Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Haladás és az MTK!

Szerző: Szabó József | 2019-05-20 11:30:00

Az Otp Bank Liga 2018/19-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 13 pont a különbség!

Ezen belül, 23 fordulót követően az ötödik - és a kieső hely között csupán nyolc pont a távolság, így a Paks-Puskás-Diósgyőr-Kisvárda négyes igen izgalmas versenyben döntheti el, ki kerüli el az egyik kieső helyet. A másik kieső helyre az eléggé leszakadó Haladás pályázik.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg még csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő tíz forduló sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.

Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 32 33 34 3536 37 38 39 40 >  Utolsó

111. gbacsi* |Válasz erre: 109. mr-d
2019-03-20 17:25:34 Fekete öves, Veterán
Kis off: nem tudom ki követi, de jól láthatóan pl a Gyirmót sem lépett előre játékban a télen, de főleg védekezésben nem, mióta Lipták játszik a védelem közepén. Egy jól működő csapatrészt szedtek szét Lipták kezdőbe történő beállításával.
110. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 104. tomi87
2019-03-20 08:57:19 Fekete öves, Veterán
Jobbulást neki!

Remélhetően nem töri meg a fejlődését ez a sérülés.
2019-03-20 07:52:47 Fekete öves, Őstag
Úgy tűnik, hogy télen nem sikerült előrelépnünk játékban, mintha a keret elérte volna a lehetőségeinek a határát. Ugyanakkor a közvetlen vetélytársakról is elmondható ez. Nehéz megtippelni ki esik ki. Ami előnyünk lehet, ha mi szurkolók továbbra is a csapat mellett állunk, és biztatjuk Őket. Ha mi is átmegyünk negatív gondolkodásba, akkor nehéz dolgunk lesz.
108. vebgy* |Válasz erre: 89. birodalmi-lepegeto
2019-03-19 23:44:34 Fekete öves, Veterán
Szégyenteljes...nem vicc.
107. Szabó József* |Válasz erre: 105. Csubakka
2019-03-19 19:42:35 Fekete öves, Veterán
A próféta szóljon belőled!
A következő forduló után a Kövesd is bekerülhet a cikkbe, ha nem nyer a Honvéd ellen.
106. makaó |Válasz erre: 104. tomi87
2019-03-19 19:15:51 Barna öves, Fanatikus tag
Akkor tavasszal már nem játszik.

Mielőbbi gyógyulást kívánok!
2019-03-19 17:43:22 Lila öves, Tag
Haladás, Mezőkövesd
2019-03-19 16:42:39 Fekete öves, Veterán
Súlyos sérülést szenvedett Bárdos Bence !

A DVTK tartalék vasárnap Bárdos Bence góljával szerzett vezetést a Tiszaújváros ellen, és végül 2-1-re nyert Vég Csongor csapata. Az első félidő hosszabbízásában egy légipárbajt követően a fiatal szélső rosszul esett a gyepre, és a szünetben le kellett cserélni. A röntgenvizsgálat később kimutatta, hogy kulcscsonttörést szenvedett, meg kell operálni, a gyógyulás várhatóan 6-8 hetet vesz igénybe.
103. dudik-attila |Válasz erre: 95. gabeszba
2019-03-19 15:02:53 Piros öves, Őstag
Szerintem leszarnad az idenenbeli pontokat, ha a hazai meccseket hoznánk....
102. mr-d |Válasz erre: 100. portugál
2019-03-19 10:55:10 Fekete öves, Őstag
Hát ja, az idő megszépíti a dolgokat. Sajnos ide már kilenc hónap kihagyás után érkezett Fernando, egy év kellett míg összeszedte magát, pusztán az utolsó félévében mutatta meg, milyen is lehetett fénykorában. Konkrétan az első félévben egy értelmezhető megmozdulása nem volt. Viszont akkor is ugyanez látszott rajta, mint most, hogy sikertelenség esetén sem veszíti el a hitét. Úgyhogy ez nem egy megjátszott önbizalom nála, hanem a karakteréből fakad.

Első  < 32 33 34 3536 37 38 39 40 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...