Banner

Benczés Miklós: Két új játékost szeretnénk szerződtetni

Szerző: Jáborcsik András | 2020-07-09 22:36:00

A labdarúgó NB I. 2020/21-es évadja az 1. fordulóval augusztus 15-én kezdődik, a bajnoki rajtra készülő Diósgyőri VTK a tervek szerint a jövő héten kezdi a felkészülést, hétfőn orvosi vizsgálaton vesznek részt a játékosok, kedden és szerdán terheléses diagnosztikán, csütörtökön pedig már edzésen.

A DVTK sportigazgatója Benczés Miklós a boon.hu-nak nyilatkozott a keret alakulásáról.


Kiss Tamásért bejelentkeztünk a Puskás AFC csapatánál, közöltük a felcsúti klub vezetésével, hogy szeretnénk, ha nálunk folytatná a pályafutását. Ám a helyzet az, hogy nem mi diktáljuk a feltételeket, hanem a Puskás csapata, és hiába tudjuk azt, hogy a fiatal támadó az új évadban is szívesen játszana nálunk, nem csak rajtunk múlik, hogy ez így lesz-e – válaszolta megkeresésünkre Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – A Paksi FC-től tavaszra hozzánk érkezett Egerszegi Tamással más a helyzet. Amíg itt volt, segített, de ebben a rövid időszakban, ami alatt a csapattal együtt edzett, nem tudott meghatározóvá, alapemberré válni, emiatt nem folytatódik az együttműködésünk.

A boon.hu értesülései szerint Kiss Tamás újbóli kikölcsönzésére kevés az esélye a DVTK-nak, mert túl azon, hogy az újonccsapat, a Budafoki MTE is szívesen látná soraiban, a nemzetközi kupaszereplés előtt álló szlovák Dunajska Streda is erősen érdeklődik iránta, és az sem kizárt, hogy az ugyancsak Európa-liga-induló Puskás AFC játékosa lesz az új évadban, mert nem adják kölcsön senkinek.

A DVTK 24+3-as keretében még két üres hely van, és ezzel kapcsolatban megkérdezték Benczés Miklóstól, hogy ennyi játékos szerződtetését tervezik-e, és hogy milyen posztokra szeretnének még labdarúgókat igazolni.

Két játékost új játékost szeretnénk szerződtetni: csatár pozícióban akarunk erősíteni, és egy középpályás megszerzésén dolgozunk – válaszolta a diósgyőri sportigazgató, akit arról is kérdeztünk, hogy kizárólag szabadon igazolható játékosokban gondolkodnak-e, vagy van pénzügyi keretük arra, hogy élő szerződésű labdarúgót vásároljanak ki érvényes megállapodásából. – Mind a két utat járhatjuk. Egy klub akkor sikeres, ha ez a pályán az eredményekben és gazdasági, pénzügyi értelemben is megmutatkozik. A szurkolók általában ennek az egyik oldalát látják, a csapat eredményességét, de ettől függetlenül a másik is fontos. Elsődlegesen abból indulunk ki, hogy olyan labdarúgót szerezzünk meg, aki segíthet nekünk és a játékospiacon a lejárt szerződésűek közé tartozik. Ez nem jelenti azt, hogy esetleg nem lesz olyan új labdarúgónk, akit élő szerződésből vásárolunk ki, ilyenre volt példa korábban is. Kapkodnunk nem kell, mert a keret 90 százaléka megvan. Tudjuk, hogy az lenne az optimális, ha a jövő héten, az évad első edzésén a teljes keret jelen lenne, törekszünk is erre, de azt látni kell, hogy a labdarúgók, elsősorban a nemzetközi piacon nem sietnek döntést hozni. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen nagyon sok országban még ezekben a napokban is zajlanak a bajnoki küzdelmek, a koronavírus miatti szünetet követő újraindulás után, illetve az idei évben nem augusztus 31-én, hanem szeptember 22-én zárul az átigazolási időszak, úgyhogy emiatt sem kapkodnak a játékosok a döntéseikkel.


Kattints ide és olvasd el a teljes cikket a boon.hu-n >>>>>>>


forrás: boon.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

80. korxi* |Válasz erre: 69. sadab1
2020-07-10 13:37:07 Fekete öves, Veterán
"Ja és hozzá kérdezném azt, h egy kövesdnek több pénze van igazolni, mint nekünk?"

Igen.
79. toki* |Válasz erre: 71. Kezdökör
2020-07-10 13:31:57 Fekete öves, Veterán
Tiszta sor. Viszont Feczkó elindított valamit, ami szerintem 1 járható út, teljesen vállalható. Gondolom ő se hülye, hogy van lehetőség, és pénz rá, akkor olyanokat igazoljunk akikkel még előrébb lehet végzeni.
78. toki* |Válasz erre: 67. tamaskpt
2020-07-10 13:29:36 Fekete öves, Veterán
Nem azt mondtam, hogy azt el kell felejteni, sőt abból le kell vonni a konzekvenciát. De ha már nézzük, akkor ne csak az utolsó 7 fordulót nézzük. Akkor mi volt rossz, előtte mi volt jó, mennyire térképezték fel a csapat játékát az ellenfelek, és azáltal, hogy nem jöttek az eredmények, a belső morál mennyire változott.
77. Szabó József* |Válasz erre: 70. tamaskpt
2020-07-10 13:29:21 Fekete öves, Veterán
Bizony kemény valutába került, 300 ezer euróba.
76. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 65. zaphod
2020-07-10 13:29:14 Fekete öves, Veterán
Nekem meg rettentő fárasztó olvasni az állandó rózsaszín szemüveges látásmódot, a mundér védését meg a mindenfelé okok bizonygatását (pl van egy keret, stb...) célzó dolgokat. Én megértem ha így látod, én megértem ha neked ez elég, megértem ha mögébújsz a Benczés féle mondandóknak, de hogy ezt így el is fogadd... Te tudod. Elhiszem ha ez így Neked rendben van. Nekem nincs. Mert unalmas. Tehát lehet védeni ezt ami van, lehet engem negatívnak titulálni, lehet fárasztóan olvasni az írásaim, csak attól sajnos ez még valóság. Elrejthetjük azt a rengeteg hibát ami itt van, csak attól a szar még szar marad és nem fogunk előrébb lépni.
Hála istennek sokan vannak még hozzám hasonlóak akik jól látják a dolgokat és páran hangot is adnak közülük. Persze, neked ez fárasztó, meg hőbörgés, negativitás, csupán mert a többség másként látja mint Te. Na meg jól, mert nem minden olyan rózsaszín mint amilyennek én is látni szeretném.
A hozzászólásaim nem károgók. A valóságot, a közeli jövőt írják le. Javaslatokkal együtt. Tehát se nem troll, se nem negativitás jellemzi hozzászólásaim.
Feltételezem Benczés azért lett erre a posztra 2x?) visszahozva mert a feladat nagyon komplex (:)) és ezzel ő meg tud birkózni. Csak még mindig nem tudjuk védőt miért nem akarunk igazolni...
Szerencsére nekem nem kell tisztában lenni ezekkel a nagyon komplex dolgokkal, én csak egy aggódó szurkoló vagyok akit 5 kemény éve szembeköpnek, megaláznak hétről hétre. De igazad van, én vagyok a hülye hogy még ezekután is érdekel ez az egész és javaslok neveket...
Na de mindegy, nem fecsérlem tovább a betűket. Jeleztem aggályaim, javaslataim, az idő választ fog adni. Remélem nem lesz igazam és szezon közben másról beszélhetünk.
75. toki* |Válasz erre: 64. sadab1
2020-07-10 13:27:14 Fekete öves, Veterán
Ezt a kieséses dolgot mondtad a vírus előttig, vagy te is úgy voltál vele mint többen - köztük én is reménykedtem - 1 esetleges jobb bajnoki helyezésben?
74. Szabó József* |Válasz erre: 68. tamaskpt
2020-07-10 13:25:14 Fekete öves, Veterán
Csak szólok, hogy a zete sokkal komolyabb pénzügyi kerettel gazdálkodott, ahogy a kövesd is simán rá tudott licitálni a játékosokra.
73. toki* |Válasz erre: 61. sadab1
2020-07-10 13:25:13 Fekete öves, Veterán
Ez szubjektivitás kérdése.
72. KáGábor* |Válasz erre: 64. sadab1
2020-07-10 13:16:00 Fekete öves, Veterán
Szerintem ez esetünkben azért nem fedi teljesen a valóságot, mert ahhoz úgymond "túl hosszúra nyúlt" ez az időszak. Másrészt pedig nem rögtön indultunk meg fölfelé, egész ősszel küszködtünk például a gólképtelenséggel, ami aztán tavaszra változott meg.
71. Kezdökör |Válasz erre: 57. toki
2020-07-10 12:59:24 Piros öves, Őstag
Abban igazad van, hogy ne csak az utolsó fordulókból induljunk ki, de sajnos az általános keserűségben ott van az elmúlt 4-5 év sikertelensége és kilátástalansága is.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...