Banner

Polgár Kristóf a DVTK játékosa

Szerző: objektív | 2018-09-03 15:33:00

A Sándor Károly Akadémián és Liverpoolban nevelkedő Polgár Kristóf a DVTK hetedik nyári igazolása.


A 21 éves jobb oldali védő Keszthelyen kezdte pályafutását, majd a ZTE csapatában figyelt föl rá a Sándor Károly Akadémia. Fejlődése töretlenül folytatódott, egyenes út vezetett számára Liverpoolba. Az LFC utánpótlásában két évet játszott, az első csapatban azonban nem kapott lehetőséget. Ezt követően 2016 nyarán Magyarországra igazolt, a Haladás játékosa lett. A Dunántúlon is két évet töltött, összesen 43 bajnokin lépett pályára az élvonalban, egyetlen gólját a Mezőkövesd hálójába bombázta.

Többször szerepelt a korosztályos válogatottakban, ahol Forgács Dávid csapattársaként lépett pályára.

Ugyan lezárult az átigazolási időszak, de szabadon igazolható játékosként Polgár Kristóf hétfőn aláírta új szerződését Diósgyőrben, miután részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Délután egyénileg edz, kedden pedig csatlakozik új társaihoz.

- Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek - mondta el Polgár Kristóf. - A Diósgyőr egy remek klub, amely mögött ott áll a nagyszerű szurkolótábora, és az egész város. Amikor a DVTK ellen léptünk pályára, mindig egy harcos csapat várt ránk, rendre nehéz meccset játszottunk. Már javában tart a bajnokság, kialakult egy csapat, amibe nem lesz egyszerű beverekednem magam, de ez az elsődleges célom, amiért mindent meg fogok tenni. Az MTK-ban hasonló, passzolós, kreatív játékstílusban játszottunk, mint amit most Fernando Fernandez kér, ez közel áll hozzám, ami segíti a beilleszkedésem a csapatba.

- Polgár Kristófot nem kell bemutatni a magyar focit ismerőknek, már az átigazolási szezon elejétől figyeltük, azzal a szándékkal, hogy szerződtessük - nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Leigazolása a csapatépítés része, személyében egy olyan fiatal, tehetséges jobbhátvédet találtunk, aki hosszú távon a DVTK erőssége lehet.

Névjegy

Név: Polgár Kristóf
Születési idő: 1996. november 28.
Születési hely: Komárom
Magasság: 185 centiméter
Poszt: védő

Sikerei

U21-es válogatott (4/0)
U20-as válogatott (1/0)
U19-es válogatott (3/1)
U17-es válogatott

Pályafutás

2017/2018 Haladás (NB I.) 15/1
2016/2017 Haladás (NB I.) 28/0
2014/2015 Liverpool reserve
2012/2014 Liverpool U18
2012/2013 MTK U19,U18, U17
2011/2012 MTK U19, U17
2010/2011 MTK U17, U15
2009/2010 ZTE U15
2008/2009 ZTE U13
2007/2008 ZTE U13
2006/2007 tavasz Sopron
2006/2007 ősz Keszthely
2005/2006 Keszthely
2004/2005 Keszthely
2003/2004 Keszthely

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2018-09-03 18:21:42 Piros öves, Őstag
Passzolós,kreatív? Ezt kurvára megvezették!
2018-09-03 18:14:05 Lila öves, Tag
En meg egy olyan variaciot is el tudok kepzelni hogy Shestakov visszamegy bal beknek,az uj srac jatszik a jobb oldalon ezaltal nem csak Nagy Tibor kerul parkolopajara,hanem Tamas Mark is.
28. Hitetlen |Válasz erre: 13. Csubakka
2018-09-03 18:12:17 Narancs öves, Tag
Igen.. Egy spanyol kupagyőztestől. Itt mindenki okosabb.. Csak az a baj hogy ő azokba stadionok án játszott és azokkal focizott együtt akik másnak poszteren volt meg a falon... Na ez a nem. Mindegy
27. vebgy* |Válasz erre: 22. 12-ik
2018-09-03 18:11:48 Fekete öves, Veterán
Ott a pont.
26. vebgy* |Válasz erre: 21. piros-feher-szerelem1910
2018-09-03 18:11:10 Fekete öves, Veterán
Persze nem mindegy, hogy MILYEN kp, meg csat. !!
25. Hitetlen |Válasz erre: 21. piros-feher-szerelem1910
2018-09-03 18:10:16 Narancs öves, Tag
Még 2 ember... Csak ezt meg kellett volna tenni júniusba... Nem. Most építeni egy új csapatot.. Bár most lesz 2 hét... Remélem nem welnessel töltik
24. piros-feher-szerelem1910 |Válasz erre: 22. 12-ik
2018-09-03 18:09:04 Lila öves, Fanatikus tag
Az sem utolso.
2018-09-03 18:07:35 Piros öves, Fanatikus tag
Nagy Tibinél csak jobb lehet!
Juhé!
22. 12-ik |Válasz erre: 21. piros-feher-szerelem1910
2018-09-03 17:44:11 Fehér öves, Újonc
Valakit kihagytál. Egy jobb tulaj és most kész.
2018-09-03 17:39:08 Lila öves, Fanatikus tag
Kellett mer Nagy gyenge,Eper meg kidolt.. meg egy khv egy vkp meg egy csat kell es kesz!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...