Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Hazánk 2013 után ad újra otthont a jégkorong második vonalát jelentő Divízió 1/A-s jégkorong világbajnokságnak.
A mindössze hat nap alatt lejátszódó világbajnokság hatos mezőnyéből kettő feljut a jégkorong elit mezőnyébe, az utolsó helyezett pedig kiesik a harmadik vonalba, a Divízió 1/B-be.
A VB nyitómérkőzését a harmadik vonalból feljutó britek az A-csoportból kieső szlovénokkal játszák, a záró mérkőzését mi játsszuk, szintén a brit válogatottal.
A válogatottat három miskolci játékos képviseli, az épp itt játszó Vas János és Magosi Bálint illetve a saját nevelésű Gőz Balázs.
A mezőny egyik esélyese a kazah válogatott, hiszen a válogatott az orosz szuperligában, a KHL-ben játszó Asztana csapatára épül, a másik favorit az elitból tavaly kieső szlovén együttes, mely a legutóbbi olimpián nagy meglepetésre igen jól szerepelt.
Mögöttük a tavaly nem túl jól szereplő magyar és a tavaly az A-csoportból kieső olasz válogatott nagyjából egyenlő erőt képvisel, amelyik bravúros szereplést mutat, megelőzheti a két legesélyesebb válogatottat.
A lengyel válogatott sötét ló, keretük nem túl erős, ám nagyon egységesek és fizikaliag nagyon erősek.
A britek lógnak ki kissé a mezőnyből, ám lebecsülni nem szabad őket, hiszen brit hoki hagyományosan őszinte, kemény jellegű.
Reméljük a hazai pálya megadja azt a pluszt a magyar válogatottnak, ami a feljutáshoz szükségeltetik.
A VB hivatalos oldala: http://wmia2018.iihf.hockey/
A magyar válogatott kerete: http://www.jegkorongszovetseg.hu/megvan-a-vegleges-vb-keret
Végezetül íme a saját, folyamatosan frissülő információs táblázatunk:
A szlovénok utolsó szalmaszàla talàn.Nyilvàn óriàsi blama lenne ha kiesnének.Ami könnyen előfordulhat,hiszen az uccsó két meccsen nem sok esélyük lesz.Egyértelműen ma nyerni akarnak végre.Ezt kell valahogy nagy szívvel,de tiszta fejjel kihasznàlnunk.Most eldőlhet hogy képesek vagyunk-e bravúrra,és ezàltal esélyessé előlépni.
Bízom benne,hogy igen.
Tehát még nincs, de lehet.
Amennyiben legyőzzük a szlovénokat, a feljutás elérhető válik, legfőképp azáltal, hogy a szlovénok így kiszállnának a feljutási harcból.
Amennyiben kikapunk, a körbeverés oly erőssé válhat, ami a feljutásért folytatott harcot igencsak megbonyolítja.
Így két kör után ők az egyetlen 100%-os csapat, mögöttük elkezdődött a körbeverés.
Gratulálok a Csapatnak, fontos győzelem volt ez!
Első < 5 6 7 89 10 11 12 13 > Utolsó