Agyrém! Maszkban játszották le a spanyol kézimeccset

Szerző: Jáborcsik András | 2020-10-11 17:06:00

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy zárt terekben maszkot kell hordani, ám eddig a sportolók – játék közben – mellőzhették a védőeszköz használatát. Azonban a helyi szabályozások miatt egy spanyol élvonalbeli kézilabdameccsen a játékosok kénytelenek voltak maszkban pályára lépni – ilyet eddig még nem láttunk.


A nemzetisport.hu számolt be róla, hogy Spanyolország Castilla y León autonóm közösségében úgy döntöttek, hogy minden testi kontakttal járó, zárt térben megrendezett sportesemény során szombattól a sportolóknak is viselnie kell a maszkot mérkőzés közben is. Így a szombati Ademar León–Sinfín bajnoki meccsen sem volt más választás.



Habár mindkét csapat edzője tiltakozott a szabály ellen, nem volt mit tenni. A kézilabdázók maszkban léptek pályára, a játékvezetőnek a maszk alatt kellett fújnia a sípot – írja az El Mundo.

A hazaiak mestere, Manolo Cadenas abszurdnak és furcsának nevezte a döntést.

„Túlterhelt vagy, nem úgy veszed a levegőt, mint máskor, éppen ezért ajánlott eltávolítani a maszkot sportoláskor. Nem normális, hogy a Barcelona–Valladolid meccset maszk nélkül játszották le (ezt a mérkőzést a szabályozás alá eső területen kívül játszották le – a szerk.), nekünk meg fel kellett venni.”

A vendégek edzője, Víctor Montesinos sem örült az új rendszernek.

„Szürreális ez a helyzet, a játékosok össze vannak ragadva hatvan percen át, közvetlen kontaktban vannak egymással, a maszk aligha állít meg bármit ilyen helyzetben. Talán más intézkedéseket kellene bevezetni, vagy hagyni egy kis teret ahhoz, hogy hozzászokjunk.”


Az Ademar 31–23-re megnyerte a meglehetősen szokatlan meccset.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>


forrás: nemzetisport.hu, youtube.com




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

80. zaphod |Válasz erre: 66. szaky
2020-10-13 13:24:59 Fekete öves, Őstag
a tudomány mint olyan nem úgy működik, hogy viták vannak, meg nem mainstream vélemények vannak, hanem úgy működik, hogy vannak (az adott tudományág eszköztárával) bizonyítható tények, amely bizonyításokat mindenki végig tudja hajtani, akinek ehhez megvan a megfelelő alaptudása. A kulcsszó az alaptudás: ahhoz, hogy egy komolyabb tudományos bizonyítást megérts, ahhoz igen komoly alaptudás szükségeltetik, amihez minimum egyetemen magadra kell szedned a megfelelő tudást, de mondjuk sok esetben a doktori képzés is kellhet hozzá. Tehát (legalábbis természettudományok esetén) ez egy teljesen objektív dolog.

Ugyanakkor erre a társadalom 90-95%-a vagy nem képes, vagy csak nem fektette bele az energiát, tehát ennyi ember nem fogja megérteni a komolyabb tudományos levezetést. Ezt a többség belátja, a kisebbség viszont nekiáll összeesküvéselméleteket gyártani a saját lustasága, vagy korlátoltsága elfedésére.

Természetesen neked is megvan a lehetőséged beleásni magad a témába, képezni magadat, és végül képes lehetsz megérteni mondjuk azokat a virológiai, biológiai és kémiai összefüggéseket, amelyek alapján megértheted a jelenlegi helyzet tudományos alapját, de ez nem egy nap, hanem mondjuk jó esetben 5 év amíg ide eljutsz, ha elsődlegesen azzal foglalkozol, hogy képezd magad. Ezt nyilván nem fogod megtenni.

És pont ezért semmi értelme egy nyilvános tudományos vitának, mert a közvélemény nem fogja azt érteni. Egyrészt, mert nem köznapi értelemben vett viták döntik el a tudományos tényeket, másrészt mert ha a témát alapvetően nem értő emberek még bele is ugatnak egy kutatási folyamatba, az előre semmit nem visz, csak rengeteg felesleges zajt generál.
79. johny* |Válasz erre: 75. szaky
2020-10-13 12:59:22 Fekete öves, Veterán
A tudomány nem kételkedés. Elfogadott nézeteket tudományosan cáfolni sem "szembemenés".

Kicsit hosszú, ajánlom elolvasásra:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tudomány
78. Mama Tanya 2 |Válasz erre: 53. mr-d
2020-10-13 12:32:22 Lila öves, Tag
Az első mondatodhoz néhány gondolat.Egyébként üdvözöllek ,jól esik olvasni összeszedett hozzászólásaidat.
Tény -van legalább 8-10 számunkra elképzelhetetlen hatalommal,pénzzel és befolyással rendelkező család és persze a hozzájuk kötött "végrehajtó csapat".Magánkézben levő bankjaik gyakorlatilag az egész világon ott vannak és persze hogy "nagylelkűen" hiteleznek néha akkor is ha nem akarod.Adósságból kikeveredni kutya nehéz ha a kölcsönadó diktál minden feltételt--és ők ezt teszik ,így a markukban vagy.Ez a folyamat nem mai történet 1015 körül elkezdték az első uzsorások a kereszteslovagok,királyoknak adtak kölcsön,aztán amikor megadhatatlanná vált a tartozás mind egy szálig megölték őket 1320-ban.Ha háttérhatalomról beszélünk ne nevessünk ,mert ők pl.azok voltak.
A mostani helyzet is gyanús .Itt nem egy viszonylag gyenge vírus vagy a maszk a fő ellenség.Folyik mögötte valami nagy disznóság.Ennyi logikátlan,értelmetlen intézkedés,összevissza beszélés,bizonytalanság és félelemkeltés közben azért az ember elgondolkodik-nincs valami egységes irányítás,ami ellen nagyon kevesek mernrk szembe menni?
Ennyire sok logikátlan ,eszement vezető áll az országok élén?
Folyamatos médiahazugságok buknak ki nap mint nap a "járvánnyal" kapcsolatban.
Elismert tudású egészségügyi szakemberek váltanak színt megmagyarázhatatlanul rövid időn belül.
És akkor ha érdekel és egyben bosszant is az egész káoszkísérlet elkezdesz utánaolvasni.
Akaratlanul is találkozol a háttérhatalom,Deep State fogalmával.
Hidd el drága barátom nagyon nem szeretném hogy ami velük összekapcsolódik--kötelező oltás,világkormány,népességcsökkentés,teljes digitalitáció--valósággá váljon!
Irtózom a gondolattól is hogy ebben nőjenek majd fel a gyerekeim!!De sajnos elgongolkodtató a jelenlegi soha át nem élt furcsaságon tükrében.
UI.a laposföld a legnagyobb marhaság:)
77. betyarok |Válasz erre: 74. johny
2020-10-13 12:18:13 Fekete öves, Őstag
Pèldául mikor azt tartotta a tudomány, hogy a nap forog a föld körül, vagy az atom a legkisebb. Tudománynak nevezzük, ha a kètkedők ezt tudományosan megcáfolták.
De ennek vannak hátulütői is: amit a tudomány jelenleg állít, az van. Vagyis amit nem lehet mèrni, az nincs. Vagy règen tènyleg a nap forgott a föld.körül?
Gyógyszerèsz hasonlattal, a gyógyszerèsz azt állítja, hogy a tudomány szerint a szintetikus hatóanyag ugyanaz, mint a termèszetes állapotú pl növènyből kivont hatóanyag. Mert nem mèrhető a kettő közti különbség.... Pedig mindenki tudja, hogy NEM ugyanaz.
76. betyarok |Válasz erre: 73. toki
2020-10-13 12:10:53 Fekete öves, Őstag
A gyógyszeripar beszállása azt jelentette, hogy nem èrdek az egèszsèg. Ez akkora ellentèt, hogy olyan bajokat, állapotot hoz magával, amiről beszèlsz.
Fèlreèrtès ne essèk, ez nem magának a gyógyszernek a lefikázása, mindannyian gyógyultunk már meg gyógyszertől.
Ismerek olyan gyógyszerèszt, akit azèrt fizetnek, hogy más gyógyszerèszeket kèpezzen ki, hogyan adják el a gyógyszereket orvosoknak...
Règen a kislá.nyomnak felírták egy teljesen ismeretlen antibiotikumot ugyanarra a bajára. Megyek ki a rendelőből, látom ott egy új plakát, azt reklámozza. Le is tèptem rögvest dühömben, S csak azèrt nem vágtam hozzájuk, mert nem volt kilincs az ajtón.
75. szaky |Válasz erre: 74. johny
2020-10-13 12:10:33 Barna öves, Fanatikus tag
Nagyon sok tudományos felfedezés abból a hitből jött létre, hogy az akkor elfogadott nézetekkel szembe mentek sokan, és elkezdtek kételkedni az aktuális dogmákban.
Most is ezt látni hogy aki nem kiállt armageddont a vírussal kapcsolatban az nem jut szóhoz.
Azt látom most mikor Darwin előjött a fajok eredete elmélettel, teljesen hülyének nézték.
74. johny* |Válasz erre: 66. szaky
2020-10-13 11:56:27 Fekete öves, Veterán
"A tudomány maga a kételkedés"

No, ezt még nem hallottam. :) Kifejtenéd?
2020-10-13 11:41:08 Fekete öves, Veterán
Mind attól függetlenül, hogy mély tiszteletem az orvosoké, de szerintem ott ment el ez az egész, amikor kettévált az orvoslás, és a gyógyászat. A mai orvosok java része - mert vannak kivételek, nem általánosítok - műtét hegyek hova legyek, mert a love ebből jön. De nem gyógyítók. A háziorvos is az antibiotikumnál tovább kevés az amelyik lát. A gyógyászat, meg a legmenőbb iparág "lett". Régen is meg lettek fizetve az orvosok, csak akkor nem készpénzben fizettek, hanem bármi másban - pl.: terményben húsban, házi állatban stb. -. Meg ugye voltak olyanok akiket úgy hívtak "füves" ember, akik a hitviláguk miatt szaratták be az embereket, és annyit mondtak, hogy a rossz szellemek miatt, ezt és ezt elviszem a házból (lásd Indul a bakterház, piócás ember). Nyilván a parasztnak is meg volt a magához való esze, és rájött egy idő után, hogy úgy át van baszva mint egyszer, de mondjuk ha a gyerek beteg lett, vagy az időseket valami baj érte, úgy is megint az orvoshoz fordult, vagy akár a másikhoz. Viszont akkor azért tudták azt, hogy milyen nyavalyára mi jó, akár a paraszt, akár mind a kettő. Tény, és azt is hozzá kell tenni, hogy a régi időkben azért bőven szívósabbak voltak az emberek.
2020-10-13 11:29:40 Fekete öves, Veterán
A magyar etimológiai szótár alapján:
Orvos: ‘a gyógyítás egyetemileg képesített szakembere’. Származékai: orvosi, orvosol, orvosló, orvoslás, orvoslat, orvosság, orvosságos.
Vitatott eredetű szó. Lehet, hogy -s eleme denominális névszóképző, amely foglalkozást jelöl. Ez esetben az urvu-, urvo- alapszó kétféle előzményből magyarázható: finnugor varpa (‘varázslat, bűvölés’), vagy ótörök oru (‘betegség’). Az előbbi példái: finn arpa, arvan (‘sors, varázsvessző’), észt varp (‘rontás’); az utóbbié: kun agrah, kirgiz oru. Lehet az is, hogy az ~ magyar szempontból tőszó, és ótörök eredetű: ujgur arviscsi (‘varázsló’); a varázslás és gyógyítás a nomád kultúrfokon rokon ténykedés.
71. betyarok |Válasz erre: 69. dudik-attila
2020-10-13 11:12:10 Fekete öves, Őstag
Igaz. A oártoskodás az igazság ősi ellensège. Bedobnak valamit, amin vèrre menő vita megy, S közben nem is az a lènyeg. S mèg az is mindegy,.melyik oldal mellett kakaskodsz, fő, hogy foglalja állást, utáld,.nèzd le, haragudj a másik fèlre. Akkor már csak egy jelszó, egy zászló kell ès olyanra is kèpes vagy, amitől alapból iszonyodtál.
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...