Dobos Attila: Mágnesként vonz a labda

Dobos Attila már a DVTK erőnléti edzőjeként dolgozik, de a barátokkal még mindig szívesen focizik, és a hétköznapok pörgése után a természetben talál nyugalmat.

A dvtk.eu interjújából idézünk:

Szinte tegnap hagytad abba a profi labdarúgást, és most is az élvonalban dolgozol. Mi a legnagyobb különbség a közelmúlt és a jelen között?

A háttér vitathatatlanul stabilabb, az anyagilag, infrastrukturálisan megerősödött klubok végre tudnak a minőségi szakmai munkára fókuszálni. Ez minden profi sport alapja, amikor hétköznapi gondok gyötrik a sportolókat, nem lehet tőlük csúcsteljesítményt elvárni. Amióta 12 csapatra szűkítették az élvonalat, csak a legjobbak maradhattak, illetve négy csapatnyi NB I.-es játékos szorult a másodosztályba. Visszagondolva a pályafutásomra, elsősorban a mérkőzések ritmusában (a futás mennyisége, sebessége, a sprintek száma) látok fejlődést.

És mire elég ez a fejlődés?

Az egy mérkőzésen megtett távolság tekintetében 12 kilométer jónak mondható, amit a magyar játékosok is tudnak. A nagy intenzitású futásban (19-25 km/h-s sebesség, ami egy jó tempójú futásnak felel meg) már elmaradás mutatkozik, a sprintek (25 km/h-s sebesség fölött, ami a csövön kifér) számában viszont fényévekre járunk az elittől. És akkor ne is menjünk bele, hogy a jónak mondható 300 méter sprint is lehet 10-15 darab 20-30 méteres vágta, vagy 50-100 darab 3-6 méteres kirobbanás. Az előbbi szinte csak egy kontrára játszó csapat támadója esetében képzelhető el, utóbbi viszont sokkal közelebb áll a labdarúgás általános képéhez: passz utáni elindulás, minél hamarabbi felgyorsulás, 5-6 méter a sprintzónában, majd úgyszintén gyors megállás. A részleteket megvizsgálva azt látjuk, hogy elsősorban a felgyorsulás és a lassítás területén vagyunk gyengék, ebben kell fejlődnünk, ha nemzetközi téren is sikeresek akarunk lenni.

Hogyan lehet ezt fejleszteni?

A sebességet a legnehezebb jelentősen fejleszteni, bizonyos keretek közt az a magassághoz hasonló adottság. Viszont a mozgáskoordináció javításával minimalizálható az energia elszivárgás (kalimpáló kezek, oldalra kivetett sarkok), ezáltal a futógyorsaságot növelni, a sérülésveszélyt csökkenteni lehet. És természetesen konditermi erőfejlesztéssel is lehet javítani az eredményeken.
A robbanékonyság fejlesztésének a kulcsa, hogy edzésen minél gyakrabban érjék el a sprintsebességet a játékosok, hogy az izomban található gyors rostok mérkőzésen is minél gyorsabban és minél többször be tudjanak kapcsolni.
Usian Bolt korszakos sprinter volt, és minden bizonnyal még most is gyorsabb a legtöbb labdarúgónál. Azonban míg az atlétikai pályán csak a rajtpisztolyra kellett figyelnie, addig a focipályán újra és újra el kell indulnia. Az pedig benne van a pakliban, hogy egy lassabb, de a játékot jól olvasó focista rendre megelőzni. Arról nem is beszélve, hogy olimpiai bajnokként célba érve több tíz méter állt rendelkezésre megállni, míg a focipályán úgy kell sprintben közlekedni, hogy közben fel kell készülni bármelyik pillanatban az irányváltásra, illetve az azonnali megállásra. Márpedig nem csak a gyorsulás és a sprint, hanem az irányváltás, az ütközések és a lassítás is rengeteg energiát emészt fel.
De nem minden a fizikai felkészültség, legalább ennyire ott kell lenni fejben is, mert aki gyorsabban reagál, esetleg előre tudja, mi következik, az másodperceket, métereket spórolhat meg. Ez is az edzéseken sajátítható el, minél többször gyors döntésre kell kényszeríteni a labdarúgókat. A mérkőzés ritmusát kell szimulálni edzésen, és a nyomást is. Ezért végzünk minden, alapvetően gyorsaság és állóképesség fejlesztő gyakorlatot labdával, illetve ezért számoljuk minden játék eredményét. Amikor a tizedik kapuralövés következik, akkor, aki hajlamos lenne másfelé figyelni, annak is maximálisan kell koncentrálni, mert rajta múlhat a csapat sikere. Hónap végén pedig összeszámoljuk az eredményeket, és a lista alján lévő játékosok vendégelik meg a többieket.

Akkor kezdte el a DVTK használni a GPS alapú rendszereket (Catapult, PlayerTek), mikor edzőként tértél vissza Diósgyőrbe. Az elmúlt években milyen tudást sikerült felhalmozni?

Ezek az eszközök kiváló visszajelzést nyújtanak arra, hogy a foglalkozásokon sikerült-e elérni azokat a célokat, mit kitűztünk magunk elé. Számomra egyik legfontosabb mutató a magas intenzitású robbanékony megindulások száma különösen azokon az edzéseken, ahol szűkített területen zajlik a munka, és nincs tér még rövid sprintekre sem. Ez a futball: a lehető legkisebb reakcióidővel, minél gyorsabban elérni a maximális utazósebességet. Minél többet csináljuk edzésen, annál jobban adaptálódik a szervezet, és annál könnyebb “elővenni” a mérkőzéseken.

A napi munka mellett havi rendszerességgel készítek egy összesítést, amin tökéletesen látszik a játékosok terhelésének hullámzása. A nagyobb terhelést követően törvényszerű a visszaesés, aki ezt nem veszi tudomásul, az túledzi a játékosokat, és a kiváló hétközi edzésmunkát csapnivaló meccsnapi fizikai teljesítmény követ.

Ezek a mérések is alátámasztják azt a közismert tényt, hogy egy belső védőnek sosem kell olyan futóteljesítményt nyújtani, mint egy szélsőnek, aki végigzakatolja a mérkőzést. Ismerve játékosok adatait, előfordult, hogy hasznosabbnak ítéltünk egy pihenőt, mint hogy fáradtan várja a hétvégi bajnokit.

Elolvasom a teljes interjút a dvtk.eu-n >>>>>

forrás: dvtk.eu