Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A kettős rangadó napján a Honvéd együttesét fogadjuk a Nagyerdei stadionban 18 órától.
A mérkőzéseket magyar viszonylatban véve nagy várakozás előzi meg, hiszen a DVSC is hazai pályán játszik ma, és a jegyek szép számban fogytak már a hét közepén is.
Edői nyilatkozatok a találkozó előtt:
Bódog Tamás: - Érdekes mérkőzés lesz, érdekes körítéssel. Kettős rangadó lesz, amire eddig csak Budapesten volt példa. Kíváncsian várom, bízom benne, hogy minél többen ki fognak jönni és nem csak minket fognak biztatni, hanem az egész magyar labdarúgás profitálni fog ebből. Nehéz meccs lesz, hiszen a tavalyi bajnokkal fogunk játszani. Számunkra azonban nem feltétlenül fontos, hogy ki az ellenfél, mert mi minden mérkőzésnek úgy megyünk neki, hogy azt tényleg meg is akarjuk nyerni.
Erik van der Meer: - Nagyon szervezett csapathoz látogatunk. Olyan ellenfél ellen lépünk pályára, amelyik nagyon gyorsan vált védekezésből támadásba. A Diósgyőrben nagyon sok gyors és jó futballista van, rájuk külön oda kell figyelnünk. A célunk viszont a győzelem.
OTP Bank Liga 13. forduló
Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-1 (1-1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6805 néző. Játékvezető: Szabó Zsolt (ifj. Tóth Vencel, Szalai Balázs; Farkas Ádám, Molnár Attila).
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Forgács - Vela, Busai, Nono, Ugrai - Szarka, Ioannidis. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Honvéd: Gróf - Latifu, Lovrić, Baráth, Bobál D. - Holender, Kamber, Gazdag, Banó-Szabó - Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Erik van der Meer.
Csere: Banó-Szabó helyett Herjeczki az 54., Szarka helyett Bacsa és Nono helyett Kocsis a 66., Ugrai helyett Óvári a 89., Gazdag helyett Pöpöskei Zs. a 90., Holender helyett Laczkó a 90+1. percben.
Sárga lap: Szarka a 39., Nono és Busai a 40., Bobál D. a 47., Kamber az 54., Eppel a 62. percben.
Gólszerző: Ugrai (1-0) a 20., Holender (1-1) a 38., Ioannidis (2-1) a 90+3. percben.
Edzői értékelések:
forrás: dvtk.eu
1:05:50-től. Megállapították, hogy ezzel törlesztették az adósságaikat a bírók felénk.
Tapasztalat, hogy PONT "EZ" nem szokott "bejönni". Pl. amikor kupadöntő 5db. 11-est kell rúgni legtöbbször a legjobbak hagyják ki--pl. világbajnoksági döntőben a brazil szuperklasszis Sokrates . Nem jó, hogy így van de így van--ölég gyakran. Bizonyitási vágy, megfelelni akarás a fenetuggyami....miatt.
Gratula a csapatnak! Hatalmas küzdés volt.
Bacsa: 11-es kiharcolásán kívül teljesítmény 0. Hosszú távon más kell.
Kispest edző: unszimpatikus ahogy az egyenlítő gólnál Bódog felé dumált és hergelt
Kispest edző nyilatkozat: remélem pár misire megbüntetik és eltiltják, hisz kritizálta a bírót :D pedig most még igaza se volt
BOZSIK: ez nem vélemény amit mondasz, ez egy előre megírt mondat. Sajnálom hogy nem lehet egy független műsort készíteni, ami politika mentes vagy lehet Bozsik az MLSZ-től van beszarva ... a végén még megbüntetik :D Legközelebb nézd meg a két 11-est mégegyszer öcsisajt! Bacsáé 11-es, ha nem is 100%-os, de a mérleg a tizi felé billen bőven.
Bobál meg még a sarkával elpiszkálta a labdát, de az utána levő rugómozdulatért már rögtön pirosat is adnék.
Könyörgöm, lassítsa le valaki Bobál szabálytalanságát, csak azt a 2-3 mp-et, amiben benne van a rugó mozdulat... és tegye fel nyilvános helyre.KÖSZI!!! Csak hogy az ellenfél edzője is meg tudja nézni, mert állítólag 20-szor visszanézte... de úgy látszik nem ezt a meccset!
Nem lehet minden meccsen duplázni.
Elég lesz a Felcsút ellen legközelebb. :)
Szerencsére így is nyertünk.
A következő 2 mecs keményebb lesz,mert azok nem "játszó"csapatok.De én bízok a 6 pontban.
Első < 6 7 8 910 11 12 13 14 > Utolsó