Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Branko Mihajlović a DVTK negyedik nyári igazolása. A 27 éves szerb középcsatár egykor szerepelt hazája U19-es válogatottjában, a legutóbbi négy évben Izraelben légióskodott, ezalatt kétszer jutott fel az élvonalba. A legutóbbi öt évben folyamatosan csapata házi gólkirálya volt.
Branko Mihajlović Belgrádban született, és a Partizan Beograd utánpótlásában nevelkedett, és az abban az évben bajnoki címet nyerő fekete-fehér klubban mutatkozott be az élvonalban. Ezt követően többnyire belgrádi és környékbeli klubokban szerepelt (a Čukaričkival az élvonalba jutott), mígnem a Sinđelić színeiben szerzett 14 találattal a góllövő lista második helyén végzett. Ekkor Izraelbe igazolt, ahol négy éven keresztül lőtte a gólokat. A Hapoel Kfar Saba és a Hapoel Acre csapatát az élvonalba segítette, legutóbb a Hapoel Petah Tikva színeiben szerepelt.
Hétfőn érkezett Diósgyőrbe, ahol átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, kedden pedig aláírta szerződését, és Dobos Attilval külön mozgott. Első alkalommal szerdán edz együtt a csapattal.
Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek! - nyilatkozta Branko Mihajlović - Tajti József sportigazgató vonzó jövőképet vázolt fel, úgy gondolom, a jövőm szempontjából is előnyös, ha az OTP Bank Ligában olyan teljesítményt nyújtok, amire felfigyelnek. Amikor tudomást szereztem a DVTK érdeklődéséről, egyből tárcsáztam egykori csapattársam, Dušan Brković számát. Ugyan több ajánlat közül választhattam, ő olyan sok szépet mesélt, hogy ezek után már csak a szerződés részleteiben kellett megegyeznünk. A magyar labdarúgást közelről nem ismerem, de játszottam már az FTC ellen felkészülési meccsen, illetve a Partizan Beograd utánpótlásában együtt nevelekedtem a Šćepović testvérekkel. A feleségem és két fiam hamarosan követ Miskolcra, ha találtam albérletet, igaz, most nem ez a legfontosabb feladatom, hanem szeretnék minél gyorsabban beilleszkedni a csapatba, és megmutatni a szurkolóknak, mire vagyok képes.
- Egy olyan gólveszélyes csatárt kerestünk, aki egyből kapu felé fordul, lendületes, gyors, azaz beleillik az általunk elképzelt, harcos, küzdeni tudó csapatba - mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Régóta figyeltük Branko Mihajlovićot, mintegy két hónapja tárgyalásban álltunk, örülök, hogy sikerült megállapodni. A szerb támadó a kapu előtt életveszélyes, az utóbbi öt évben szinte kivétel nélkül csapata házi gólkirálya lett, elsősorban gólokat várunk tőle Diósgyőrben is.
Reméljük lesznek olyan játékosaink akik használható labdával fogják ellátni.
Mert ha nem , akkor csak a fűszállakat fogja 90 percig számolgatni gól lövés helyett!
belgrádi Rooney!
másfelől, a nemzetközi kupaszereplésnek mi köze van az egész témához? az izraeli II-ből játszanak csapatok ott?
mert szerintem abból, hogy a fradit kipicsázza az izraeli bajnok, vagy tavaly a honvédot, pont nem következik semmi azzal kapcsolatban, hogy az izraeli II hogy viszonyul az NB1-hez vagy az NB2-höz. még az izraeli I és az NB1 viszonyáról sem mond ez el sokat.
Első < 5 6 7 89 10 11 12 13 >