Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - nb1.hu
A DVTK kétgólos vereséget szenvedett a BVSC-Zugló ellen a Merkantil Bank Liga 6. fordulójának szombati mérkőzésén. A lefújást követően a hazaiak vezetőedzője, Takács Péter értékelte a látottakat. A sajtótájékoztatón elhangzottakat az nb1.hu szedte csokorba.
Nehéz értékelni a mérkőzést. Az első és a második félidőben is azt gondolom, mezőnyfölényben voltunk.
A vezetőedző úgy látja, működött, amit gyakoroltak az edzéseken, ám az ajtó-ablak helyzeteket nem tudták gólra váltani, a BVSC pedig betalált a félidő derekán. Takács elmondása szerint csapata a fordulást követően a kimaradt helyzetek után elkezdett kapkodni, a kegyelemdöfést pedig ismét maguknak vitték be.
Félpályánál ki nem kényszerített hiba, labdavesztés, és a BVSC megszerezte a második gólját. Gratulálok nekik!
– vélekedett a tréner.
A szakember hozzátette, taktikailag egyik csapat sem volt jobb a Diósgyőrnél. Akár négy, akár öt védővel játszottak, úgy érzi, az ellenfelek nem tudták átjátszani a rendszerüket.
Olyan mentális kútban van itt jó pár játékos, amit nagyon nehéz átbillenteni.
Takács szerint ezen egy győzelemmel lehetett volna átlendülni, de nagyon nehéz úgy sikeresnek lenni, hogy egyszer sem a DVTK szerezte az első gólt.
Nem azt gyakoroljuk az edzéseken, hogyan veszítsük el félpályán a labdát, vagy passzoljuk oda az ellenfél támadójának. Semmit nem tud csinálni az edző ez ellen.
A miskolci alakulat 13 kapott gólnál jár a bajnokságban. A vezetőedző elárulta, a hét első edzését egy mentál coach-csal kezdték, de ez sem segített.
Olyan dolgokhoz nyúlok, ami kb. már lassan pszichológusi szint, persze nem vagyok az.
A tréner hozzátette, rendkívül szégyelli magát, de bele tud nézni a tükörbe.
Minden nap elsőnek jövök ide, és tényleg nem magamat akarom fényezni, és csak ezen jár a fejem, hogy tudnék segíteni a klubnak, de most azt érzem, hogy ez ide kevés.
Takács szerint teljesen más Diósgyőr-mezben futballozni. A csapat pedig 9 hónapja nem nyert hazai pályán, nehány játékos pedig most „találkozott a valósággal”.
Már egyszer említettem, hogy itt vannak gyászoló játékosok. Nem akarom bántani őket, minden tiszteletem az övék, de most találkoztak azzal, hogy igen, itt most NB II-ben kell futballozni.
A tréner úgy véli, a csapat váza ebben a fázisban van lelkileg. Olyan helyekről jöttek új igazolások, ahol nincs ekkora nyomás, nem megbántva egyik együttest sem.
Ennél a klubnál, ebben a városban teljesen más. Van a menny és van a pokol. Mi most a poklok poklában vagyunk. De nem most, már jó régóta. Ezt megélni, ebben a helyzetben karakternek lenni, nagyon nehéz.
Arra kérdésre, meddig tarthat a türelem az irányába, Takács Péter így válaszolt:
Erre most hirtelen nem tudok válaszolni. Hétfőn biztosan beszélni fogok a Ricsivel (Vincze Richárd sportigazgatóval – a szerk.). Egy valamit biztosan tudok, ha én vagyok ennek az oka, nem fogok a Diósgyőr sikereinek az útjába állni.
A DVTK számára így egyre sürgetőbbé válik a javítás, hiszen az újabb vereséggel továbbra sem sikerült kilábalniuk a nehéz helyzetből.
Takács Péter ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is keresi a megoldást, és mindent megtesz azért, hogy a csapat mentálisan és a pályán is átlendüljön a holtponton. A BVSC elleni 0–2 azonban újabb komoly figyelmeztetés a diósgyőriek számára.
Tovább az nb1.hu-ra >>>>>>>>>>
forrás: nb1.hu
Pintért ide! Ő ha jól emlékszem tőlünk vonult vissza. Nála lenne aztán itt olyan lelkiválság.
Volt már ilyen, eleinte tetszett aztán tudjuk...de lehet rosszul emlékszem.
Most nézem Taki lett a gyenge láncszem...
Tudom, hogy Véber is újpesti... de legalább lekiabálná a lelki világot az biztos, lásd Mezőkövesd :)
Igen és azt is, hogy ezekhez a kiválò feltètelekhez jár egy Diòsgyőri, miskolci szurkolòtábor is. Ami, amit èvtizedek òta hallunk, hogy itt menny vagy pokol van. S ha ezt olyan jòl tudjuk, láthatjuk hogy NULLA itt szakmai, átigazolási elkèpzelès, hisz' ha lenne, olyanokat igazolnánk, akik bírják ezt sőt igènylik!
Most ugyan mitől lepődtek meg?!
Yeah, Psychologie, Basic Technik. And Tennis Coaching.
Bizony ebben is igazad van.Azert fel kéne fogni azt is milyen körülmények vesznek körül a stadionban,,milyen fizetést kapok érte,mennyire szeretem a csapatot,szurkolókat.
Nem mindegy egy büdös kókler szarházi Radenkovictól tanulod a semmit vagy egy elmebeteg Révésztől. Meg kell nézni ki kit nevelt.
Takácsból meg még lehet jó edző, szerintem lesz is, csak ahhoz tanulni kell és minimum egy Kuznyecov mellett tapasztalatot szerezni.