Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Haladás és az MTK!

Szerző: Szabó József | 2019-05-20 11:30:00

Az Otp Bank Liga 2018/19-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 13 pont a különbség!

Ezen belül, 23 fordulót követően az ötödik - és a kieső hely között csupán nyolc pont a távolság, így a Paks-Puskás-Diósgyőr-Kisvárda négyes igen izgalmas versenyben döntheti el, ki kerüli el az egyik kieső helyet. A másik kieső helyre az eléggé leszakadó Haladás pályázik.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg még csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő tíz forduló sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.

Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 38 39 40 4142 43 44 45 46 >  Utolsó

51. Rusty Nails |Válasz erre: 48. Jamie
2019-03-10 12:56:26 Barna öves, Fanatikus tag
Én nem vagyok hívő, de a próféta szóljon belőled :)
50. achilleus68 |Válasz erre: 45. Jamie
2019-03-10 12:44:16 Piros öves, Őstag
Én erre csak azt mondom,ha tavaly nem adott pénzt a tulaj erősítésekre, az idén sem fog. Egyébként ahogy nézem ,az utolsó 3 fordulóra nekünk le kell rendeznünk a kiesés kérdését,ahogy nézem, a Kisvárda sorsolása a legjobb, az utolsó 7 fordulóra csupa verhető csapatot kaptak. Még a Haladás is meglephet bárkit, nem lehet őket félvállról venni, mert nincs veszíteni valójuk. Szerintem a Puskás lesz a másik kieső,az ő utolsó 4 fordulója brutális. Mondjuk,a miénk sem sokkal könnyebb.
49. KáGábor* |Válasz erre: 48. Jamie
2019-03-10 12:07:37 Fekete öves, Veterán
Az a vicc, hogy ez nem is tűnik lehetetlennek. Az azért elég komolyat szólna. DE! Az előző 2 forduló megmutatta, hogy erre azért nem nagyon kell számítani...
2019-03-10 11:41:25 Barna öves, Fanatikus tag
Amúgy egy elég érdekes fun fact-et megosztanék mindenkivel: ha a következő 9 forduló alatt be tudnánk hozni az 5 ponton belüli csapatokat (Puskás, Paks, MTK, Mezőkövesd - elnézve ezek formáját, akár meg is történhet, hogy megelőzzük őket), akkor a Diósgyőr valaha volt 4. legjobb bajnoki helyezését érnénk el. Ahhoz képest, hogy mennyire le van nézve a mostani csapat és mekkorák az elvárások egyeseknél, elég szép lenne azt mondani, hogy az 1979-es 3. hely, az 1960-as és 2014-es 5. helyek után az idei csapat lenne a klub történetének 4. legeredményesebb csapata.
(6. helyen többször végeztünk, 1941-ben, 1946-ban és 1978-ban)
2019-03-10 11:31:15 Fekete öves, Veterán
Egy kis adalék még a meccshez:
Karan-Brkovics-Tajti-Prosser nélkül győztünk, ráadásul végre kiesési rangadón, amit mostanában alig sikerült!
Szerintem a kivédett büntető (Boti a király!) utáni katartikus percek jó nagy lökést adhatnak.

Aminek viszont nagyon örülök, hogy a második félidőre "visszatérő" ultrák által nagyon jó hangulat lett, amire a Napos oldal is vevő lett.
A (remélem előb-utóbb kiderül az ok...) 0-12 után nagyon kellett ez, mert ha a tulaj rá is sz...k a focicsapatra, ránk, szurkolókra nagy szükség lesz a bennmaradáshoz.
2019-03-10 11:01:56 Barna öves, Tag
En azert egy par forduloval hamarabb kezdtem volna el ezt a diagramot
2019-03-10 10:41:08 Barna öves, Fanatikus tag
Csak azért örülnék a Puskás kiesésének, mert tele vannak olyan játékossal, akikre le lehetne csapni (bár tavaly is erre számítottam a Vasas kiesésekor és egyik játékos sem kötött ki nálunk (Nagy G., Hangya, Ristevski, Berecz...)). A jelenlegi Puskásból, elsősorban a légiósok tekintetében lehetne csemegézni: Trajkovski, Heris, Mioc, Knezevic, Arabuli...mind erősítés lenne nekünk, ráadásul olyan posztokon, ahol elférne a minőség. A magyarok közül gondolom a többség/minőség (Hegedűs, Szolnoki, Hegedűs, Poór, Varga, Balogh, Kiss, Radó - mondjuk ezek közül nem is mindegyik lenne nekünk erősítés) maradna nb2-ben is. A fizu jó lesz és gyorsan vissza tudják juttatni a csapatot.

El tudnék képzelni egy mix csapatot: Antal - Brkovic Heris Tamás - Shestakov Márkvárt Mioc Tajti Trajkovski - Knezevic Arabuli (bár a fene sem tudja, hogy ennek a sok zsoldosnak milyen a mentalitása) :)
44. pinatinajkosz |Válasz erre: 38. Sparrow
2019-03-10 09:43:02 Piros öves, Tag
Semmi nem törvényszerű,de a remény hal meg utoljára. Az elmúlt években volt mozgolódás a tulajdonosi jogok miatt, ezért úgy gondolom, ha LT menne, akkor sem kellene kétségbe esnünk.
43. KáGábor* |Válasz erre: 41. slózi
2019-03-10 09:41:18 Fekete öves, Veterán
Hasonlóan vélekedem én is. Mondjuk a Hali tegnapi meccse minimum gyanús, bár ha valódi bundameccs lett volna, akkor azt nem ennyire feltűnően intézték volna. Sokkal valószínűbb, hogy 2:0-ás vezetés tudatában kiengedett az Újpest.
2019-03-10 09:35:58 Barna öves, Fanatikus tag
A legszebb forgatókönyv az lenne, ha a Felcsút esne ki.
Pláne úgy, ha a Zte és a Rákóczi jutna fel.
Aztán felébredek, és kiveszem a kezem a biliből :)

Első  < 38 39 40 4142 43 44 45 46 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...