra?
Szerinted meddig jutunk idén a kupában?
Írd meg kommentben
A DVTK összes eddigi mérkőzése a Hódmezővásárhely ellen:
Kiegészítés Vámos Henrik remek összeállításához.
A diósgyőri szurkolók körében fogalom Kalmár Bálint neve. Öt évvel ezelőtt, 82 éves korában hagyott itt minket. A 2014-ben vele készült interjúban számos emlékezetes idegenbeli utazásról mesélt nekünk, többek között egy szó szerint rázós hódmezővásárhelyi kiruccanásról is megemlékezett.
Az interjúból idézünk:
Bálint Bácsi, mióta is jársz Diósgyőr meccsre?
Egészen pontosan 1950-től. 37-ben születtem, gyerekkoromban az Avason laktunk, az ottani haverokkal kezdtünk meccsre járni. Édesapám - nyugodjon békében - nem szerette igazán a sportot. Egy 10-15 fős baráti társaságunk volt, bejártuk később szinte az egész országot.
Nem is igazán van olyan stadion az országban, ahol ne jártam volna első- vagy másodosztályú meccsen. Tatabányától Békéscsabáig, Zalaegerszegtől Hódmezővásárhelyig mindenhol voltam, van olyan stadion, ahol már vagy 20-szor is megfordultam. Miután megnősültem, akkor sem hagyott alább a szenvedélyem. Drága feleségem mindig csak azt mondogatta: menjél Apukám, de vigyázz nagyon magadra és gyere haza épségben. Egy igazi kincs volt az én feleségem, minden igazi szurkoló ilyen társra vágyik, mint amilyennel engem megajándékozott a sors. Elválaszthatatlan pár voltunk, mióta itt hagyott, nem is nagyon találom a helyem. Isten nyugosztalja!
Tatabányán például olyan sokszor voltam már, hogy a vége felé már úgy fogadtak: Szervusz Bálintkám! De nagy haverom volt Kalap is az Üllői úton. Egyszer új jártam, hogy elnéztem a vonatot, nem arra a vonatra szálltam, ahol a Diósgyőr játszott. Tévedésből felmentem Pestre. Ha már ott voltam, hát gondoltam, nem megyek haza, kimentem hát a Fradi pályára. Akkor nagyon sokat beszélgettünk Kalappal, nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Nagyon jó ember volt. Nyugodjon békében ő is!
Mesélnénk nekünk néhány emlékezetes idegenbeli utazásról?
A hetvenes évek közepén Komlón játszott a csapat, természetesen oda is elkísértük a fiúkat. Ebben az évben az NB1-B-ben szerepeltünk. A komlói stadionról tudni kell, hogy egy völgyben fekszik, egy lejtős domboldal volt a lelátója. Nem sokkal a vége előtt 2-0-ra vezettek a hazaiak, amikor Udvarev góljával sikerült szépítenünk. Alig volt hátra vagy 5 perc, mikor kaptunk egy szabadrúgást. Horváth Bandi állt a labda mögé, én meg kiabáltam be neki a pályára, hogy „Mancikám! Be kell verni a szabadot, aztán lehet menni hazafelé.” Be is verte, annak rendje-módja szerint, erre csákánynyelekkel meg lapátnyelekkel zavartak minket a komlóiak fel a domboldalon. Emlékszem, ott maradt a nagykabátom meg a meleg sapkám.
Sose felejtem el! 1959-ben a Vasúttal játszottunk a Kubikban. Vagy száz éves palánk vette körbe akkor a Kubikot. Végeláthatatlan sor állt a jegyekért, a Vörösmarty utcáig kígyózott a sor, mert alig pár helyen árulták csak a jegyeket. Az egyik haverom meg azt mondja: nyomjuk csak meg egy cseppet a kerítést. Úgy dőlt össze a rozoga tákolmány, mint a dominó, a nézők meg persze egyből betódultak a stadionba.
Nem emlékszem már pontosan, melyik évben volt. Ózdon játszottunk. Nagy turbán volt a fejemen, mert nem sokkal előtte műtötték a fülemet. Preiner Kálmán volt az edzőnk. Azt vettük észre meccs közben, hogy Kálmán bácsit dobálják a hazaiak a kispad mögül. Hát persze, hogy felkaptuk a vizet, kénytelenek voltunk átmenni oda és 1-2 pofonnal sikerült rendet tennünk a szektorban. Meg is szűnt a dobálás.
Voltak azért szó szerint megrázó élményeink is! Egy alkalommal az egyik haverommal elutaztunk Hódmezővásárhelyre motorral. Rázkódtunk vagy 5 órát a motoron, hát, mint mondjak, úgy szétültük a fenekünket, hogy alig bírtunk leszállni a járgányról. Ráadásul még ki is kaptunk 4-1-re.
Aztán hogy is jártunk egyszer! Megbüntették a csapatot. Ha jól emlékszem, talán még a hatvanas években valami szurkolói rendbontásért. Erre fogtam a következő meccs előtt egy munkáskabátot, szétterítettem és elkezdtem gyűjteni benne a pénzt. Jöttek szakadatlanul a szurkolók, mindenki hozzá akart járulni egy kevés pénzzel a gyűjtéshez. Össze is gyűlt vagy két-három kiló aprópénz, amit át is adtuk a vezetőknek, hogy „Tessék, fizessétek ki belőle a büntetést.”
Ide kattintva elolvashatod a Bálinttal készült teljes interjút >>>>>>>>>
A legutóbbi 5 meccsen ott voltam, sőt a 89-es hazain is. A 96-os meccs emléke még él bennem. Akkor találkoztam először a szegedi pályaudvar melletti kocsmában egy nem túl bőbeszédű, hosszú hajú sráccal. Tavaly azt mondta, hogy azóta se nagyon hagyott ki Diósgyőr meccset. Azóta szerintem majdnem mindenki ismeri. Tállyáról származik.... A meccsen hamar emberhátrányba kerültünk, és a később a Diósgyőrben is megforduló Bozó Péter (R.I.P.) lőtt két gólt. Úgy emlékszem nem igazán volt vendégszektor. A mérkőzés alatt körbe is vettek minket a vásárhelyi csibészek, majd félidőben a büfében való sorban álláskor is okoskodtak, aminek a megoldása egy kis adok-kapok volt. Különben Innstadt sört árultak ott. Valaki emlékszik még erre a sörre? Jóféle volt.....