Banner

Radenkovic nagyon szeretné, hogy még két játékost igazoljunk

Szerző: amigeleken.hu | 2025-08-24 14:36:00

Sajtófigyelő . minap.hu


A minap.hu számolt be róla, hogy a DVTK vezetőedzője arról is beszélt a Nyíregyháza elleni győztes meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy hány játékos érkezésére számít. A DVTK edzője szerint közel vannak ahhoz, hogy megtalálják a csapatot.


Vladimir Radenkovic így kezdte az értékelést szombaton késő este, a Nyíregyháza SFC vendégeként 4-1-re megnyert mérkőzés után:


Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy bátran játszottunk, illetve az is, hogy emellett nyugodtan játszottunk. Az első négy mérkőzésünk forgatókönyve nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de ez alkalommal az elejétől erősen akartunk játszani. Ezen a meccsen a szurkolókért is játszottunk, szerettük volna megmutatni, hogy tudunk értük küzdeni. Ezt a meccset Marco Lundnak szeretnénk ajánlani, aki hosszú idő után újra a kispadon tudott lenni, és ez öröm, mert fontos tagja a DVTK családnak.


A diósgyőri edző elismerte, hogy a tervezett erős kezdés ellenére az ellenfélnek a meccs elején volt egy nagy helyzete. A szakvezető szót ejtett az ellenfél egyik játékosáról, aki néhány hete még a DVTK csapatát erősítette.


A szurkolóink nagyon korrekten viselkedtek Bright Edomwonyival szemben. Korábbi játékosunk, aki sokat tett a klubért, most ellenfél volt, és én nem hallottam negatív hangot róla a drukkereinktől, emiatt nagyon büszke vagyok rájuk.


– jelentette ki Vladimir Radenkovic.


A minap.hu a sajtótájékoztatón elsőként arról kérdezte a diósgyőri szakvezetőt, hogy a több jó egyéni teljesítmény, Anderson Esiti stabilitása, Babos Bence szemfülessége, Karlo Sentic bravúros védései, Elton Acolatse a számára idegen poszton történt remek helytállása után kijelenthető-e, hogy megtalálta azt a csapatot, amelyet hetek óta keres.


A meccs előtt is nyilatkoztam a tévé kamerája előtt, hogy olyan, mintha még mindig tartana a felkészülési időszak, hiszen több új játékos is érkezett, és az ajánlásoknak is igyekszünk megfelelni, keressük azt a tizenegyet, amelyik végig tudja játszani a mérkőzést, és a pályán belül is megtalálja azokat a kapcsolatokat, amely sikerre vezethet. Anderson Esiti visszatért a csapatba, és ő olyan játékos, aki egyensúlyt tud teremteni a támadásban és a védekezésben, és jobbá teszi a körülötte játszókat. Nem csak a mai meccsre mondom ezt, a korábbiakon, amikor játszott, egységes volt a csapat.


– mondta Vladimir Radenkovic, aki arra a kérdésre, hogy megvan-e a csapat, így felelt:


A mai felállásunkat sok tényezőt figyelembe véve alakítottuk ki, a Nyíregyháza játékstílusára reagált. Szükségünk volt olyan játékosra elől, Elton Acolatsére, aki teret tud nyitni, sok mozgásával zavart tud kelteni. Babos Bence jól tudott a kapu elé érkezni, megvan benne a sebesség, ezért került pályára. De a következő meccsre lesznek változások. Volt sok dolog, ami működött, úgyhogy nem kell fenekestől felforgatni az együttest. Ezen a mérkőzésen csapat játszott csapat ellen, és ennek a sikernek azok is száz százalékos részesei, akik csereként álltak be, mint Jurek Gábor, Bényei Ágoston, Holdampf Gergő és Szakos Bence. Karlo Senticnek pedig úgy tűnik jót tett, hogy az előző hét végén pihent, mert kulcsszerepe volt abban, hogy nyerni tudtunk. És, hogy a kérdésre is válaszoljak: igen, úgy tűnik, hogy közel vagyunk ahhoz, hogy megtaláljuk a csapatot.


A portál arra is kíváncsi volt, hogy a múlt héten szerződésbontással távozott játékosok helyére, érkeznek a következő napokban újak, a jövő hét vasárnapi átigazolási szezon zárultáig.


Először is: szeretném elmondani, hogy miért kellett távoznia Sinisa Sanicaninnak és Rudi Pozeg Vancasnak. Mindkettőjükre igaz, hogy nagyon kevés játékpercet kaptak volna, mert a posztjainkon olyan játékosok vannak, akik megfelelnek a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó ajánlásnak. Sinisa Sanicanin posztján Demeter Milán bevethető, míg Rudi Pozeg Vancas helyén Jurek Gábor és Babos Bence juthat lehetőséghez. Egyik távozott labdarúgóról sem szeretnék rosszat mondani, nem is tudnék, egyszerűen csak arról van szó, hogy nem láttam esélyét annak, hogy pályára kerüljenek, ezért távoztak. Szeretnénk reagálni erre az eseményre, a játékosok távozására, nagyon szeretném azt, hogy legalább még két labdarúgót igazoljunk.


Tovább a minap.hu-ra >>>>>>>>


forrás: minap.hu



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

9. csuki |Válasz erre: 8. Zole61
2025-08-24 19:43:44 Citromsárga öves, Lelkes újonc

Szerintem jöhet tökéletesen beleillik a mostani szakmai elképzelésekbe.

8. Zole61 |Válasz erre: 7. perecesi-diosgyor-szurkolo
2025-08-24 19:12:50 Piros öves, Őstag

Ez csak irónia volt a részemről! Isten ments , hogy még egyszer itt legyen..

7. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 6. Zole61
2025-08-24 18:19:15 Fekete öves, Veterán
2025-08-24 17:57:14 Piros öves, Őstag

Erre nagyon kíváncsi vagyok...vajon Moha még szabad?

5. vebgy* |Válasz erre: 4. gbacsi
2025-08-24 16:38:06 Fekete öves, Veterán

...csak igen jók legyenek...

2025-08-24 16:24:42 Fekete öves, Veterán
Lehet egy fiatal belső középpályás és egy támadó középpályás kellene. A csatár mellé.
2025-08-24 16:23:24 Fekete öves, Veterán

Ha csak kettőt...akkor nagyon ütősnek kellene lenniük...

2025-08-24 15:17:04 Piros öves, Őstag

Mi is szeretnénk, de legalább 3-4 minőségi játékost.

Ja és legyen bennük sebesség és kreativitás!

Hajrá Szakály vezető scout, lehet dolgozni!

2025-08-24 15:01:28 Fehér öves, Újonc

Ja. Balhátvédet, meg centert.

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...