Banner

Csizmadia vagy Kuttor?

Szerző: amigeleken.hu | 2021-05-04 20:43:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


A Nemzeti Sport információi szerint Csizmadia Csaba vagy Kuttor Attila veheti át az NB II-be zuhanó együttesnél a szakmai munka irányítását Zoran Zekic távozása után.


Bár még hivatalos megerősítés nincs, borítékolható, hogy Zoran Zekic, a Diósgyőri VTK vezetőedzője távozik posztjáról. Ez persze nem is csoda, hiszen az utóbbi négy hónapban érdemi előrelépés és fejlődés sem mutatkozott a légiósokkal teletűzdelt együttesnél, ráadásul az utolsó előtti fordulóban biztossá vált a kiesése az NB I-ből.

Hogy ki veheti át a horvát szakembertől az irányítást, egyelőre nem tudni, de információnk szerint két szakember közül választhat a vezetőség: a kalapban Csizmadia Csaba és Kuttor Attila neve szerepel. Csizmadia Csaba Budafokon bebizonyította, kevéssé acélos alapanyagból is remek csapatot tud faragni, hiszen bár kiesett az NB I-ből, összességében kedvező benyomást keltett a BMTE – a szakember az április 25-i, Paksi FC elleni csúfos vereség után (2–9) mondott le posztjáról. Kuttor Attila legutóbb 2017 októbere és 2020 novembere között dolgozott a Mezőkövesd Zsórynál, mégpedig jól, hiszen az előző idényt a negyedik helyen zárta, majd bejutott a Magyar Kupa fináléjába, amelyben a Honvéd ellen maradt alul (1–2).

Már a napokban előrelépés történhet a diósgyőri edzőkérdés ügyében.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

70. johny* |Válasz erre: 68. antiabs
2021-05-05 11:04:08 Fekete öves, Veterán
Nem tudom, én nem ismerem senkinek a kapcsolatait. A kérdést inkább Sánthának és Leisztingernek kellene feltenned.
69. johny* |Válasz erre: 67. korxi
2021-05-05 11:02:02 Fekete öves, Veterán
Mostanában elnök a titulusa. Hogy ki lehet az ügyvezető ig., nem tudjuk. Azt gondolom, hogy egyelőre a tulajdonosi körből viszi valaki az igazgatói feladatokat.
68. antiabs |Válasz erre: 58. johny
2021-05-05 10:33:02 Piros öves, Őstag
Gondolod, hogy a hozzáértése és nem kapcsolatai miatt van pozícióban szeretett Miklósod?
67. korxi* |Válasz erre: 64. johny
2021-05-05 10:31:51 Fekete öves, Veterán
És most, a Leisztinger korszak elmúlta után Sántha már nem ügyvezető?
66. antiabs |Válasz erre: 51. johny
2021-05-05 10:30:33 Piros öves, Őstag
Szép elemzés. csak félmunka. Miután elemezte az anyagiakat rátérhetett volna a szakmai felelősökre, csak éppen az kínos lett volna Bumeráng Úrra nézve.
65. zsolt |Válasz erre: 58. johny
2021-05-05 10:29:48 Lila öves, Tag
Akkor ha jól értem, Sántha és Benczés szerinted is rosszul végezte a dolgát, de LT a felelős, mert nem váltotta le őket.
64. johny* |Válasz erre: 59. korxi
2021-05-05 10:26:50 Fekete öves, Veterán
Én a Leisztinger korszakról beszéltem.
63. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 48. MertAkiDiósgyőőőri
2021-05-05 10:22:30 Fekete öves, Veterán
Linkeld már be légyszi, mert nem találom.
Köszi
2021-05-05 10:21:11 Fekete öves, Veterán
Lehet, hogy volt már. Kuttorral - többek között - az a bajom, hogy azonnal távozna Molnár, az egyetlen akinek igazán örülök itt, a csapatban.
2021-05-05 10:20:46 Barna öves, Tag
Tóth Laci,és Kuttor fog jönni! Bencés megy picsába!!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...