Banner

Fagyos a hangulat

Szerző: dfcwolf | 2023-02-11 10:19:00

A legfontosabb a három pont megszerzése


Ezerszer megvitattuk már minden fórumon, hogy a bajnokság lebonyolítása és a menetrendje így jó, vagy változtatni kellene rajta? Szerintem, ha a szurkolók és a klubok véleménye számítana egy kicsit is, akkor módosítanának rajta, de ismerjük az MLSZ-t. Éppen ezért kell felkészülni vasárnap is a hidegre és a fagyott pályára. Persze, csak akkor lesz fagyott a pálya, ha az ajkai stadion nem rendelkezik pályafűtéssel, vagy nem kapcsolják be. Ahogy nálunk sem tették.

Jól látható volt az edzőnkön, hogy ideges a gyep miatt és kérdések merülnek fel ilyenkor az egyszerű szurkolóban. A 2018-as év stadionjában ki van építve a pályafűtés. Én azt gondolom, hogy ez a rendszer nem véletlenül lett kitalálva és nem véletlenül használják a világon mindenhol, ahol rendelkeznek ilyennel. Kivéve Magyarország. Itt mi kitaláljuk azt, hogy miért is rossz ez és miért is hülyeség bekapcsolni. A csapat vezeti a bajnokságot pontokkal, a szakmai stáb és a játékosok beleteszik a maximális munkát a meccsekre való felkészülésbe, és akkor már talán nem is kell mindenkinek. Észrevehető volt a különbség a Soroksár és a Tiszakécske elleni játékban, hogy mennyit is számít ez.

Ha profik vagyunk, akkor legyünk mindenben azok. Nem gondolom, hogy nincs pénze a klubnak kifizetni a pályafűtést. Nevetséges lenne erre hivatkozni. Nem szabad engedni a szorításon, amivel a markunkban tartjuk az első helyet, mert a meglazult ujjak között esetleg kicsusszanhat a kezünkből. Ezt kellene a klub összes alkalmazottjának fejben tartani és mindenkinek maximálisan odatenni magát. Ne arról szóljon a meccs előtti interjú, hogy Kuznyecov szeme szikrákat szór az amatőrizmus miatt.

Sajnos a születésnap és a könnyűnek ígérkező ellenfél sem volt elég csalogató ahhoz, hogy a szurkolók kilátogassanak a stadionba. Pedig a sör – bár nem lett olcsóbb – kifejezetten finomabb lett. Az ellenfél nem igazán mozgósított nagy energiákat a támadásokhoz, inkább a védekezésre helyezték a hangsúlyt. Minden próbálkozásunk, lövésünk elakadt egy lábban, mindig volt valaki, aki blokkoljon. Lukács viszont szállította a győzelmet azzal, hogy kiharcolt egy büntetőt és aztán értékesítette.

Szeretnék még szót ejteni Lőrinczy Attiláról, aki nagyon agilis volt, és ha ezt fokozni tudja, akkor nagy kedvenc és rettenetesen hasznos játkos lehet itt Diósgyőrben. Remélem, hogy nem csak egymeccses fellángolás volt, amit mutatott legutóbb. Tudom, biztosan volt olyan ember a lelátón, aki másként látta a játékát, éppen ezért kérek egy kis türelmet vele kapcsolatban, mert mindenképpen volt benne valami.

Egy másik játékosunk viszont teljesen talány. Ez pedig Eppel, akinek a szereplését nem értem és egy óriási kérdőjel jelenik meg a fejemben, amikor meglátom a kezdőben. A kapu torkában áll és képtelen a gólszerzésre. Mondhatja bárki, hogy hasznosan játszik, szerintem ugyanezt a teljesítményt sokan mások képesek lennének lehozni. Szívesebben néznék meg egy Lukács, Könyves, Jurek kezdő sort, de sajnos nem én döntöm el. Szerintem felesleges Eppelt mentegetni, mert egyelőre úgy tűnik, menthetetlen…

A tabella egy kicsit szétszakadni látszik. A Szeged leszakadóban és a Pécs is távolodik, csak az MTK hozza a meccseit és pont emiatt nem szabadna botlanunk, mert ők csak erre várnak. Talán ezért is dühítőbb a fagyott pályás közjáték. Az Ajka jelenleg a hatodik helyet foglalja el a tabellán és győzelemmel tértek haza legutóbb. Támadó játékot játszanak, de Jeney Gyula szerint most a védekezésen lesz a hangsúly. Mindezek ellenére biztosan nem fogják feladni a támadásokat annyira, mint legutóbbi két ellenfelünk. Ebből egy jó meccs is lehet.

Legyen jó összecsapás, de a legfontosabb a három pont megszerzése. Ez most mindennél fontosabb!


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

39. Reality |Válasz erre: 38. piros-feher-szerelem
2023-02-14 23:47:01 Narancs öves, Tag
A Jurek,Koman,Lőrinczy 3asból elég egy a pályára egyszerre. Velük a védekezés hiánya macska-egér párharccá zülleszti az egész meccset!
2023-02-14 22:58:14 Narancs öves, Tag
Egyetèrtek ,viszont egy dologban nem
Èn nem làtom hogy mit nèztek Jurekben.Legtöbbször azt se tudja hol van,rosszul helyezkedik,önzőzik,lusta is és egy abszolút haszontalan játékos és emellett még arca is van.Több alázat legyen és kevesebb arc.Direkt nézem a játékát egy ideje,Eppel 2.0
37. lokal
2023-02-14 09:51:18 Fekete öves, Őstag
Ajánlom Kuznyecov figyelmébe, ha már nem lehet használni a pályafűtést... :)

https://fb.watch/iH1bNuGYTQ/
36. vebgy*
2023-02-13 11:17:12 Fekete öves, Veterán
Sokat kell még tennie a csapatnak, hogy sok-sok év alulteljesítés, aztán KIESÉS után újra forró legyen az a lelátói hangulat sok szurkolóval...
2023-02-13 09:29:47 Piros öves, Őstag
A kevés kommentre igen egyszerű a képlet, ahogy az évek alatt a lelátóról elfogytunk úgy koptak ki a fórumról is a véleményüket nyilvánosságra hozó emberkék!
És, hogy az aktívak miért váltak inaktívvá itt a fórumon azt sadab1 tökéletesen megfogalmazta!
34. sadab1*
2023-02-13 06:49:33 Fekete öves, Veterán
Nevetek ezen, hogy kevés a hozzászólás. Mi csodálkozni való van??? Olvasnátok 400 gratulálok szónyi beírást? Egyértelmű, ha megy a csapatnak, még ha nehezebben is, de nyer, akkor megvan az elégedettség, minek ötleteljen az ember!? Ha meg szar minden, akkor a pesszimizmus, a kritika előjön, aminek persze írásban adnak hangot, amit meg általában kifejtenek az emberek, nem egy szavakat írnak. Na és persze, akkor jön az ellenvélemény, meg egymás basztatása, amiből aztán volt 600 beírás is. Ennyi. Volna így is mit kritizálni, de minek haragítsa magára az ember az olyanokat, akik egyből lebasszák emiatt. Mellette meg csodálkozik, hogy kevés a beírás. Ezeknek az embereknek hol az értelem???
33. dfcwolf |Válasz erre: 32. kisbe
2023-02-12 18:30:36 Fekete öves, Őstag
Ha így fogjuk fel, sose írjunk már semmiről ami elmúlt? Lehet ezért kevés a komment…
32. kisbe |Válasz erre: 30. El Bandi
2023-02-12 14:32:01 Piros öves, Őstag
..tegnap délelőtt egy barátom a csapatával edző meccsre utazva felhívott...és feljött a szurkolói fórum...kérdezem tőle hogy olvasod a fórumot..?...tudod mit mondott..?...-te hallod magad.?..vagy hülye vagy.?...és itt le is zárta a témát...régen amikor Kornél bá, vagy Slozi bá...és folytathatnám a sort... .itt voltak, naponta 15-20 alkalommal benéztem.... mostanában havonta talán 2-3 alkalommal...arra meg nagyon kíváncsi lennék hogy mennyien nem írnak az oldalra, csak a színvonal miatt...ez még engem is érdekelne..!...és egy ilyen fagyos cikkekhez mit lehet hozzá tenni, amitől a multhéten történt dolgok változnának érdemben..?..mert ez elmúlt..és pont..!...ezért próbáltam ironikus lenni....
31. kisbe |Válasz erre: 29. dfcwolf
2023-02-12 14:19:08 Piros öves, Őstag
...oké..igazad van..!...azt kivéve hogy leszeretnék bárkinek bármit a torkán nyomni.. .ez nem így van.
!....de amúgy mit tudsz változtatni a tényen.?... egy héttel az adott szituáción túl mi fog változni ha még mindig ezzel rúgózol, és befolyásolod a hangulatot a következő meccs napján ..?....mert szerintem semmi..!...és remélem ma kiderül hogy a pályafütés miatt nem mentek be a helyzetek..!...mert az volt dögivel...és bízzunk benne hogy most nincs fagy, és magabiztosan, szép gólokat lőve simán nyerünk..!..
30. El Bandi
2023-02-12 14:19:03 Piros öves, Őstag
Nekem átjött az irónia... de biztos vagyok benne, hogy aki itt volt edző vagy most van, az olvassa ezt a fórumot is! Nyilván nem fog egyezni a szurkoló véleménye, hogy ki legyen a kezdő 11, mert mindenkinek más a kedvence. Ez így van jól. Hogy miért kevés a hozzászólás ha nyerünk, ha vesztünk nem tudom, lehetne erre indítani akár egy topikot is csak erre, aztán meglátjuk ki mit érez... Részemről ez a vezetőség még mindig kuka, sokan hamar megbocsátanak...vagy nem és ezért nem írnak...

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...