Banner

ÚFC-DVTK 1-1

Szerző: objektív | 2017-08-20 11:00:00

Rengeteg médium számolt már be különböző formában a hétvégi zártkapus mérkőzéssel kapcsolatban, boncolgatva annak kiváltó okait, leendő következményeit, a szurkolókra, nézőszámokra mért jövőbeli hatásait. Nem akarok már ezzel foglalkozni ebben a cikkben. Egy biztos - hacsak több zártkapus meccs nem lesz - ebben a szezonban most az egyszer fogja a csapat a szurkolók buzdítását nélkülözni. Most az egyszer kell megmutatni a játékosoknak, hogy úgy is tudnak értünk küzdeni, ha nem látnak bennünket, csak elképzelik a Szinva teraszon a több száz embert, vagy a különböző vendéglátóhelyeken, otthonukban értük izgulókat.

A hangulattalan, felkészülési mérkőzésre hasonlító körülmény közepette is fel kell a játékosainknak venni a ritmust, nem szabad a mérkőzésbe bealudni, nem szabad kizökkenni egy pillanatra sem a koncentrációból, mert annak komoly következményei lehetnek. Sajnos, tapasztalhattuk ezt a legutóbbi két bajnoki mérkőzésen.

Az ÚFC 1-3-1-es mutatójával jelenleg a tabella alsó harmadában helyezkedik el, de így, a bajnokság elején még olyan sűrű a mezőny, hogy győzelmével akár a 4., vereségével a 11. pozícióba is kerülhet. Nagyon nem mindegy tehát a liláknak, hogyan záródik ez a forduló. Nem mindegy nekünk sem, ugyanis gyarapíthatjuk az idegenbeli " brékek" számát, és egy újabb rablással szerencsés helyzetben a dobogón találhatjuk magunkat , ami a 6. forduló után elég komoly fegyvertény lenne, figyelembe véve az idegenbeli mérkőzéseink számát.


Otp Bank Liga 6. forduló
Megyeri úti Stadion, 20:30, M4 sport

ÚFC-DVTK


játékvezetők: Vad II. István, asszisztensek Berettyán Péter, Albert István

ÚFC: Pajovic - Bojovic, Pauljevic, Litauszki, Mohl - Diallo, Szűcs, Windecker, Zsótér - Novothny, Nagy

DVTK: Antal- Nagy, Lipták, Karan, Tamás, Kocsis, Vela, Busai, Óvári - Ugrai, Makrai


A Semleges Térfélnek köszönhetően a mai meccs utáni sajtótájékoztató:



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 3 4 5 67 8 9 10 11 >  Utolsó

2017-08-20 14:02:03 Barna öves, Tag
Engedjétek már el ezt a Bacsa gyereket.
Az a hajó már elment,amin ő van.
Igazából nem is volt hajó,csak egy ladik,mint kiderült...


Egyébként,meg jó olvasni olyanokat,hogy ezt kéne a csapatba,meg azt kéne a csapatba rakni.
Az a baj,hogy ezek az emlegetett fiúknak ott a lehetősége edzésen bebizonyítani,hogy ott lenne a helyük a keretben,de mégsem sikerült még nekik odakerülni sem.
Azért gondolom ennek oka van,Én inkább bízom Bódogban aki látja őket egy héten 6x,mint olyannak aki egy edzést sem lát,de böfögi a neveket a billentyűzet előtt,és adja a tanácsokat.

Nézzétek vissza,mennyire látni Bódog arcán a hányhatnékot,amikor a mostani sajtótájékoztatón is megpróbálják megmagyarázni neki,kit kellene játszatnia,és kit mikor kellene betennie.
Kell egy kicsit türtőztetnie magát,hogy ne küldje el az annyába a riportert.
Hiába,nincs ő még hozzászokva a magyar futballvalósággal,hogy itt mindenki ért a focihoz,aztán meg csodálkozunk,miért nem jutottunk el sehova az elmúlt 50 évben.
2017-08-20 13:25:52 Barna öves, Fanatikus tag
Valós képet akkor kapunk majd ha 11 forduló múlva ilyenkor tul leszünk az öt hazai egy idegenbeli meccsen és nagyjából kiegyenlitődik az arány.amugy ha nekünk Debrecen a hazai pálya,akkor 16 helyett 18-szor otthon játszunk mert a Lokival is kétszer.ja csak 17,mert őket ott nem fogadhatjuk,vagy hogy is van?Mi van Mahalekkel?eddig egyszer játszott mikor megvertük a vidit,utána megsérült?ebbe a csapatba nagyon kéne egy biztos rutinos jó kapus,egy Elek szintű középpályás és egy Novotny forma góllövő csatár.
469. toki* |Válasz erre: 456. Bobák Kornél
2017-08-20 13:00:56 Fekete öves, Veterán
Az, hogy Nyílék nem lőttek nagy gólokat, attól még eltalálták a 16-oson kívülről is is kaput, és nem csak elvánszorgott odáig a labda. Ilyen erővel nagyon sok lesi puskás gyerek - aki 15 méterre tudja ellőni a labdát izomból, távolabbról nem - ott lehetne az első csapatnál. De még egyszer mondom, cáfoljon rám Bacsa.
468. usep |Válasz erre: 465. objektiv
2017-08-20 12:49:25 Barna öves, Fanatikus tag
Ennyi...
467. nador |Válasz erre: 458. tabak
2017-08-20 12:36:43 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Boros tegnap is gólt rúgott és barcikán egyre jobban játszik, mert érzi a bizalmat. Az egész barcikai csapat nagyon egyben van és ez Vityát dicséri, mert négy mérkőzésből 10 pontjuk van újonc létükre. Ott kb. annyit jelent Vitya mint itt Bódog. Viszont az nb3-as csapatunk szégyenszemre csak döntetlent tudott játszani az újonc Gyöngyös csapatával úgy, hogy a végén mi mentünk az eredmény után. Addig kellene egy hozzáértő edző az nb3 élére ameddig nem lesz baj, mert továbbra is azt mondom a mostani alkalmatlan. A tegnapi meccsről meg az a véleményem, hogy nézők nélkül a játékosoknak is demoralizáló lehet, mivel a hangulat őket is viszi előre.
466. tabak |Válasz erre: 463. dvtk64
2017-08-20 12:32:43 Piros öves, Őstag
Már régen mondogatom, tanulhatunk volna Nemes példájából! Vegyük tudomásul, ha már számítunk a fiatal pénzre, akkor nem szabad, tilos egyetlen játékosra építeni a dolgot, rendelkezésre kell állnia több potenciális választásnak!!! Vagy nem kell ra számítani, ezt Mikinek is mondtam anno. Ez így szakmaiatlan.
2017-08-20 12:28:53 Fekete öves, Őstag
Kedves Kornél! Rákérdeztem a sajtótájékoztatón Bacsára, mert egyre többször volt emlegetve itt a fórumon. Gondoltuk, érdekel benneteket az, hogy miért mellőzi Tamás. Szerintem olvastad, de ha mégsem, akkor bemásolom az erre vonatkozó gondolatait:

"amigeleken.hu: Van egy miskolci fiatalunk, őt Bacsa Patriknak hívják. Tervezted az ő keretbe nevezését, vagy van valami olyan tényező esetleg, ami miatt nem játszhat?
Bódog: Nem szívesen foglalkozom játékosokkal név szerint. Volt rá példa, de tudom, hogy nem szerencsés. Hallom azért azokat a hangokat, hogy Bacsa Patrik így, Bacsa Patrik úgy. Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy edzésen bizonyítson, odakerüljön, és egy meghatározó szerepet játsszon a csapatban. Bacsa Patrik az előző bajnokságban nem volt itt a csapatnál, NB2-ben volt, ahol semmilyen szerepet nem játszott, kiegészítő ember volt. Valószínűleg nem véletlenül. Visszajött, megkapta a lehetőséget. Én úgy gondolom, hogy ha valaki NB2-ben nem játszik meghatározó szerepet, és visszajön egy NB1-es csapathoz, akkor meg kell dögölnie a pályán edzésen is, hogy bebizonyítsa, hogy a tavalyi év egy kisiklott év volt, és örüljön neki, hogy megkapta a lehetőséget arra, hogy egy NB1-es csapattal edzhet. Oláh Bálint esetében ugyanígy volt, nála azt mondom, hogy ez megtörtént, Patrik esetében nem. Ha valaki visszamegy az NB3-as csapatba játszani, és ott heteken át azt hallom az edzőktől, hogy a leggyengébb ember, akkor azzal mit csináljak? Rakjam be? Vannak még előtte bőven. Ott van Makrai, Ugrai, Ternován, és ha olyan teljesítményt nyújt az edzéseken, akkor ott van ő is a következő sorban."

Nekem ennyi tökéletesen elég volt válasznak. Innentől kezdve nem foglalkozok azzal, hogy jobb lenne-e. AZt hiszem, Bódog tökéletesen látja ezeket a dolgokat, és ha nem illik a képbe Patrik mentalitása, játéka, akkor én nem számítok rá a csapatban. Ha összeszedi magát - mert azért nem volt vele minden rendben eddig sem, voltak igen rossz szériái, és hallottam a volt edzőitől is efféle kritikus szavakat, mint Tamástól most - akkor pár meccsen meg lehet nézni csereként.
464. Kapáslövés |Válasz erre: 447. kerecsen
2017-08-20 12:26:59 Kék öves, Tag
Szerintem meg essen a Blamaz és a Felcsút. Blamaz a "pálutcai" ferkó miatt, Felcsút pedig a névbitorlás miatt.
2017-08-20 12:26:05 Piros öves, Fanatikus tag
Sajnos ez a meccs is a nyögvenyelős kategória volt. Pedig lehetett volna könnyű győzelem.
Minden tiszteletem Bódogé, de .......
- azt nem bír el egy csapat, hogy Óvári a fiatal pénz miatt 90 percig szenvedjen. Ezzel az erővel a kerettel készülő ifikből is alkalmat kellene kapni másnak is.
- rendben van, h Nono nem a védekezésével válik a csapat erősségévé, de beállásával megnőnek a gólszerzési esélyeink, és ebben ő hozza leginkább helyzetbe a társakat
- a cserékkel sokat vár és akkor már nincs idő érdembe beleszólni a meccsbe
Antal sajnos benne van az amúgy lesgólban. Egy ilyen magas kapusnak ezt az ötös vonali labdát fogni vagy ütni kellett volna mindenképpen, de a legnagyobb hibát azzal okozta, hogy tülekedett mint egy mezőnyjátékos a labdáért és nem felugorva akarta megszerezni, ugyanis abban az esetben még Vakkettő is befújta volna a kapus támadását, így a földön állóként nem lehetett mit fújni.
462. Balagan Joe |Válasz erre: 453. toki
2017-08-20 12:21:28 Zöld öves, Tag
Van erre esély csak Szabicsnak még nincs Proja. László Csaba is képben...majd a műsorban mondom.

Első  < 3 4 5 67 8 9 10 11 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...