Banner

Az osztrák Alpokban lesz az edzőtábor és Csekét kivásárolja a DVTK Kövesdről?

Szerző: amigeleken.hu | 2023-05-27 17:07:00

Sajtófigyelő - boon.hu


Amint arról a dvtk.eu hírt adott, június 19-én kezdi meg a közös felkészülést a DVTK az OTP Bank Liga 2023-2024-es szezonjára.

A boon.hu információja szerint két hazai edzőmeccs időpontja már megvan, június 28-án az NB III-as Putnok FC-t, július 22-én, bajnoki főpróbaként a ,,testvér csapatot”, az FC Kosicét, – a most véget ért másodosztályú szlovák küzdelemsorozatban a tavaszi 13 bajnoki meccsén veretlen maradt, a Diósgyőrhöz hasonlóan aranyérmet szerzett együttest – látják vendégül a piros-fehérek.

A két meccs között a tervek szerint külföldi edzőtáborba utazik a diósgyőri együttes, információink szerint az osztrák Alpokban készülnek majd, a német csapatok kedvenc felkészülési helyén, és a július elején ott tartózkodó együttesek közül kerülnek majd ki ellenfeleik. A DVTK vezetőedzője, Kuznyecov Szergej azt szeretné, ha táborozás során 3-4 edzőmeccset vívnának.

Az, hogy mikor és ki ellen kezdi az 57. élvonalbeli idényét a DVTK, még nem ismert, ugyanis a július 29-i rajt előtt a jövő hónap második felében készítik el a sorsolást a labdarúgó szövetségben. Az viszont biztos, hogy nyáron öt bajnoki fordulót is rendeznek az NB I-ben (a versenynaptár szerinti játéknapok: július 29., augusztus 5., 12., 19., 26.).


Két kölcsönben szereplő labdarúgóval kapcsolatban is olvashatunk információt a boon.hu-n.

A tavaly nyáron a Puskás AFC-től érkezett 21 éves védekező középpályás Radics Márton, aki nem sok sót evett meg Diósgyőrben, mindössze 9 bajnokin lépett pályára, és csak egyszer volt kezdő. Ezek után kisebb csoda lenne, ha meg akarnák tartani.

A másik kölcsönjátékos, a szintén védekező középpályás, Cseke Benjámin helyzete merőben más. A Mezőkövesd Zsóry FC 28 esztendős labdarúgója tavaly augusztus végén, a 6. forduló után érkezett a piros-fehérekhez, és az ezt követő 32 bajnokiról csak hat alkalommal hiányzott, sérülések miatt. A jó évadot zárt labdarúgó a bajnokság hajrájában, a bajnoki cím elérését követő három meccsről azért hiányzott, mert korábbi sérülése miatt gyógykezelésekre járt, annak érdekében, hogy az új évadra teljesen rendben lehessen. Cseke megtartása, elengedése – túl a szakmai érdekeken – egyben pénzügyi kérdés is, ugyanis a DVTK-nak lehetősége van arra, hogy kivásárolja élő szerződéséből a labdarúgót, és ezzel végleg megszerezze a játékjogát a Kövesdtől.


forrás: boon.hu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2. vebgy* |Válasz erre: 1. dudik-attila
2023-05-31 18:02:07 Fekete öves, Veterán
Kellene egy Abdou stílusú kp is, meg egy karmester típus is...
2023-05-28 12:44:26 Piros öves, Őstag
Csekének örülnék
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...