Banner

Több ezer DVTK drukker gyászolja a csapatot

Szerző: objektív | 2021-05-03 19:20:00

Bekövetkezett az, amitől nagyon sok DVTK-drukker már évek óta rettegett


Bekövetkezett az, amitől nagyon sok DVTK-drukker már évek óta rettegett, és amit az elmúlt szezonokban mindig megúszott a miskolci csapat: a Diósgyőr vasárnap délután kiesett az NB I-ből, s a 2021-22-es szezonban az NB II-ben folytathatja. Sokak szerint - akárcsak egy évvel ezelőtt a DVSC esetében - egyfajta tisztítótüzet jelenthet a miskolci csapatnak az NB II-es szereplés, de arra semmi garancia nincsen, hogy 2022 nyarán ismét az élmezőnyben találjuk a DVTK-t. A szurkolók elkeseredettek, az utolsó fordulóban még egyszer láthatják hazai pályán most kieső csapatukat.

Pontosan a Vasas a legjobb példa arra, mennyire nehéz visszajutni az NB II-ből a legmagasabb osztályba. Az angyalföldi csapat évek óta küzdött ezért, s csak most, ebben az idényben áll a lehetőség és a feljutás küszöbén.

Az egy évvel ezelőtt kiesett Debrecen is olykor nagyon nehéz pillanatokat élt át a 20 csapatos NB II-ben, s még egy héttel ezelőtt sem volt 100 százalékig biztos az, hogy az NB I-ben folytathatja. És még most sem az, mert a második helyen álló Debrecen előnye két fordulóval a vége előtt csak két pont a harmadik Gyirmóttal szemben.


fotó: Polyák Attila

Ezt csak azért írtuk le, hogy érzékeltessük, mennyire nehéz dolga van egy olyan csapatnak, amely hosszú idő után esik ki az NB I-ből, s mennyire nincs semmi garancia a könnyű visszajutásra. A DVTK nagyon hektikus éven van túl. A csapat ugyan a mögöttünk lévő 4 fordulóban a 12 megszerezhető pontból 10 pontot gyűjtött be, de ez sem volt elég.

Azzal, hogy vasárnap este a Budapest Honvéd 1-0-ra legyőzte a Budafokot, eldőlt, hogy a Budafok mellett a DVTK esik ki az NB II-ben ebben a szezonban.

Távol álljon tőlem a poénkodás, de szerencsétlen Pacsi Bálint a most kieső csapatoknál dolgozott. Mindkettőnél. Előbb a DVTK másodedzője volt Feczkó Tamás mellett, majd Csizmadia Csaba budafoki kirúgása után ő kapta meg a kieső budai csapat kispadját. Egy szezonban ezt sem sokan mondhatják el magukról. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy Pacsi az idény közben Kazincbarcikán is megfordult, s a Barcika épp most esik ki az NB II-ből, akkor az ő "teljesítménye" unikum.

A kés már nagyon régóta ott volt a Diósgyőr torkán, s a nagy hajrá voltaképpen csak arra volt elég, hogy a 32. fordulóig kelljen várni a kiesés tényének kimondására. A miskolciak ebben a szezonban nagyon kevés bravúrt értek el, a legnagyobb kétségtelenül az volt, hogy az Üllői úton 1-0-ra le tudták győzni a Fradit, megszakítva ezzel a budapesti zöld-fehérek 61 bajnoki mérkőzéses hazai veretlenségét. Ám ez a nagy győzelem kevés volt ahhoz, hogy a miskolciak az élvonalban maradjanak.

Továbbmegyek: a Diósgyőr nemcsak a Fradi-pályán, de a MOL Fehérvár stadionjában is nyert 3-1-re, sőt, a jelenleg harmadik helyen álló Puskás Akadémia ellen is két győzelmet aratott. Ilyen mutatóval simán bent kellene maradnia az NB I-ben, de a többi csapat elleni borzalmas teljesítmény miatt erre esélye sem volt.

A kieső Budafok ellen például a 9 megszerezhető pontból 4-et gyűjtött be, az utolsó pillanatban megkapaszkodó Honvéddal szemben összesen 1-et. A szintén nem túl meggyőző ZTE ellen egyet sem.

Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: origo.hu

És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2021-05-05 20:40:16 Lila öves, Tag
Gyerekek nem kell félni. Meg kell nézni, hogy a korábban kiesett csapatok ellen mennyire brillíroztunk.
Öööö...., ja, hogy semennyire. Na akkor ez vár ránk a 2. ligában.
22. dvtk-3534* |Válasz erre: 21. mzsmnb
2021-05-04 09:55:19 Fekete öves, Veterán
Igaz. És ehhez kapcsolódik amit tegnap olvastam és idézem lejjebb. És erre pont a Kaposvár vagy Budafok a példa ahol szinte maradt az NB2es kezdőcsapat az nb1ben is.

Azt se felejtsük el, hogy nehéz a 2. osztályból feljuto, mert aki ott a csapat tagja és kerettag, annak a 80 %-át azonnal lecserélik feljutas esetén, ki akarná, hogy siker esetén lapátra tegyék..
2021-05-04 09:39:15 Fehér öves, Lelkes újonc
A probléma az, hogy másodosztályban nincs légiós. Olyan magyar játékosokat találni (és megfizetni, és esetleg kivásárolni a szerződésükből) akik érdemben hozzá tudnak tenni a feljutáshoz, nem egyszerű feladat.
És akkor még ezekből csapatot is kellene valahogy építeni ... ami minimum időigényes. Szóval a jövő év, az azonnali visszajutás, nem néz ki valami jól.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...