Banner

Davis Vandane interjú - 1. rész - A tengerentúli évek

Szerző: Jáborcsik Márk | 2019-11-04 20:57:00

A Tipsport Liga 2019-2020-as szezonját megelőzően mindenképpen az átigazolási hírek egyik nagy szenzációja volt, hogy el tudtuk csábítani őt a Zvolentől. A 2018-2019-es szezonban az ötödik legponterősebb (41 pont), és a negyedik leggólerősebb (10 gól) volt a bekkek között, és az ő neve mellett állt a legmagasabb szám (235) a hátvédek mezőnyében a kapura lövések tekintetében. És az, hogy ez nem a véletlen műve volt, azt már a mögöttünk álló tizenhat fordulóban bizonyította, hiszen három gól híján már most annyi gólt lőtt, mint tavaly és a bekkek ponttáblázatán tizenkét ponttal a harmadik helyet foglalja el, csapattársa, Nick Ross mögött. Előszeretettel bombázza az ellenfelek kapuját a kék vonal közeléből, emberelőnyös játékunk egyik központi eleme, hét pontot szerzett eddig létszámfölényben.


Fogadjátok szeretettel a 72. Tatra Kupa döntőjének legjobb játékosával, Davis Vandane-nal készített interjúnk első részét, melyben a jégkoronggal való megismerkedéséről és az Észak-Amerikában töltött éveiről mesél.


Mesélj kicsit a gyerekkorodról és arról, hogyan kerültél kapcsolatba a jégkoronggal?

Ha jól emlékszem, olyan 3-4 éves koromban kezdődött a dolog. Kanadában van egy program, amit úgy hívnak, hogy “can skate” (tud korizni - magyarul), ami arról szól, hogy a kicsiket szoktatják a jéghez és a korizáshoz. 5 évesen kezdtem el jégkorongozni, nagyon nem emlékszem már a kezdetekre, mivel nagyon régen volt, de a szüleimmel sokat beszélgettünk erről, és mindig azt mesélték, hogy a kezdetektől fogva imádtam.



Kanadában a gyerekcsapatokban 7 éves korig minden kissrácnak be kell állnia a kapuba is. Szóval, addig mindenki kipróbálhatja magát kapusként is, és így voltam ezzel én is. Imádtam a kapuban állni, azonban minden egyes alkalommal, mikor kaptam egy gólt, elkezdtem sírni, és eléggé feldúlt lettem, úgyhogy később már nem állítottak a kapuba.

Elég sok edzőm volt kiskoromban. Mind közül az egyik legjobb, ha nem a legjobb, még a mai napig is az édesapám volt. Mivel együtt nőttünk fel, ezért megértette, hogy mire van szükségem, és tudta, hogyan kell velem bánnia.

Yorkton-ból származol, ami egy elég kisváros kanadai viszonylatban. Milyenek voltak az utánpótlásban eltöltött éveid?

Yorkton valóban egy igazi kisváros. Igaz sokat nőtt gyerekkorom óta, de még így is csak 18-20 ezer ember körüli a lakosság száma. Viszont, ha Saskatchewan tartományt nézzük, akkor van pár nagyon város, mint Regina vagy Saskatoon, de ezen a két nagyobb városon kívül a többi mind hasonló méretű.



Nálunk minden második évben új társakat kap az ember egy bizonyos utazási programnak köszönhetően. Mindig egy korcsoporttal idősebb srácokkal edz az ember (nekik ez fordított volt értelemszerűen), és ez elég kifizetődő a fejlődés szempontjából. Egyik évben együtt játszol 3-4 sráccal, de következő évben már teljesen ki is cserélődhetnek. Fura ez a program, de ha azt nézzük, hogy milyen kis közösségben nevelkednek a yorkton-i srácok, akkor valamilyen szinten érthető is.

A Yorkton Harvest volt az első jegyzett csapatod. Mesélnél erről az időszakról egy kicsit?

Igen, egy Midget AAA csapat volt. Kanadában van egy utánpótlás liga, a Bantam. Innen kerülnek ki a későbbi WHL játékosok, innen draftolják őket. A Midget körülbelül a kettő között van valahol félúton. Első évemben nem sikerült továbblépni, de a második évemben elég sok választási lehetőségem volt, hogy hol folytassam a pályafutásom. Azonban, ha a Midget ligán belül más csapathoz kerül az ember, akkor oda is kell költöznie. Minden új játékos egy helybeli családhoz kerül. Ennek tudatában úgy döntöttünk a családommal, hogy inkább Yorkton-ban maradok, még akkor is, ha nem feltétlen az volt a legerősebb csapat, amiben játszhattam volna. Viszont otthon lakhattam, és két remek évet töltöttem a Harvest-ben. Ezalatt a két év alatt két vendégjátékost is befogadtunk a családommal, akikkel a mai napig jóban vagyok, mintha a testvéreim lennének. Úgy gondolom, sokat segített ez az időszak, és jobb döntés volt maradni, mintsem távol költözni az otthonomtól. 16 évesen nem feltétlen tesz jót egy játékosnak, ha ilyen fiatalon kiszakad a családi környezetből, és sokan nem is tudják olyan jól kezelni. Úgyhogy, ezeket átgondolva maradtam inkább Yorkton-ban.



2009-ben a szülővárosod csapata mellett 5 mérkőzésen játszottál a WHL-es Saskatoon Blades-ben is. Végül draftoltak?

Nem, sajnos nem kerültem kiválasztásra, azonban a második Yorkton-nál töltött évem alatt jegyzett játékos lettem. Korábban részt vettem egy-két edzőtáborban is, de a második Yorkton-os évem hozta meg az áttörést. Saskatoon figyelt fel rám, és így fel is karoltak, igaz csak 5 meccsen szerepelhettem, miközben még a harmadik évemet töltöttem a Yorkton-ban. Emellett az 5 találkozó mellett, a következő szezonban 8 meccsen léphettem jégre. Ezt úgy kell elképzelni, hogy pár srác kiesett a csapatból, ezért ’felhívtak’ engem, hogy addig pótoljam őket, aztán szinte egyből vissza is küldtek. Volt egy hét, mikor egyik nap még otthon játszottam meccset, aztán két nappal később a Saskatoon-nal, és egyből a meccs után vissza haza. Úgy kell elképzelni ezt a rendszert, mint az NHL-es farmcsapatoknál. Ha szükség van rád, felhívnak egy meccsre, és akár egyből küldenek is vissza. Ez ugyanígy működik a kanadai juniorligában is. Ezek után pedig Spokane-be kerültem, és ott töltöttem a szezon hátralévő részét (42 meccsen 17 pont). Erre az évre leginkább egy hullámvasútként tekintek, de gondolom, így kellett történnie a dolgoknak. A Spokane-nel bejutottunk a konferencia döntőbe, és ott hetedik meccsen kaptunk ki a Portland Winterhawks-tól, akik minden éven a liga top csapatának számítanak.



A következő szezont végig a Spokane-nél töltötted, ami végre egy kis állandóságot vitt az életedbe. Szembetűnő volt nekem, hogy milyen sok meccset játszottatok annak ellenére, hogy ez még csak junior liga volt.

Igen, a WHL-ben is 72 meccses a szezon, ami egy 16-20 év közötti fiatalnak elég embertelenül megterhelő 8 hónapot jelent. Ami a szezont illeti, megint sikerült bejutnunk a rájátszásba, viszont ekkor a konferencia elődöntő jelentette a végállomást számunkra. A Tri-City ellen játszottunk, akik sokkal-sokkal jobbak voltak, mint mi, de ennek ellenére nagyon jól játszottunk és sikerült kiharcolnunk a hetedik meccset, ahol bármi megtörténhet. Sajnos, akkor nem úgy jött ki a lépés, és kiestünk.

Ennek ellenére szép teljesítmény, hogy mindkét éven bejutottatok a rájátszásba, és helyt is álltatok ott. Viszont a következő év elején csak 1 találkozón szerepeltél a Spokane-ben, és további két csapatod is volt a szezon során. Miért került sor a váltásokra?

A WHL-ben az a szabály, hogy csak három 20 év feletti játékos lehet a keretben, és abban az évben volt a lock-out az NHL-ben. Volt egy védőnk akkor, aki egy nagyon tehetséges játékos volt, és a New York Islanders draftolta. Neki alá is kellett volna írnia akkor a szerződését az Islanders-sel, azonban a lock-out miatt maradt Spokane-ben. Ennek következtében négy 20 év feletti játékos maradt, és igaz, hogy folyamatosan meg volt osztva a jégidő, azonban a vezetőség inkább két ’túlkoros’ csatárral szeretett volna szerepelni, mintsem két védővel, úgyhogy így kerültem Prince Albert-be. Hogy őszinte legyek, ez az egyik legjobb dolog, ami akkor történhetett, mert Prince Albert csak 4 óra autóútra van a szülővárosomtól. Ebben az időszakban a szüleim el tudtak jönni minden hazai meccsre és sokkal többet tudtam találkozni a családommal és a barátaimmal. És nem azt mondom, hogy a Spokane-i időszakom nem volt hasonlóan jó. Imádtam a várost, nagyon tehetséges játékosok alkották a csapatot, de 22 órára voltam az otthonomtól. Persze ott volt nekem a csapat, mint család, de ilyen idősen, hogy csak évi egyszer-kétszer látod a családod, nem feltétlenül egyszerű dolog. Másrészt, eljössz augusztusban és legközelebb áprilisban látod a barátaid. Ezek tudatában örültem, hogy ilyen közel kerülhettem Yorkton-hoz.



Miközben a pályafutásodat böngésztem, feltűnt, hogy ugyanabban az egyetemi csapatban, a University of Calgaryban játszottál, mint mostani csapattársad, Ryan (Harrison). Mi több, csapattársak is voltatok. Viszont azt is láttam, hogy te mindkét évben kevesebb meccset játszottál, mint Ryan. Sérülések akadályoztak?

Az első évben eltörtem az ujjam, teljesen elmozdult a helyéről egy blokkolt lövést követően. Ökölbe volt szorítva a kezem és így teljesen ’kilökte’ a helyéről a korong az ujjam, úgyhogy nem nagyon tudtam ütőt fogni a kezemben. 6 héten keresztül szinte csak koris edzést végeztem. Ez a sérülés úgymond pont jókor jött, mert az egyetemen december 1-től január 1-ig nincsenek meccsek, mert a tanulás az első olyankor a vizsgák miatt. Pont ekkor sérültem meg, szóval nem kellett vészesen sok meccset kihagynom. A rájátszásban kikaptunk az Albertától (egyetemi csapat) a nyugati döntőben, csakúgy, mint a következő éven. A második év rájátszásakor az egyik edzésen ráléptem egy korongra, és úgy kificamodott a bokám, hogy ki kellett hagynom a további mérkőzéseket. Az ezt követő nyáron végérvényesen eldöntöttem, hogy a hokit választom. Nem azért, mert nem nekem való volt a tanulás, csak a kettő együtt nem feltétlen hatott a legjobban rám. Sajnos, a hoki nálam mindig is az iskola előtt állt. Már ezt kell szeretni...



Egyetem után az ECHL-ben próbáltál szerencsét, azonban elég kalandosra sikerült az első éved. Egy éven belül 3 csapatod is volt. Miért kellett ennyiszer váltanod egy éven belül?

Az első csapat a Greenville Swamp Rabbits volt, ahol 1 meccs jutott nekem. Először a Hartford edzőtáborába mentem, és onnan küldtek le a Greenville-hez. Az ott lévő hét védő közül ötnek volt NHL-es szerződése a New York Rangers-szel, úgyhogy az első pillanattól kezdve furcsa volt a helyzet. A szezon harmadik meccsén végre jégre kerültem, és jól is játszottam, de ez a liga is, ahogy az AHL, úgy működik, hogy az NHL-es szerződéssel rendelkező játékosokat kell előnyben részesíteni. Ezért vannak a farmcsapatok. Ennek ellenére két és fél hónapig velük maradtam, de úgy végződött a történet, hogy Alaszkába cseréltek, ahol végül 29 meccset játszottam és egész jó formában is voltam. Ahogy közeledett a szezon vége, látszott, hogy nincs esély rá, hogy bejussunk a rájátszásba, ezért egyik nap az edző odajött és azt mondta, hogy hozni fognak fiatal egyetemi vagy junior ligás játékosokat, és nem ellenem szól, hanem a jövő évre szeretnének készülni, és ha maradni akarok, akkor sajnos nem fogok tudni játszani. Vagy ha szeretném, akkor elcserélhetnek valahova, ahol hasznára lehetek a csapatnak. Úgyhogy ezután egy hónapot játszottam Norfolk-ban, 15 meccsem volt ott, és a szezon végén alá is írtam a következő évre, azonban az akkori edzőnk visszament a kanadai junior ligába edzősködni. Mikor elment, az összes általa kötött szerződés úgymond semmissé vált.



Ez nem kecsegtetett sok jóval a második éved előtt. Mi volt a következő lépés?

Új csapat után kellett néznem, és a következő idényt az Elmira Jackels-ben töltöttem. Nem voltunk jók, nagyon sok meccset elvesztettünk, de nagyon jól éreztem ott magam. Jó volt a csapat, szerettem azt a társaságot. Az edző is hagyta, hogy kibontakozzak, és ez nagyon jót tett a fejlődésemnek. Sajnos, a 2016-2017-es szezon után a csapat megszűnt. Hát igen, elég sok minden történt az első két ECHL-es idényemben. Ezután pedig Toledo-ba kerültem és őszintén mondom, hogy az eddigi legjobb időt ott töltöttem. Nagyszerű vezetése volt a csapatnak, akik mindent megadtak a játékosoknak. Emellett remek volt a felszereltség is. Szezon végén pedig még egy utolsó rohamot akartak indítani a rájátszásért, és úgy gondolom megint én voltam a kakukktojás. Ennek megfelelően elcseréltek Atlantába, ahol az észak-amerikai pályafutásom utolsó másfél hónapját töltöttem. Itt szintén élveztem az életet, viszont úgy döntöttem azon a nyáron, hogy ennyi elég volt, itt az idő továbblépni. Végigjártam a magam észak-amerikai útját, és hálás vagyok a mai napig minden lehetőségért, amit kaptam, de a történtek után úgy gondoltam, hogy ideje váltani, és kipróbálni Európát.



Alaszka nem egy mindennapi környezet. Milyen élményeid vannak abból az időszakból?

Az igazat megvallva elég király volt. Saskatchewan-ból érkezve, ahol amúgy is elég sok a kültéri lehetőség, elég sok időt lehet a szabadban tölteni, és érdemes is. Alaszka pedig ugyanez, csak még gyönyörű hegyeket is kapunk az előbb említettek mellé. Sokaktól hallani, akik már voltak Alaszkában, hogy nem tudták kezelni az ottani helyzetet. Mikor én ott voltam télen, akkor mondjuk reggel 9-re kellett mennem a csarnokhoz. Ehhez 8:30-kor legkésőbb el kellett indulnom a szállásról, és teljes sötétség volt. Dél körül hazaértem, és csak éppen hogy világos volt. A telek elég kemények ott. Körülbelül 4 óra világosság van naponta, a nap többi részében sötét van. Ez természetesen sokaknak elég depresszív és lehangoló, úgyhogy érthető is, hogy nem mindenki bírja. Személy szerint én nagyon szerettem ott élni, nagyon élveztem az ott töltött időt. Mivel a szabadidőm nagy részét pihenéssel töltöm, ezért az, hogy süt-e a nap vagy, hogy sötét van, nem igazán befolyásolják a napom. Nagyon szerettem, hogy mivel olyan északon voltunk, ezért sokat repültünk, nagyon jó élmény volt. Jó hosszú túráink voltak – általában 1-2 hetet töltöttünk úton, és hotelekben. Ennek köszönhetően egyébként sokkal közelebb kerültünk a csapattársakkal, mivel az úton csak ők vannak ott neked, mint család. Otthon ott van mindenkinek a család, a barátnők, úgyhogy nem sok jégen kívüli időt töltenek együtt a játékosok, viszont így rá voltunk kényszerítve az együtt töltött időre, nem voltak kifogások. Így visszagondolva, kicsit sajnálom, hogy nem néztem meg többet a természetből. És vicces, mert egy évvel előtte, hogy odaigazoltam, a szüleim nyáron elmentek kocsival Alaszkába, és olyan dolgokat csináltak, amiket én sajnos amiatt, hogy jégkorongoztam, nem tudtam megtenni. Összességében egy olyan hely, amit látnia kell az embernek.



Összefoglalva 3 év alatt 6 csapatod volt, ami elég sok változást, és megpróbáltatást jelent.

Nehéz ez, mert ez még mindig egy olyan liga, ahol azokat részesítik előnyben, akik NHL-es szerződéssel rendelkeznek. A csapatok ide küldik a kevesebb lehetőséget kapó játékosaikat, hogy tűzben tartsák őket is. Tehát ha nincs AHL vagy NHL szerződésed, akkor bármelyik nap változhat a helyzeted. Örülök, hogy megpróbáltam, és beletettem az időm és energiám, de a legjobb döntésem mindenképp az volt, hogy Európába jöttem. Már csak a játékomra való tekintettel is.

És miért éppen Szlovákia? Fogadni mernék, hogy temérdek ajánlatot kaptál…

Igen, elég sok ajánlatom volt …

(folytatjuk)



A következő linkekre kattintva elolvashatjátok korábbi interjúinkat is, melyeket a DVTK Jegesmedvék játékosaival készítettünk:

Vas János : Három harmad Vas Jánossal - 1. rész >>>>>

Vas János : Három harmad Vas Jánossal - 2. rész >>>>>

Vas János : Három harmad Vas Jánossal - 3. rész >>>>>

Vas János : Három harmad Vas Jánossal - A hosszabbítás - 4. rész >>>>>

Magosi Bálint : Saját magam ellen egészen biztosan utálnék játszani >>>>>

Láda Balázs: Az álmom egy Winter Classic az új diósgyőri stadionban >>>>>

Ryan Harrison: Glentől csupa jót hallottam Miskolcról >>>>

Adorján Attila : Superman


Bár már nem nálunk játszik, de őt is nagyon szerettük:

Rasmus Kulmala : Az első naptól kezdve nagyon jól érzem magam itt >>>>>


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. sverige |Válasz erre: 6. korxi
2019-11-01 11:15:42 Barna öves, Tag
Jogos.
Lappföld. "Közel" a svéd-norvég-finn hármashatárhoz.
6. korxi |Válasz erre: 2. sverige
2019-11-01 08:11:36 Piros öves, Veterán
Na dehát hogy tudná mindenki megnézni a korábbi lakhelyedet, ha nem mondod meg mi az ?!
5. Ovecskin
2019-10-31 12:07:25 Fehér öves, Újonc
Gratulálok a szerzőnek, igazán remek anyagot rakott össze. Látszik, hogy nem könnyű a hokisok élete a tengerentúlon.
Kíváncsian várom a folytatást!
2019-10-30 11:51:19 Lila öves, Tag
Jó cikk. Köszönet érte.
2019-10-29 20:49:15 Fekete öves, Veterán
Köszönet ezért a cikkért, jó volt olvasni.
Hát a tengerentúlon aztán nem könnyű, és ha az ember elkezd jégkorongozni, aztán nehéz lehorganyozni bárhol is, főleg fiatalon. Hirtelen az ember itt találja magát, máskor meg ott. Sok sok ingázással járó teher.
Kiváncsi leszek az európai kalandjára, az is jó izgalmas lehet. Jó, hogy végül nálunk kötött ki :)
Alaszkát meg legalább egyszer mindenkinek látnia kell. Bár ott van az isten háta mögött, de mennyi mindent rejt magában. :)
2. sverige
2019-10-29 20:35:05 Barna öves, Tag
Nagyon jó írás, szeretem olvasni az ilyen riportokat. Igazán köszönet érte.
Ráadásul az alaszkai rész emlékeztet korábbi lakhelyemre, ahol 5 évig éltem. Azt tényleg meg kell nézni mindenkinek!
Még egy gondolat. Itt nálunk is úgy kezdik a gyerekeket szoktatni, hogy 4 éves korban 1 év korcsolya, 5 éves kortól kezdödik a hoki. Ismerem az egyik edzöt, nekem ö szólt, hogy igaz, hogy még nem töltötte be a kisfiam a négyet, de vihetem korcsolyázni. 1 hónapja kezdte, s igazi tehetség, nem úgy, mint az apja!
2019-10-29 20:05:28 Fekete öves, Veterán
Király cikik, köszönjük!

Óriási dolog, hogy egy ilyen kemény nehézbombázó lehet a Csapatunkban!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...