Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Az Újpest elleni találkozót megelőzően Vladimir Radenković vezetőedző a dvtk.eu-n nyilatkozott.
A Fizz Liga 23. - a harmadik kör első - fordulójában ismét idegenben játszik a DVTK, szombat késő délután Újpesten lép pályára. A találkozót megelőzően Vladimir Radenković vezetőedző a dvtk.eu-n nyilatkozott.
Minden munkahelyre igaz, hogy amikor felül a hullámra az ember, mintha könnyebb lenne ugyanaz a munka.
A bajnoki mérkőzés utáni első napot még valóban könnyebbé tette a két győzelem, de utána már egyáltalán nem volt hatása. A helyén kell kezelni az eredményeket, mert a kupában még csak a legjobb nyolc közé jutottunk, és a bajnokságban is csak egy apró lépést tettünk. Persze a tabellára tekintve nagyon fontos három pontot szereztünk, de mostanra már el kellett felejtenünk a paksi eredményeket. Ehelyett az előttünk álló kihívásokra kell koncentrálnunk, ezek közül először az Újpest következik. Idegenben játszunk egy jó csapat ellen, ezen a hétvégén őket kell legyőzni.
A DVTK 6-2-re és 2-1-re nyert Pakson, azaz két mérkőzésen összesen nyolc gólt szerzett.
Különösen az első meccs volt elképesztő ebből a szempontból. Három nappal később néhány játékos kevésbé volt friss, ám a szívünknek köszönhetően megnyertük a második találkozót is. Megérdemeltük mindkét sikert Pakson, de most már sokkal fontosabb, hogy átmentsük ezt a formát Újpestre is, és ugyanolyan hatékonyak legyünk a 16-oson belül, de még inkább közvetlenül a kapu előterében. Közhely, de gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Azt is fontos hozzátenni, hogy a cserék után ritmust tudtunk váltani, és a kispadról beálló játékosok újabb veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. Boldoggá tesz, hogy számíthatok azokra a játékosokra is, akik az adott mérkőzésen valamiért nem kerülnek be a kezdő 11-be.
Már közvetlenül a mérkőzés után jelezte a vezetőedző, hogy szeretné a földön tartani a játékosokat.
Kifejezetten fontos, hogy miként kezeljük a ránk nehezedő nyomást, de nem csak ezen a héten, hanem általánosságban is. Büszkén mondom, hogy mentálisan erős játékosaink vannak, akik pontosan tudják, mit tettek eddig le az asztalra, és mi vár rájuk a jövőben. Ezért úgy utazunk Budapestre, hogy maximálisan felkészülünk a találkozóra, de vigyázunk arra, ne pörögjük túl a meccset. Száz százalék pont elég lesz, nem kell se több, se kevesebb. Szóval bírni kell a nyomást, figyelni kell, nehogy elragadjanak az érzelmek, és persze taktikai téren is tartani kell magunkat az előzetesen megbeszéltekhez.
A paksi bajnoki egyik főszereplője, Szakos Bence ezen a héten az U19-es válogatottal készült, csak pénteken edzett Diósgyőrben.
Amikor a szerb válogatottak mellett dolgoztam (az A- és az U21-es válogatott stábjában - a szerk.), akkor azt tapasztaltam, hogy minden összetartásra hatalmas büszkeséggel érkeznek a játékosok, hiszen mindenki azért dolgozik, hogy az országát képviselje. Ilyenkor nem számít, hogy utazni kell, esetleg a többiekhez képest többet játszik, csak az, hogy felölthesse a nemzeti címeres mezt. Számomra nem kérdés, hogy Szakos Bence is feltöltődve utazik velünk Újpestre.
Az Újpest jelenleg 26 ponttal a tabella 8. helyén áll (7 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség)
Az Újpest mind támadásban, mind védekezésben változtatott a játékán a közelmúltban, például másként használják a széleket. Természetesen kielemeztük az ellenfelet, de nem fogunk teljes mértékben hozzájuk alkalmazkodni. Sokkal fontosabb, hogy miként tudjuk kidomborítani a saját képességeinket különösképpen támadásban.
Egy olyan mérkőzésre számítok, ahol a két csapat nagyságrendileg ugyanannyit birtokolja a labdát, és közel ugyanannyi lesz a kapura lövések száma is mindkét oldalon. Ez számunkra nagyon fontos mutató, különösen, hogy hány alkalommal találjuk el a kaput. Idén először Debrecenben mutattuk meg, hogy képesek vagyunk nagy számokat is hozni, és a jövőben is ez lehet az utunk. Ezen kívül fontos lesz, hogy ki játszik nagyobb szenvedéllyel, ki koncentrál jobban a kulcspillanatokban. A mérkőzést eldöntő tényező pedig az lehet, hogy melyik csapat milyen teljesítményt nyújt a két 16-oson belül.
Sokszor elmondtam már, hogy a fociról alkotott elképzelésem szerint ez a pálya legfontosabb területe, ezért sok időt szánok arra, hogy begyakoroljuk, mit kell tenni a 16-oson belül támadásban és védekezésben. Hogyan kell helyezkedni, milyen elmozgásokkal lehet hatékonyabbá tenni a játékot, és honnan és hogyan érdemes lőni.
forrás: dvtk.eu
Tekintettel arra, hogy ez volt az első moderált hozzászólásom :) akkor átfogalmazom a 4 szavas reakciómat!
Első szó:
A szövegértés azt jelenti, hogy megértettük a részleteket és azok összefüggéseit, így birtokba vettük a szöveget mint szemantikai, szintaktikai, gondolati egységet.
Második szó:
A nulla egy számjegy, amely a semmit, a hiányt jelöli.
Harmadik szó:
Alpári szinonimái: illetlen, ocsmány, obszcén, durva, trágár, közönséges, kulturálatlan, vulgáris, csúnya, ronda.
A negyedik szó:
Stílus az a sajátos mód, ahogyan gondolatainkat, közölnivalónkat a nyelvi eszközök megválogatásával kifejezzük; kifejezésmód.
Egyúttal elnézést kérek a fenti négy szó használatáért!
A „legfőbb gazda” által tulajdonosi pozícióba helyezett Magyar annyira motivált volt a sikerekben, hogy egy elnökkel szemben nem tudta vagy ami még rosszabb nem akarta az érdekeit érvényesíteni!
Mindentől függetlenül én lassan egy éve várom, hogy Magyar M. ismét megszólaljon, ha másért nem hát azért, hogy ne csak gondoljuk, hanem ténylegesen tőle tudjuk meg, hogy DVTK csak egy szükséges rossz a mindennapjaiban!
Minek vitatkoztok itt olyanokkal, akiknek pont elég ahhoz a DVTK, hogy a közpénzből megtömve zsebeiket épp benn maradjon az MBIben bárhogyan, bármilyen nézhetelen, fogalmatlan szarral, a klubot leépítve!? Ezeknek ennyit jelent a DVTK.
Szerencsénkre megkaptuk a motivált Magyart aki rögtön az első napokban azonnali változásokat eszközölt a klubban. Olyannyira motivált volt, hogy az addig Diósgyőrben sikereket felmutatni nem tudó éveket magunk mögött hagyva (néhány fellángolás Bódoggal és Kuznyecovval, illetve előtte Sziviccsel) egy sikeres labdarúgó csapatot akart. Nagyon akarta a sikert és igazán akkor jött rá mekkora lehetőség rejtőzik Miskolcban amikor Csengert kinevezte. Az a profizmus amit fiatal kora ellenére hozott méginkább feltüzelte. Ez lett a veszte neki és Csengernek is. Diósgyőrben Sántha Gergőnek nem célja egy sikeres csapat mert az összefogást eredményez. Az összefogott tömeg pedig veszélyes. Dr. Magyar előtt és után csak a kiesés elleni harc a cél, mindvégig Sántha ténykedése alatt. A 11. hely mindent elmond.
Igazad van. Ez a helyzet sajnos.
Azért jó lenne ezeknek a telefont nyomkodó aztsemtudomhogykivagyok gyerekeknek egy fél év katonaság...több nem,de ennyi kell...szerintem. Bocs az off-ért
Moderálva: 2026-02-21 14:10:32
Komolyan nem értem, miért akar bárki visszahozni egy olyan rendszert, ami fiatalok életéből vesz el fél-egy évet teljesen feleslegesen. A mai világban ez inkább hátrány: kiesel a munkából, megtörik a karriered, a magánéleted is rámehet. Attól pedig senki nem lesz jobb ember, hogy pár hónapig parancsra él. Ha a sorkatonaság valóban rendet és fegyelmet nevelt volna, akkor ma makulátlan társadalomban élnénk, hiszen egy egész generáció szolgált. Én is 1 évig Nagytarcsán. Ráadásul ne felejtsük el: a katonák lényege, hogy akár életet is kioltsanak, ha erre parancsot kapnak. A rendőr meg a rendet védi. Mégis a katonák az istenek és közben a rendőrök meg nem kapják meg a megfelelő tiszteletet.
Váczi Béla király volt akkor!!!
Rendőröknek meg volt tekintélye, most ez egy kicsit meg változott...
Eszemmel a BOJKOTT MELLET VAGYOK NYILVÁN CSAK LEHET HOGY MOST A CSAPATOT KÉNE NÉZNI ERE AKARTAM RÁ világítani!!!