Banner

DVTK - Kisvárda 0-2

Szerző: objektív | 2020-06-27 13:10:00

Véget ér a bajnokság ezen a héten és elértük azt, hogy nem kellett izgulnunk most a végén, mint 3 éve folyamatosan. Engedjük el a vírushelyzet utáni teljesítményt, és vegyük elő a profi nyilatkozatot - koncentráljunk a következő szezonra.

Ami egyébként nem kezdődik rosszul, tegnap hivatalosan bejelentették Grozav leigazolását. Na de maradjunk a mai meccsnél. Kedvezményes jegyértékesítés van, utolsó forduló, önfeledt meccset játszhatunk. Az idő egyelőre jó, semmi akadálya kilátogatni a stadionba. Már aki persze meg tudta emészteni az utóbbi fordulók történéseit. A mai meccsen lehetünk mi is a mérleg nyelve, de kétségtelenül az igazi kiesési rangadó Debrecenben lesz a Paks vendégszereplésével. Érdekes végjáték ígérkezik tehát, de mi magunkkal foglalkozzunk, ahogy Feczkó mester is említette. Ez a dolgunk.



OTP Bank Liga 33. forduló

Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good 0-2 (0-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 5683 néző. Játékvezető: Vad II István (Kóbor Péter, Garai Péter; Bogár Gergő, Hanyecz Bence).

DVTK: Bukrán - Orosz D., Polgár, Szűcs K., Vági - Márkvárt, Iszlai - Korbély, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Kisvárda: Dombó - Hej, Rubus, Kravchenko, Baranyai - Lucas, Simović - Obradović, Tsoukalas, Kovácsréti - Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Orosz D. helyett Memolla és Rui Pedro helyett Molnár G. a 46., Korbély helyett Hasani, Obradović helyett Sassá és Simović helyett Szőr a 61., Kiss T, helyett Makrai a 71., Kravchenko helyett Tischler és Viana helyett Ene a 74., Ivanovski helyett Cortés a 83. percben.

Sárga lap: Rui Pesro a 11., Rubus a 20., Simović a 39., Kiss T. a 66., Márkvárt a 90+3. percben.

Gólszerző: Obradović (0-1) a 8., Viana (0-2) a 41. percben.


Kulcspillanatok

8. perc: Egy jobb oldali beadás középen megcsúszott, így jutott a hosszún Kovácsréti elé, aki ismét középre tette, ahol több játékos mögé érkezett, Nemanja Obradović viszont lekezelte, és 6 méterről a kapuba lőtt, 0-1

41. perc: Jobb oldali beadás után a hosszún Kovácsréti lőtte kapura alabdát, Bukrán védett, a labda Fernando Viana lábára, majd a hálóba pattant, 0-2


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Csalódott vagyok, mert ha ma nyerünk, akkor valószínűleg az ötödik helyen végzünk, ami a klubtörténet második legjobb eredménye. Megérdemelték volna a szurkolók, és a csapat is. A végére azonban fizikálisan, szerencsében és góllövésben is elfogytunk.
Volt már nekünk is ilyen meccsünk, amikor egyszer lőttünk kapura, és győztünk 1-0-ra, ma a Kisvárdának sikerült két lövéssel 2-0-ra nyerni. Kétszer álltunk szemben a kapussal, kapufát lőttünk - ahogy az elmúlt hetekben, úgy ma is kifelé pattant a labda - , rúgtunk vagy harminc szögletet, végig az ellenfél térfelén játszottunk. Azonban nem tudtunk ma gólt szerezni, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre. A szünetben támadásban váltottunk, bejött Molnár Gábor, mert tudtuk, folyamatosan támadásban leszünk, és teret nyitottunk neki. Több ziccerpasszt láthattunk, de több átlövés kellett volna, ezek sajnos elmaradtak.
Három saját nevelésű fiatal kezdett, Orosz Donát 17 és fél éves, Szűcs Kornél 18 és fél, Korbély Kristóf pedig 20. A legfiatalabb nem tudta kezelni a rá nehezedő nyomást vagy a helyzetet, kétszer aláfutott a labdának, amiből két gólt kaptunk, de egy fiatal játékában az ilyen mindig benne van. Ennek ellenére szép jövő áll előtte, biztos vagyok benne, sok diósgyőri győzelemnek lesz a részese.
Természetes a szurkolók reakciója, az utolsó öt mérkőzésen megbuktunk, még ha a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünetig tartó időszakba ötösre is teljesítettünk. Van mit javítani, de tudunk mire építeni, ma is a mezőny legfiatalabb átlagéletkorú csapatával álltunk ki, szép jövő áll a DVTK Labdarúgó Akadémia növendékei előtt.


Bódog Tamás: A mai a mérkőzésnek egyetlen egy célja volt, hogy győzzünk, és bennmaradjunk. Elértük a célunkat, minden kerek és tökéletes. Természetesen voltak hibák, a DVTK-nak is vannak erősségei, ez nem kérdés, de a játékosok végrehajtották, amit elterveztünk. Beletettek apait, anyait. A mentalitásuk brutális, öröm velük együtt dolgozni, egy rosszabb mérkőzés után is talpra állnak. Három nappal ezelőtt a 94. percben kaptunk egy gólt, ami tönkretehette volna az egész éves munkát, de egy fél nap alatt lerázták a hatalmas csalódást.
Mindkét oldalon láttunk helyzeteket, kétségtelenül jókor jöttek a gólok, a munka meghozta a gyümölcsét, megérdemelten nyertünk.
Jó érzés visszatérni Diósgyőrbe, sok ismerős arcot láttam. Sok sikert kívánok a DVTK-nak a következő szezonban, biztos vagyok benne, hogy ütőképes, jó csapatuk lesz!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

420. vebgy* |Válasz erre: 419. árpádvezér
2020-06-27 21:34:13 Fekete öves, Veterán
Mekkora gusztustalanság volt ez a pár forduló...ez "felért" a legrosszabb Fernando periódusokkal is...és sajnos bebizonyosodott, hogy Feczkó nem karakán , nem tökös edző...azaz süketelni igen hamar megtanult.
2020-06-27 21:31:49 Barna öves, Fanatikus tag
Végre VÉGE! Elég volt ezt végig szenvedni.
Feczkó szintén csomagolhat, ennyi volt benne!
Várom nagyon Benczés elemzését, de talán még jobb lenne ha ő is távozna!
Nincs itt rend továbbra sem, Feczkó érkezésével a csillagok állása volt akkor jobb! Láttuk, hogy meddig, és ne tovább.
Sántha és Leisztinger páros pedig álljanak elő, hogy mit akarnak a jövőben a DVTK-projekttel.
Elég volt abból, hogy mindenre van itt pénz, csak arra nincs, ami megalapozta 110 éve ennek a történelmi klubnak a tekintélyét!
418. dvtk-3534* |Válasz erre: 394. kisbe
2020-06-27 21:31:29 Fekete öves, Veterán
Állítólag Danilovic igazolása előtt ő volt képben nálunk csak a Puskás őt nem engedte ide csak Danilovicot.
417. Tamas78 |Válasz erre: 415. beli1
2020-06-27 21:28:32 Barna öves, Fanatikus tag
Ne haragudj de szerintem kizárt hogy megosszon ilyeneket veled, hogy kik adták el a meccset.. Stb nem azt mondom hogy hazudsz.. De biztos jól értetted?
416. vebgy* |Válasz erre: 411. funkdvoid
2020-06-27 21:26:42 Fekete öves, Veterán
Na az a duma volt csak érdekes...hogy két hétig volt csak normális vezetés, hoppá !
415. beli1 |Válasz erre: 397. gaben84
2020-06-27 21:25:18 Piros öves, Fanatikus tag
Ezt igy elmondta hogy a kapusunk is bundázott?
414. vebgy* |Válasz erre: 366. perec j. №1  (finom és lédús)
2020-06-27 21:24:44 Fekete öves, Veterán
Csakhogy ebbe nem kell belenyugodni...inkább legyen világraszóló botrány , zártkapu félévig ( amúgy is megoldják ezt nekünk a világesemények, ne féljünk...) Én legalábbis nem vagyok kíváncsi erre a mocsokra, ami a magyar nb 1...ne csodálkozzunk, ha már szinte ingyen sem mennek ki erre a szarra 5600-nál többen. Túl sok még az is...
2020-06-27 21:24:41 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Már csak azon izgulok bronzos lesz-e a Felcsút , úgy izgulok nah :D
2020-06-27 21:24:16 Barna öves, Fanatikus tag
Egy tenni akaró tulajdonos így gondolkodik illetve tervez:
"Lehet felhozni érveket pro és kontra is: jó, mert izgalmas és nem jó, mert nem tudunk beépíteni fiatalokat olyan mennyiségben, ahogy szeretnénk és hiányoznak azok a vidéki fellegvárak, amiknek az NB I-ben lenne a helyük. Ez mindig vita tárgya marad, az MLSZ elnökségének a döntésén és bölcsességén fog múlni, bízunk bennük – folytatta Végh, zárásként pedig a következő szezonbeli célkitűzést is elárulta. – Ha fellapozzák a szurkolók a tavaly nyári első ZTE-magazint, akkor abban elmondtam, hogy mi a cél. Az első évben a bennmaradás, a másodikban a nemzetközi kupaszereplés."
Nálunk vajon mi a cél?
2020-06-27 21:23:34 Piros öves, Őstag
Leisztingert érdekli a csapat...Akkor nem hagyná magát körülvenni semkirekellő emberekkel. Jó ez így ahogy van,neki is. Nyilván egy szurkolónak azt fogja mondani, amit az hallani akar.
Vegetálunk, és kész. Csak tudnám, milyen városvezetés felelne meg neki...Duma, duma...
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...