Banner

Benczés Miklós: Két új játékost szeretnénk szerződtetni

Szerző: Jáborcsik András | 2020-07-09 22:36:00

A labdarúgó NB I. 2020/21-es évadja az 1. fordulóval augusztus 15-én kezdődik, a bajnoki rajtra készülő Diósgyőri VTK a tervek szerint a jövő héten kezdi a felkészülést, hétfőn orvosi vizsgálaton vesznek részt a játékosok, kedden és szerdán terheléses diagnosztikán, csütörtökön pedig már edzésen.

A DVTK sportigazgatója Benczés Miklós a boon.hu-nak nyilatkozott a keret alakulásáról.


Kiss Tamásért bejelentkeztünk a Puskás AFC csapatánál, közöltük a felcsúti klub vezetésével, hogy szeretnénk, ha nálunk folytatná a pályafutását. Ám a helyzet az, hogy nem mi diktáljuk a feltételeket, hanem a Puskás csapata, és hiába tudjuk azt, hogy a fiatal támadó az új évadban is szívesen játszana nálunk, nem csak rajtunk múlik, hogy ez így lesz-e – válaszolta megkeresésünkre Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – A Paksi FC-től tavaszra hozzánk érkezett Egerszegi Tamással más a helyzet. Amíg itt volt, segített, de ebben a rövid időszakban, ami alatt a csapattal együtt edzett, nem tudott meghatározóvá, alapemberré válni, emiatt nem folytatódik az együttműködésünk.

A boon.hu értesülései szerint Kiss Tamás újbóli kikölcsönzésére kevés az esélye a DVTK-nak, mert túl azon, hogy az újonccsapat, a Budafoki MTE is szívesen látná soraiban, a nemzetközi kupaszereplés előtt álló szlovák Dunajska Streda is erősen érdeklődik iránta, és az sem kizárt, hogy az ugyancsak Európa-liga-induló Puskás AFC játékosa lesz az új évadban, mert nem adják kölcsön senkinek.

A DVTK 24+3-as keretében még két üres hely van, és ezzel kapcsolatban megkérdezték Benczés Miklóstól, hogy ennyi játékos szerződtetését tervezik-e, és hogy milyen posztokra szeretnének még labdarúgókat igazolni.

Két játékost új játékost szeretnénk szerződtetni: csatár pozícióban akarunk erősíteni, és egy középpályás megszerzésén dolgozunk – válaszolta a diósgyőri sportigazgató, akit arról is kérdeztünk, hogy kizárólag szabadon igazolható játékosokban gondolkodnak-e, vagy van pénzügyi keretük arra, hogy élő szerződésű labdarúgót vásároljanak ki érvényes megállapodásából. – Mind a két utat járhatjuk. Egy klub akkor sikeres, ha ez a pályán az eredményekben és gazdasági, pénzügyi értelemben is megmutatkozik. A szurkolók általában ennek az egyik oldalát látják, a csapat eredményességét, de ettől függetlenül a másik is fontos. Elsődlegesen abból indulunk ki, hogy olyan labdarúgót szerezzünk meg, aki segíthet nekünk és a játékospiacon a lejárt szerződésűek közé tartozik. Ez nem jelenti azt, hogy esetleg nem lesz olyan új labdarúgónk, akit élő szerződésből vásárolunk ki, ilyenre volt példa korábban is. Kapkodnunk nem kell, mert a keret 90 százaléka megvan. Tudjuk, hogy az lenne az optimális, ha a jövő héten, az évad első edzésén a teljes keret jelen lenne, törekszünk is erre, de azt látni kell, hogy a labdarúgók, elsősorban a nemzetközi piacon nem sietnek döntést hozni. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen nagyon sok országban még ezekben a napokban is zajlanak a bajnoki küzdelmek, a koronavírus miatti szünetet követő újraindulás után, illetve az idei évben nem augusztus 31-én, hanem szeptember 22-én zárul az átigazolási időszak, úgyhogy emiatt sem kapkodnak a játékosok a döntéseikkel.


Kattints ide és olvasd el a teljes cikket a boon.hu-n >>>>>>>


forrás: boon.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

70. tamaskpt |Válasz erre: 69. sadab1
2020-07-10 12:54:03 Piros öves, Őstag
De még a gazdagabb csapatoknál is működik a turkálás. Hadzsiev pl. a bolgár ligából, Sztara Zagorából érkezett, emlékeim szerint ingyen transzferrel, mégis a liga talán legjobb védőpárosát alkotják Meissnerrel Felcsúton.
69. sadab1* |Válasz erre: 66. zaphod
2020-07-10 12:47:48 Fekete öves, Veterán
Hát erre értettem én, h posvány!
Ja és hozzá kérdezném azt, h egy kövesdnek több pénze van igazolni, mint nekünk? Mert 1-2 év alatt volt szemük hozzá, h kiket kell és nem bevált embereket, mint pl. Grozav, mégis használható játékosokat vittek oda! Pláne kupa részvétel és mentek a dobogóért! Kuttor és a stáb oda menetele óta nem sok idő telt el! Na ezt várnám én is itt pár éve már! Jelzem, Mi hány éve vagyunk harcban a kiesés ellen?
68. tamaskpt |Válasz erre: 66. zaphod
2020-07-10 12:47:26 Piros öves, Őstag
Megvan ez a tudás, csak nem a mi tesco gazdaságos szakmai stábunkban. A Kövesd pl. mestere ennek, de a tavaszi Zete mutatta, hogy Salec is ért hozzá, csak régi jó szokása szerint akit tud, fél év után elpasszol - most épp nem az Újpestnek, hanem a Vidinek.
67. tamaskpt |Válasz erre: 57. toki
2020-07-10 12:45:56 Piros öves, Őstag
Ennyi erővel ha a szépre akarunk emlékezni, akkor ki lehet indulni a Ligakupa-győzelemből, vagy az őszi bronzból is Szivics alatt. Csak attól nem lesz előrébb a csapat.
Az aktuális gyengeségeket, javítanivalókat mindig a legutolsó tapasztalatból kell leszűrni, abból pedig a póttavaszon igen sok kiütközött, vagy mondhatni, megzörrent - a hálónkban.
66. zaphod |Válasz erre: 62. sadab1
2020-07-10 12:41:21 Fekete öves, Őstag
Magyarországon nincs meg a tudás ahhoz, hogyan is zajlik a játékosigazolás. Lehet kukázni, de az adatelemzés elengedhetetlen ahhoz, hogy a kukázás sikeres legyen, ezzel meg a klub nem foglalkozik. Ameddig ez így marad, addig számíthatunk arra a beválási rátára, ami az elmúlt években volt jellemző, sajnos. Ez ügyben fel lehet kérdezni Sánthát, ő jelenti az állandóságot a klubnál, mivel a sportigazgató is évente változott.
65. zaphod |Válasz erre: 56. MertAkiDiósgyőőőri
2020-07-10 12:39:08 Fekete öves, Őstag
ne haragudj, de tényleg rettentő fárasztó olvasni az összes károgó hozzászólásodat. alapvető dolgokkal nem vagy tisztában (vagy tiszában vagy csak leszarod, de eszerint meg troll vagy), és fújod a magadét. Ez a szalmabáb érvelés is teljesen felesleges, senki sem állította, hogy minden rendben van, de meg kellene érteni a peremfeltételeket ostoba hőbörgés helyett. nincs korlátlan pénz, van egy adott keret, azon lehet alakítani. pont. Ezt Benczésnél valószínűleg lehet jobban csinálni, de ez ettől még egy sokkal komplexebb feladat annál, hogy "hozzuk el Pekárt, Bobálékat", stb. Amivel te a jelek szerint tisztában sem vagy.

Egyébként utána lehet nézni, Zsolnait is voltak páran, akik a csapatba követelték, most meg gondolom már elfelejtették.

Na további jó hőbörgést, engem toki-hoz hasonlóan rohadtul fáraszt már ez az általános negatívista nihilizmus a fórumon, amit te meg még néhány másik nikk gerjeszt. Ha ez így marad, előbb-utóbb le fogok szokni az olvasásáról, mert minek. Van elég szar a világban enélkül is.
64. sadab1* |Válasz erre: 63. KáGábor
2020-07-10 12:34:48 Fekete öves, Veterán
Dehogy! Azt viszont látni kéne, h új edző érkezésekor általában megindulnak csapatok, aztán...
Ez az egyik, majd: ez a csapat évek óta a kiesés ellen kűzd, nem kéne már előrébb lépni?
Egyébként Feczkót majd ez a szezon árazza be igazán, persze az egy kérdés, h ezzel a kerettel v majd szeptember utáni villám igazolásokkal...
63. KáGábor* |Válasz erre: 61. sadab1
2020-07-10 12:32:59 Fekete öves, Veterán
Most komolyan posványnak tartod a Feczkó érkezésétől a kényszerszünetig (sőt, azt lehet mondani, hogy a ZTE elleni meccsig) tartó időszakot?
62. sadab1* |Válasz erre: 53. zaphod
2020-07-10 12:32:17 Fekete öves, Veterán
Inkább azt kéne elmagyarázni a szurkereknek, h ha kukázunk, miért csodálkozunk ha szemetet kapunk belőle, ami aztán meg a kezünkhöz ragad évekig!!!???
Ez pedig újra és újra felveti az elhivatottság és a hozzáértés kérdéseit a klubvezetésben!
61. sadab1* |Válasz erre: 57. toki
2020-07-10 12:29:25 Fekete öves, Veterán
Magyar betegség a megelégedés a posvánnyal, megalkuvás, beleszarás is!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...