Banner

DVTK-Honvéd 2-1 (1-1)

Szerző: objektív | 2017-10-21 15:00:00

A kettős rangadó napján a Honvéd együttesét fogadjuk a Nagyerdei stadionban 18 órától.

A mérkőzéseket magyar viszonylatban véve nagy várakozás előzi meg, hiszen a DVSC is hazai pályán játszik ma, és a jegyek szép számban fogytak már a hét közepén is.

Edői nyilatkozatok a találkozó előtt:

Bódog Tamás: - Érdekes mérkőzés lesz, érdekes körítéssel. Kettős rangadó lesz, amire eddig csak Budapesten volt példa. Kíváncsian várom, bízom benne, hogy minél többen ki fognak jönni és nem csak minket fognak biztatni, hanem az egész magyar labdarúgás profitálni fog ebből. Nehéz meccs lesz, hiszen a tavalyi bajnokkal fogunk játszani. Számunkra azonban nem feltétlenül fontos, hogy ki az ellenfél, mert mi minden mérkőzésnek úgy megyünk neki, hogy azt tényleg meg is akarjuk nyerni.

Erik van der Meer: - Nagyon szervezett csapathoz látogatunk. Olyan ellenfél ellen lépünk pályára, amelyik nagyon gyorsan vált védekezésből támadásba. A Diósgyőrben nagyon sok gyors és jó futballista van, rájuk külön oda kell figyelnünk. A célunk viszont a győzelem.

OTP Bank Liga 13. forduló

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-1 (1-1)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6805 néző. Játékvezető: Szabó Zsolt (ifj. Tóth Vencel, Szalai Balázs; Farkas Ádám, Molnár Attila).
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Forgács - Vela, Busai, Nono, Ugrai - Szarka, Ioannidis. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Honvéd: Gróf - Latifu, Lovrić, Baráth, Bobál D. - Holender, Kamber, Gazdag, Banó-Szabó - Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Erik van der Meer.

Csere: Banó-Szabó helyett Herjeczki az 54., Szarka helyett Bacsa és Nono helyett Kocsis a 66., Ugrai helyett Óvári a 89., Gazdag helyett Pöpöskei Zs. a 90., Holender helyett Laczkó a 90+1. percben.
Sárga lap: Szarka a 39., Nono és Busai a 40., Bobál D. a 47., Kamber az 54., Eppel a 62. percben.
Gólszerző: Ugrai (1-0) a 20., Holender (1-1) a 38., Ioannidis (2-1) a 90+3. percben.

Edzői értékelések:

forrás: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

2017-10-22 11:01:12 Narancs öves, Tag
Valaki már korábban leírta itt, de én szeretném még kihangsúlyozni Forgács játékát! A védelem stabilitásához nagyban hozzájárult. Amikor a belső védőink elől voltak, a jó helyezkedésével, illetve a viszonylagos gyorsaságával a kontrázás lehetőségét csírájában elfojtotta. Volt olyan, amikor a jobb oldalon, Eperjesi helyén tarolta le Eppelt, nagyon helyesen. Jut eszembe... Eppel meccs utáni nyilatkozata, miszerint egy vicc volt, hogy nem nyerték meg ezt a meccset! Nem tudom ő tudja-e milyen rendezvényen volt, vagy melyik meccset nézte! Soha sem volt egy szimpatikus játékos számomra, Lanzafame csinált belőle gólkirályt, és mekkora arca lett! Innen üzenem: Kedves Eppel Márton, te egy vicc vagy!
314. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 312. grosser
2017-10-22 11:00:11 Fekete öves, Veterán
Bozsik már volt szövetségi kapitány. Détárival együtt, el is indultunk felfelé, de a Málta-Magyarország 2-2 megakasztotta az utat. Ott lett elegem először a magyar fociból.
2017-10-22 10:57:27 Piros öves, Fanatikus tag
Gratula ismét a csapatnak! Bevallom férfiasan nem sokat adtam erre a két utolsó meccsre a paksi 4 után.
A tizinket azt csak pl. Kassai nem adta volna meg (meg persze Bozsik), mert a szabályok szerint teljesen jogosan befújható volt a Bacsáé is a Busaié pedig még vitát sem érdemel. A minket nem nagyon "csípő" Knézy is teljesen jogosnak ítélte.
A honvéd edző viselkedése a góljuknál amúgy sokat elárul arról, hogy mennyire ki vannak akadva a csapatok és vezetők Bódog sikerétől, és féltékenyek rá, mert érzik többet tud tőlük. A félelem és a düh váltotta ki belőle is azt az alpári reakciót.
A Nikot hátracsapó honvédost csak Magyarországon nem állítják ki és ez tendencia.
2017-10-22 10:55:42 Piros öves, Veterán
Nem lehet, hogy orosz szerverről fut az oldal? És mint tudjuk, az oroszok már a spájzban vannak. :)))

Jut eszembe, Bozsikot szövetségi kapitánynak és huss, elindulunk felfele! :)))))
2017-10-22 10:50:05 Kék öves, Fanatikus tag
Most olvastam Bódog nyilatkozatában:
- Az első büntető előtt én szóltam be a pályára, hogy Ugrai rúgja, mert eddig mindet értékesítette, de soha többet nem teszek ilyet. Végül nyertünk, így túlélem a mai napot.
2017-10-22 10:49:20 Fehér öves, Újonc
hihetetlen,hogy egy szakmajat erto es szereto szakmai stab mennyit emel azon a csapaton,ami pl masnak gyenge volt. mi lett volna akkor,ha Elek,Kadar es Futacs is Bódog kezei alatt jatszanak?
309. sylaf |Válasz erre: 307. objektiv
2017-10-22 10:39:33 Kék öves, Fanatikus tag
- Szerintem inkább korlátozás, vagy más szerverterhelés is lehetett.
2017-10-22 10:32:56 Kék öves, Fanatikus tag
- Ugrai látható tétovázásánál már (a meccs idején) arra gondoltam, hogy nem ártana ha más rúgná a 11-est.
307. objektiv |Válasz erre: 302. sylaf
2017-10-22 10:32:54 Fekete öves, Őstag
Azt azért nem mondanám, hogy kurva gyenge, de még azt sem, hogy simán gyenge. Sajnos, csak erre futja, és ez sem olcsó havonta.
De amikor 300 ember van egyszerre az oldalon, és persze mindenki nyomkodja vadul a frissítés gombot, akkor sajnos előfordul ilyen. Bár tegnap nem tudom konkrétan mi volt a baj.
Ebben a pillanatban 57-en nézik az oldalt, és látod, nincs probléma. De még egyszer mondom, lehet, teljesen más volt a baj, mint a leterheltség.
2017-10-22 10:27:03 Fekete öves, Őstag
Megnéztem a góólt. Nem is csodálkozok Bozsikon, a kettős előnyszabály után én bármit kinézek belőle. Emlékszem arra az esetre is, amikor ő húzta be ferdén a stúdióban a vonalat, persze hogy az ne kedvezzen nekünk és ki tudja magyarázni a bírói döntést. Erre mondja a műsorvezető - talán Matyi volt akkor is - Hogy hát Péter, ez a vonal ferde, de még így is les (vagy pont nem les volt, erre már nem emlékszem, csak hogy ellenünk fújták). Tehát egy megállított, berajzolt felvételen is képes volt a maga nem létező igazát bizonygatni, amikor már mindenki csak mosolygott.

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...