Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A nyáron igazolt Stefan Dražić góllal mutatkozott be a DVTK-ban, és gyorsan bizonyította, erősítést jelent a csapatnak. Az eddigi három bajnokin a gólja mellett kiharcolt két büntetőt is.
A Gólörömben megjelent interjú bővített, aktualizált változatából szemezgetünk:
Menjünk vissza az elejére! Hogyan lettél labdarúgó?
Belgrádban születtem, de a családom egy közeli kisvárosban, Obrenovacban él. Én is ott kezdtem el 7 évesen focizni. Már kiskoromban is arról álmodtam, hogy egyszer focista leszek, így amikor anyukám azt kérdezte, van-e kedvem edzésre járni, gondolkodás nélkül igent mondtam. Később két nagyszerű évet töltöttem a Crvena zvezda utánpótlásában is, de 14 évesen hazatértem. Jó döntés hoztam, mert már 16 évesen bemutatkoztam a Radnički Obrenovac első csapatában a harmadosztályban. Az évek során sokat fejlődtem a felnőttek között, és szép lassan a csapat és a bajnokság legeredményesebb gólszerzője lettem, és leigazolt az élvonalbeli Javor Ivanjica.
Manapság nem szokványos módon kezdted a pályafutásod, ahelyett, hogy egy nagycsapat akadémiáján tanulták volna, alacsonyabb szinten, de a felnőttek között játszottál.
A futball első számú szabálya, hogy nem tudod, mi fog történni. Ám ha mindent megteszel a siker érdekében, akkor számíthatsz rá, hogy valamit visszaad a labdarúgás. Alárendeltem mindent a focinak, ennek köszönhetem, hogy ma itt beszélgethetünk.
Szerbián kívül Belgiumban, Kínában és Magyarországon játszottál. Fel tudsz állítani egy sorrendet a bajnokságok erőssége szerint?
Kétségtelenül Belgium az első. Rendezettek a körülmények, több nemzetközi szinten is erős csapat szerepel a bajnokságban. Sokat lehet fejlődni, és aki itt jó teljesítményt nyújt, arra könnyen felfigyel az öt topligában szereplő csapat egyike. Ebben rejlik a nehézség is, hatalmas a konkurenciaharc, rengeteget kell dolgozni, hogy egyáltalán csapatba kerülj.
Számomra Magyarország a második. Szinte mindenhol gyönyörű stadionok, modern edzőközpontok épültek, és a bajnokság színvonala is emelkedik. Igazi profi bajnokság, ahol rendezett a háttér, a játékosoknak csak a focival kell törődni.
Szerbiában a Crvena zvezda és a Partizan párharca mindent meghatároz, ők küzdenek a címekért, szinte minden szurkoló az egyiknek vagy a másiknak drukkol. A többieknek kevés levegő jut, sajnos néhányan anyagi gondokkal is küzdenek, és sokszor nincs rend a klubok körül. Rengeteg a jó szerb labdarúgó szerepel világszerte, ha hasznosítani tudnánk a tapasztalatukat, akkor sokat fejlődne a bajnokságunk is.
Kína ebből a szempontból is egészen más világ, legyünk őszinték, oda mindenki pénzt keresni megy.
A beszélgetés során többször hangsúlyoztál a labdarúgáshoz nem szorosan köthető dolgokat: a körülmények, a kultúra. Ettől lesz otthonos számodra egy idegen ország?
A labdarúgó is ember, sokkal jobban érzi magát a megfelelő körülmények között, ha barátokkal játszhat együtt. Egy légiós számára különösen fontos, hogy segítségre találjon az öltözőben és a klubházban, mert könnyű eltévedni a bürokrácia útvesztőiben, de még a mindennapi élet is tartogathat olyan buktatókat, ami egy helyi ember számára fel sem tűnik. Mezőkövesden a vajdasági Farkas Dániel rengeteget segített az első időszakban, a DVTK pedig jól felépített klub, mindig tudom, kihez kell fordulni szükség esetén.
Egyedül érkeztél vagy családdal?
Decemberben született meg a világ legaranyosabb kisbabája, Nađa, aki az anyukájával egyelőre Obrenovacban várja, hogy visszaálljon a világ a normális helyzetbe. Amint a határok ismét könnyen átjárhatóak lesznek, rohanok értük, és átköltöznek hozzám Miskolcra. Nehéz nélkülük, de nem várhatom el a feleségemtől sem a kislányomtól, hogy két héten keresztül ne hagyják el a lakást.
Nagyon jól megérted magad a csapattársakkal, pedig például Márkvárt Dávid, Rui Pedro vagy Hegedűs János ellen több tétmérkőzésen játszottál, mint velük egy csapatban.
Kiváló játékosok alkotják a csapatot, akikkel sokat beszélünk az edzések előtt és közben is arról, melyik szituációban hová várom a labdát, melyik megoldásból tudunk gólveszélyt kialakítani. A bajnoki rajtot megelőző egy hónap az ilyen részletek tisztázására is alkalmas volt.
Kattints ide és olvasd el a teljes interjút a dvtk.eu-n >>>>>>>>
forrás: dvtk.eu
fotó: Max
Még nem érkezett hozzászólás!