Isten éltessen, Feri!

Szerző: Jáborcsik András | 2018-12-22 16:28:00

Ma ünnepli 67. születésnapját Oláh Ferenc, a DVTK legendás középpályása.

Feri neve egybeforrt a DVTK-val, hiszen saját nevelésű játékosként csaknem 800 alkalommal lépett pályára piros-fehér szerelésben. Nagy munkabírása, irányítókészsége és lövőereje kiemelkedett akkoriban a magyar mezőnyből. Szabadrúgásai és pontrúgásai állandó gólveszélyt jelentettek az ellenfelek kapujára.

Tagja volt a kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa győztes és bajnoki bronzérmes diósgyőri Aranycsapatnak.

Az élvonalban 350 mérkőzésen 63 gólt szerzett. Érdekesség, hogy az első és az utolsó NB1-es mérkőzését is a Csepel ellen játszotta, az elsőt 1970.10.11-én, az utolsót pedig 1984.05.26-án.

A csapatképen, amely 1968. májusában készült a DVTK ificsapatáról, Oláh Feri az álló sorban balról a második.


A Varga Lajos által összeállított „Futball-labda diósgyőri útja” című kiadványban ezt olvashatjuk Feri bemutatkozásáról: „1970. szeptember 21-én Moszkvába érkeztek a diósgyőriek. Mathesz Imre edzőként és játékosként is szerepelt az utazó keretben. 23-én azonban a Dinamo Barnaul elleni mérkőzésen már az edzői kispadon foglalt helyet. Október 10-én a Csepel elleni (TV-ben ismét közvetített) bajnoki összecsapás érdekessége volt, hogy a két mérkőző csapat együtt utazott a szovjet turnéra és együtt is tértek haza. Már a repülőgépen fogadkoztak, hogy borsot törnek egymás orra alá. A találkozó két gólján megosztoztak a csapatok. A döntetlent hozó mérkőzésen az új tréner újonc játékosnak szavazott bizalmat. Oláh Ferenc bemutatkozása a korabeli kritika szerint is jól sikerült.”


Első szezonjában 10 alkalommal lépett pályára, az 1971/72-es bajnokságban azonban már csak 5 mérkőzésről hiányzott. Első NB1-es gólját a Tatabánya ellen szerezte 1972. április 16-án. Az 1974/75-ös bajnokságtól kezdődően kirobbanthatatlan volt a DVTK kezdőcsapatából.

A legmagasabb osztályban lejátszott mérkőzéseket tekintve a diósgyőri örökranglista második helyén áll. Tőle többet csak Salamon szerepelt élvonalbeli meccsen, mégpedig 375 alkalommal.

Első osztályú mérkőzésen 63 gólnál többet diósgyőri színekben mindössze egy labdarúgó, Horváth András szerzett, így Feri az örökös diósgyőri élvonalbeli góllövőlistán a második helyen áll a 64 gólos Horváth mögött.

Számtalan szebbnél szebb gólt szerzett pályafutása során, de egy minden bizonnyal ezek közül is kiemelkedik. 1978. február 25-én a Ferencváros látogatott Diósgyőrbe és a 2-0-s hazai sikerrel végződött találkozón a hazaiak ötöse hanyatt vetődve ollózó mozdulattal vette be a Fradi kapuját.


Részese volt a diósgyőri Aranycsapat nagy nemzetközi menetelésének. Végig játszotta a Besiktas, a Hajduk Split, a Rapid Wien, a Dundee United, a Kaiserslautern és a Celtic Glasgow elleni kupacsatákat.

Legemlékezetesebb kupameccse a Besiktas elleni itthoni visszavágó volt. A törökök kétgólos előnnyel érkeztek Diósgyőrbe, de Feriék kétséget sem hagytak afelől, ki fog továbbjutni és húszezer tomboló szurkoló buzdítása mellett egy ötössel küldték haza a törököket. Ezen a találkozón Oláh Feri kétszer is betalált a vendégek kapujába.

A bal oldali képen tizenegyesből talál be a törökök hálójába, a jobb oldali képen pedig a társak üdvözlik a gólszerzőt


1979-ben 6 alkalommal szerepelt az olimpiai válogatottban. Felejthetetlen mérkőzéseket vívott az a válogatott Diósgyőrben. Telt ház előtt győztük le Románia, Lengyelország és Csehszlovákia válogatottját is. A lengyelek ellen nem kevesebb, mint kilenc diósgyőri játékos (Veréb, Szántó, Salamon, Kutasi, Oláh, Tatár, Fükő, Borostyán és Fekete) szerepelt a nemzeti csapatban. Rajta kívül álló okok miatt Feri sajnos nem játszhatott a legfontosabb mérkőzésen.

Varga Lajos könyvében ez olvasható a prágai visszavágóról:

„A továbbjutás szempontjából sorsdöntő mérkőzésen Lakat Károly az utolsó pillanatban az addig még gólt sem kapó Veréb helyett a pécsi Katzirzot állította a kapuba, míg Oláh helyét a Pál (Bp. Honvéd), Borostyánét pedig Fekete (Újpesti Dózsa) vette át. Tatár és Komjáti góljával szemben a csehszlovákok háromszor találtak Katzirz kapujába. A nagy álom: a diósgyőri futballisták olimpiai szereplése április 13-án szertefoszlott.”

Oláh Feri az 1979-1980-as bajnokság őszi szezonjának értékelésekor így nyilatkozott az olimpiai válogatott szerepléséről:

„Nagy élmény volt számunkra a Diósgyőrben lejátszott olimpiai válogatott mérkőzések hangulata és eredményessége. A prágai visszavágón bizonyára kevesebb diósgyőri labdarúgó lép majd pályára, de a szövetségi kapitánynak eddig is „külön harcot” kellett vívnia, hogy a diósgyőriek benne maradjanak a keretben.”

Aktív diósgyőri pályafutása az 1987. június 21-én a Nagykanizsa ellen itthon lejátszott NB2-es bajnoki mérkőzéssel fejeződött be. A már többször idézett „diósgyőri Biblia”, a Futball-labda diósgyőri útja című könyvben Varga Lajos eképpen foglalja össze Oláh Ferenc pályafutását:

„Oláh 17 év alatt három bajnoki osztályban 468 mérkőzést játszott és 81 góllal gyarapította a klub eredményességét. A nemzetközi, MNK és egyéb hivatalos mérkőzései során 282-szer lépett pályára és 76 gólt szerzett. A teremtornákon lejátszott mérkőzéseivel (43) együtt kevés híján 800 alkalommal öltötte magára a klub piros-fehér mezét.”

17 év, csaknem 800 mérkőzés vasgyári szerelésben! A mai viszonyok között szinte felfoghatatlan számok.


Feri vendége volt a Herman Ottó Múzeummal, az Észak-Keleti Átjáró Egyesülettel közösen szervezett, Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozatunknak. A 2017.11.02-án megrendezett, Görögök Miskolcon című eseményen Teodoru Borisz és Teodoru Szotirisz társaságában mesélt csodálatos pályafutásáról.

Az erről készült összefoglalót itt elolvashatod, illetve megnézheted a múzeumi beszélgetés teljes felvételét >>>


Isten éltesse Oláh Ferencet, a klubhűség mintaképét! Nagyon jó egészséget kívánunk!


forrás: Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja

fotók: Észak-Magyarország, boon.hu, Labdarúgás




.

Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások
4. betyarok
2018-12-23 21:18:29
Boldog születésnapot!
Az új váci kiszemelt csatár igencsak hasonlit....! Reméljük, negyven év múlva az ő születésnapját is megemliti az amigeleken...!
Hajrá!
3. toki
2018-12-23 18:40:24
Isten éltessen Feribá. ;))
2. miskolci
2018-12-22 22:29:07
Még nagyon sok boldog szülinapot köztünk erőben, egészségben!
1. KáGábor
2018-12-22 18:04:23
Isten éltessen, Feri bácsi! :)
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...