Banner

Csizmadia vagy Kuttor?

Szerző: amigeleken.hu | 2021-05-04 20:43:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


A Nemzeti Sport információi szerint Csizmadia Csaba vagy Kuttor Attila veheti át az NB II-be zuhanó együttesnél a szakmai munka irányítását Zoran Zekic távozása után.


Bár még hivatalos megerősítés nincs, borítékolható, hogy Zoran Zekic, a Diósgyőri VTK vezetőedzője távozik posztjáról. Ez persze nem is csoda, hiszen az utóbbi négy hónapban érdemi előrelépés és fejlődés sem mutatkozott a légiósokkal teletűzdelt együttesnél, ráadásul az utolsó előtti fordulóban biztossá vált a kiesése az NB I-ből.

Hogy ki veheti át a horvát szakembertől az irányítást, egyelőre nem tudni, de információnk szerint két szakember közül választhat a vezetőség: a kalapban Csizmadia Csaba és Kuttor Attila neve szerepel. Csizmadia Csaba Budafokon bebizonyította, kevéssé acélos alapanyagból is remek csapatot tud faragni, hiszen bár kiesett az NB I-ből, összességében kedvező benyomást keltett a BMTE – a szakember az április 25-i, Paksi FC elleni csúfos vereség után (2–9) mondott le posztjáról. Kuttor Attila legutóbb 2017 októbere és 2020 novembere között dolgozott a Mezőkövesd Zsórynál, mégpedig jól, hiszen az előző idényt a negyedik helyen zárta, majd bejutott a Magyar Kupa fináléjába, amelyben a Honvéd ellen maradt alul (1–2).

Már a napokban előrelépés történhet a diósgyőri edzőkérdés ügyében.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

60. antiabs |Válasz erre: 21. johny
2021-05-05 10:18:18 Piros öves, Őstag
Sajnos nem vállalná el, kényelmesebb neki az ahol most van, mint a kispad. Pedig remek, gerinces embernek tűnik. Pénzért mindent! - jeligére ;)
59. korxi* |Válasz erre: 58. johny
2021-05-05 10:14:52 Fekete öves, Veterán
"Az ügyvezető maradt"
hjáj johny, rólad csak annyit hogy azt mondogattad hogy Sántha már már nem ügyvezető (hanem elnök). xxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2021-05-05 12:41:30

58. johny* |Válasz erre: 57. borsodivilagos
2021-05-05 09:15:50 Fekete öves, Veterán
Én már többször kifejtettem, hogy nálam a fő felelős a tulajdonos és az ügyvezető igazgató. Ugye a tulajdonos nevezte ki a bizalmi emberét, helytartóját, az ügyvezető igazgatót. Ő pedig a többieket. Nyilván van sara a sportigazgatóknak is, de őket az ügyvezető nevezi ki. Én ha tulajdonos vagyok és azt látom, hogy nem megy a csapatnak, a tabella végén kínlódunk, akkor megkérdezem az igazgatót, hogy miért nem működnek a dolgok? Tudod-e mi a probléma, van-e megoldásod rá? Akkor leszel szíves intézkedni, különben új igazgatót nevezek ki. És akkor az üi. megkérdezi az aktuális sportigazgatót, ugyanezekről, és így tovább lefele.
Ha a továbbra sincs változás, akkor elkerülhetetlen lenne a tulajdonos részéről a változtatás az igazgatói székben. Ez nem történt meg. Az ügyvezető maradt, ő pedig kinevezte másodjára is a nem megfelelő sportigazgatót.
57. borsodivilagos |Válasz erre: 54. johny
2021-05-05 08:29:03 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Sejtettem. :-)

Akkor egy-két kérdés, szerinted a vezetés mennyire felelős a kialakult helyzetért?

Kíváncsi vagyok a válaszodra.
2021-05-05 08:26:29 Fekete öves, Veterán
Amúgy meg Vigjnevic.
2021-05-05 08:26:14 Fekete öves, Veterán
ELTAKARODTAK MÁR?
54. johny* |Válasz erre: 53. borsodivilagos
2021-05-05 08:20:05 Fekete öves, Veterán
Nem, de akár én is írhattam volna. :)
53. borsodivilagos |Válasz erre: 51. johny
2021-05-05 08:10:15 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Te írtad? :-)
52. borsodivilagos |Válasz erre: 39. Kezdökör
2021-05-05 08:09:39 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Még a járvány előtt, utaztam taxival és beszélgettem a sofőrrel, aki mesélte, hogy sérülések miatt hagyta ott a focit. Focizott többek között Békéscsabán és Budaörsön is. Megkérdeztem, hogy mi a véleménye az edzőiről. Budaörsön Bognár volt az edzője. Állítása szerint szakmailag ő volt a legjobb edző, akivel dolgozott. A felkészítés csapat szinten, egyéni szinten erős volt. Viszont emberileg nagyon nem! Pásztor Békéscsabán éppen fordítva.
51. johny* |Válasz erre: 49. borsodivilagos
2021-05-05 08:08:26 Fekete öves, Veterán
Erre gondoltál?

https://boon.hu/sport/helyi-sport/a-dvtk-elvonalbol-valo-kiesesevel-zarult-le-a-leisztinger-korszak-5419333/
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...