Banner

Csizmadia vagy Kuttor?

Szerző: amigeleken.hu | 2021-05-04 20:43:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


A Nemzeti Sport információi szerint Csizmadia Csaba vagy Kuttor Attila veheti át az NB II-be zuhanó együttesnél a szakmai munka irányítását Zoran Zekic távozása után.


Bár még hivatalos megerősítés nincs, borítékolható, hogy Zoran Zekic, a Diósgyőri VTK vezetőedzője távozik posztjáról. Ez persze nem is csoda, hiszen az utóbbi négy hónapban érdemi előrelépés és fejlődés sem mutatkozott a légiósokkal teletűzdelt együttesnél, ráadásul az utolsó előtti fordulóban biztossá vált a kiesése az NB I-ből.

Hogy ki veheti át a horvát szakembertől az irányítást, egyelőre nem tudni, de információnk szerint két szakember közül választhat a vezetőség: a kalapban Csizmadia Csaba és Kuttor Attila neve szerepel. Csizmadia Csaba Budafokon bebizonyította, kevéssé acélos alapanyagból is remek csapatot tud faragni, hiszen bár kiesett az NB I-ből, összességében kedvező benyomást keltett a BMTE – a szakember az április 25-i, Paksi FC elleni csúfos vereség után (2–9) mondott le posztjáról. Kuttor Attila legutóbb 2017 októbere és 2020 novembere között dolgozott a Mezőkövesd Zsórynál, mégpedig jól, hiszen az előző idényt a negyedik helyen zárta, majd bejutott a Magyar Kupa fináléjába, amelyben a Honvéd ellen maradt alul (1–2).

Már a napokban előrelépés történhet a diósgyőri edzőkérdés ügyében.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

10. toki* |Válasz erre: 9. alpesi krokodil
2021-05-04 21:13:25 Fekete öves, Veterán
De nem mind1, hogy ki az!
2021-05-04 21:12:52 Barna öves, Fanatikus tag
Én csak azt szeretném megélni, hogy egy edző lehúz itt legalább 3 szezont egyben. Akkor talán elindultunk valamerre....
2021-05-04 21:12:28 Fekete öves, Veterán
Egyik se. Kuttor Miskolc szülötte, oszt jó napot. ÁÁÁÁ!! Hihetetlen seggfejek ülnek a vezetői pozíciókban, ha csak ennyi a választék.
2021-05-04 21:08:31 Fekete öves, Őstag
Egyértelműen Kuttor. Viszont mi lesz igy Molnár Gabival?
2021-05-04 20:58:40 Piros öves, Őstag
Márton
2021-05-04 20:56:35 Barna öves, Fanatikus tag
Egyértelmű.
Kuttor.
2021-05-04 20:53:43 Fekete öves, Veterán
Remélem Kuttor, tapasztaltabb, ráadásul miskolci is.
2021-05-04 20:52:49 Fekete öves, Veterán
Sokkal inkább Kuttor. És remélem kemény feltételekkel érkezik hozzánk. Sok névvel a tarsolyban, akiket meg is fog kapni.
A leendő ""szakértőink"" meg hagyják dolgozni.
2021-05-04 20:49:08 Barna öves, Őstag
Nagyon remélem, hogy az utóbbi!
2021-05-04 20:46:13 Fekete öves, Veterán
Utóbbi.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...