Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Haladás és az MTK!

Szerző: Szabó József | 2019-05-20 11:30:00

Az Otp Bank Liga 2018/19-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 13 pont a különbség!

Ezen belül, 23 fordulót követően az ötödik - és a kieső hely között csupán nyolc pont a távolság, így a Paks-Puskás-Diósgyőr-Kisvárda négyes igen izgalmas versenyben döntheti el, ki kerüli el az egyik kieső helyet. A másik kieső helyre az eléggé leszakadó Haladás pályázik.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg még csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő tíz forduló sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.

Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 35 36 37 3839 40 41 42 43 >  Utolsó

81. Qjosucsi |Válasz erre: 78. CLIPNOH
2019-03-14 23:35:03 Fehér öves, Újonc
Köszi, hátha valakinek közbejött valami-:)))
Hazaiba sok hely van még a neten is, magam is megoldom, még tótul is, de oda nem szeretnék.
80. gazember* |Válasz erre: 79. vebgy
2019-03-14 21:32:02 Fekete öves, Veterán
Hat egyszerű ez...általában szar csapatunk van, de mi szeretjük ..:)
79. vebgy* |Válasz erre: 76. gazember
2019-03-14 18:19:24 Fekete öves, Veterán
Akár vacak éppen a DVSC, akár jó - nekünk úgy fest, egy döntetlen is mindig csoda lenne Debrecenben...Nem tudom van -e még egy ilyen nb 1-es klub, mint a miénk, amelynek olyan elképesztő negatív sorozatai vannak több ellenfelével szemben is...
78. CLIPNOH |Válasz erre: 77. Qjosucsi
2019-03-14 17:00:31 Piros öves, Fanatikus tag
Esélytelen :D
Hazaiba próbálkozz felvidéki ismerősön keresztül, ha van.
2019-03-14 11:52:10 Fehér öves, Újonc
Off topic:

Akinek lenne egy felesleges jegye a jövő heti Szlovákia-Magyarország selejtezőre, Nagyszombatra, az írjon nekem, vevő lennék rá.

Hajrá DVTK!

Köszönettel, Q.
2019-03-12 19:41:44 Fekete öves, Veterán
Nézem közben a Debrecen Kövesd kupameccset, és hát ezzel a lokival nem lesz könnyű dolgunk, mert a kövesdnek momentuma se nagyon van. A másik meg hogy ha a Kövesd a télen mondjuk leigazolta volna Dereczeni Andrist, akkor még az is előfordulhatott volna, hogy a debreceni Zsóri, a Zsóri Debreczenije mellett lő gólt ...bocs..:)
75. toki* |Válasz erre: 73. dvtk-3534
2019-03-12 14:53:53 Fekete öves, Veterán
Amilyen szarul áll az U14, U15, remélem nem sokára könyörögnek neki, hogy jöjjön vissza.
74. vebgy* |Válasz erre: 54. tommasi
2019-03-12 14:01:08 Fekete öves, Veterán
Aláírnánk most azonnal...
2019-03-12 12:38:33 Fekete öves, Veterán
bocs az offért.

erről tudtatok?

Benczésnek volt visszaút a DVTK-hoz míg Vityának nem !

Felvetettük az edzőnek, hogy az edzői végzettsége erősnek tűnik egy megye I-es csapathoz.

– Amikor megállapodtunk, ez akkor is felmerült, és úgy egyeztünk meg, hogy ha olyan lehetőséget kapok, ami szakmailag előrelépést jelent, akkor elengednek. Úgyhogy köszönettel tartozom a Mezőkövesdnek, a vezetőinek, hogy lehetőséget adtak arra, hogy újra dolgozzak – mondta Vitelki Zoltán, akitől azt is megkérdeztük, hogy egykori klubjától, a DVTK-tól keresték-e, miután „elfogyott” alóla a budafoki kispad, a diósgyőri szurkolók egykori közönség kedvence erre nemmel válaszolt.
72. vebgy* |Válasz erre: 62. 2017.
2019-03-12 12:16:28 Fekete öves, Veterán
Az az utolsó pár meccs, egészen pontosan meg lehet mondani..a Felcsút elleni kupavisszavágótól kezdve NEM véletlenül lett olyan gyenge...Köszi Ugi, Lipi, Busai és a többiek !

Első  < 35 36 37 3839 40 41 42 43 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...