Banner

Köszönjük lányok, hogy elhoztátok Diósgyőrbe Európa legjobb csapatát!

Szerző: Jáborcsik András | 2023-11-30 22:28:00

Fotók a Fenerbahce elleni meccsről.


Kosárlabda ünnepre készültünk szerdán és a legkevésbé sem a lányokon és a szurkolókon múlt, hogy keserédesre sikeredett az egész. A kezdés egészen káprázatos volt, hiszen az első negyed végén kétpontos DVTK előnyt mutatott az eredményjelző. Ettől aztán sokkot kapott a három játékvezető hölgy, olyannyira megijedtek attól, hogy a végén még Dávid legyőzi a mindenható Góliátot, hogy néhány idegeket borzoló ítélettel sikeresen kizökkentették a lányokat a ritmusukból. Ezt a világsztárokkal felálló Fener azonnal ki is használt és megfordították az eredmény. Ezt követően már csak szaladtunk az eredmény után.

Nem mehetünk el szó nélkül a Fenerbahce francia vezetőedzőjének viselkedése mellett sem, aki szó szerint kiprovokálta az ellene fellángoló népharagot. Gúnyos arccal, mosolyogva közelített az első félidőben az ultrák felé, teljesen megközelítve az edzői zóna szélét és onnan hosszasan szemezett a szurkolókkal és közben motyogott is valamit. Teljes joggal váltotta ki a szurkolók haragját.

El nem tudom képzelni, hogy diósgyőri stábtag így nyilvánuljon meg egy idegenbeli meccsen!

A lányok becsülettel küzdöttek, de az óriási szembeszéllel valamint a világsztárokkal szemben nem maradt erő a fordításra. A játékvezetők hozzáállásáról mindent elmond, hogy a vendégek 25 alkalommal dobhattak büntetőt, mi pedig 8-szor.


Az ultráink nagyon odatették magukat, az élőképek és a szurkolás is egészen különleges atmoszférát adtak az összecsapásnak.


Kedves diósgyőri kosaras lányok!

Köszönjük, hogy elhoztátok Diósgyőrbe Európa legjobb női kosárlabda csapatát. Nagyon büszkék vagyunk rátok és bízunk benne, hogy azok, akik most látogattak ki először az Arénába, megérezték a varázsát és már vasárnap a Győr elleni rangadón újra a lelátón szurkolnak majd.


A FIBA.Basketball fotói segítségével idézzük fel a szerdai mérkőzés hangulatát.


















fotók: FIBA Basketball



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

6. vebgy* |Válasz erre: 3. sd10lali
2023-12-01 21:12:24 Fekete öves, Veterán
Ott a pont... sőt teljes csapattal még eredményesebbek lehettünk volna. Pár pontos különbséggel már bármi lehet egy kosármeccsen...
2023-12-01 17:07:15 Piros öves, Fanatikus tag
Szép volt lányok! Igazi fieszta lehetett volna, de a játékvezetéstől csak a francia arogáns boszorkány volt bosszantóbb... Mindent elkövetett azért, hogy azt kapja amit.. Nem szép kimondani, de olcsón megúszta. Ennek ellenére tuti minket fognak megbüntetni....
4. wexeye |Válasz erre: 2. szasata
2023-12-01 17:02:01 Fekete öves, Őstag
A diósgyőri lét morcossága és gyönyörűsége egyszerre! Csodás kép,tündéri kislány!
2023-12-01 08:48:59 Kék öves, Tag
Európa legszerethetőbb csapata hozta el nekünk Európa legjobb csapatát. Szerencsére nekünk az előbbi sokkal fontosabb, így annyira szerencsések vagyunk, hogy szinte minden héten láthatjuk őket! Becsüljük meg ezt és vasárnap is legyünk ott végig mögöttük és támogassuk őket!
2023-12-01 08:44:07 Narancs öves, Lelkes újonc
Ejj, hogy tudtátok az ajánlóból kihagyni az első fibás képet, amin a szöszi Diósgyőri Törpilla dacol a világgal?
Abban az 1 kockában benne van a teljes diósgyőri női kosárlabdasport múltja, jelene és jövője. Múzeumi darab!
2023-12-01 08:35:03 Piros öves, Őstag
Így van Andris, óriási dolog ez a mi kis városunkban, legalábbis a sportszerető részének. És ez lehetett volna akár ünnep is, mint tavaly a Mersin ellen, akik szintén tele voltak világsztárokkal és Iniguez is tisztelt minket. És szerintem itt sem a Fenerbahcéval ,mint csapattal volt gond, mert ahogy láttam ,Meessemann vagy Anderson is alázatosan és tisztelettel állt hozzánk, sőt ha nincs az inzultus, szerintem meg is tapsoltuk volna őket a végén, mert megérdemelték volna ,hanem az arrogáns edzőnővel. Szóval köszönjük lányok, remélem jövőre ugyanitt!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...