Banner

Polgár Kristóf a DVTK játékosa

Szerző: objektív | 2018-09-03 15:33:00

A Sándor Károly Akadémián és Liverpoolban nevelkedő Polgár Kristóf a DVTK hetedik nyári igazolása.


A 21 éves jobb oldali védő Keszthelyen kezdte pályafutását, majd a ZTE csapatában figyelt föl rá a Sándor Károly Akadémia. Fejlődése töretlenül folytatódott, egyenes út vezetett számára Liverpoolba. Az LFC utánpótlásában két évet játszott, az első csapatban azonban nem kapott lehetőséget. Ezt követően 2016 nyarán Magyarországra igazolt, a Haladás játékosa lett. A Dunántúlon is két évet töltött, összesen 43 bajnokin lépett pályára az élvonalban, egyetlen gólját a Mezőkövesd hálójába bombázta.

Többször szerepelt a korosztályos válogatottakban, ahol Forgács Dávid csapattársaként lépett pályára.

Ugyan lezárult az átigazolási időszak, de szabadon igazolható játékosként Polgár Kristóf hétfőn aláírta új szerződését Diósgyőrben, miután részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Délután egyénileg edz, kedden pedig csatlakozik új társaihoz.

- Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek - mondta el Polgár Kristóf. - A Diósgyőr egy remek klub, amely mögött ott áll a nagyszerű szurkolótábora, és az egész város. Amikor a DVTK ellen léptünk pályára, mindig egy harcos csapat várt ránk, rendre nehéz meccset játszottunk. Már javában tart a bajnokság, kialakult egy csapat, amibe nem lesz egyszerű beverekednem magam, de ez az elsődleges célom, amiért mindent meg fogok tenni. Az MTK-ban hasonló, passzolós, kreatív játékstílusban játszottunk, mint amit most Fernando Fernandez kér, ez közel áll hozzám, ami segíti a beilleszkedésem a csapatba.

- Polgár Kristófot nem kell bemutatni a magyar focit ismerőknek, már az átigazolási szezon elejétől figyeltük, azzal a szándékkal, hogy szerződtessük - nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Leigazolása a csapatépítés része, személyében egy olyan fiatal, tehetséges jobbhátvédet találtunk, aki hosszú távon a DVTK erőssége lehet.

Névjegy

Név: Polgár Kristóf
Születési idő: 1996. november 28.
Születési hely: Komárom
Magasság: 185 centiméter
Poszt: védő

Sikerei

U21-es válogatott (4/0)
U20-as válogatott (1/0)
U19-es válogatott (3/1)
U17-es válogatott

Pályafutás

2017/2018 Haladás (NB I.) 15/1
2016/2017 Haladás (NB I.) 28/0
2014/2015 Liverpool reserve
2012/2014 Liverpool U18
2012/2013 MTK U19,U18, U17
2011/2012 MTK U19, U17
2010/2011 MTK U17, U15
2009/2010 ZTE U15
2008/2009 ZTE U13
2007/2008 ZTE U13
2006/2007 tavasz Sopron
2006/2007 ősz Keszthely
2005/2006 Keszthely
2004/2005 Keszthely
2003/2004 Keszthely

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

20. v1910 |Válasz erre: 13. Csubakka
2018-09-03 17:32:49 Fekete öves, Őstag
Ja ezt látjuk minden hétvégén :)
19. Csubakka |Válasz erre: 18. diodio
2018-09-03 17:23:48 Lila öves, Tag
Komáromban született, de kiskorától Keszthelyen él a család, ott is kezdett el focizni.
18. diodio |Válasz erre: 15. Csubakka
2018-09-03 17:21:06 Barna öves, Fanatikus tag
Akkor miért azt írják, hogy Komárom???
2018-09-03 17:15:17 Piros öves, Fanatikus tag
Egy kalappal Kristóf! Üdv a csapatban. Én annak örülnék ha minden poszton igazi valós versenyhelyzet lenne.
2018-09-03 17:11:52 Fekete öves, Veterán
Nos a károgóknak mondnám, hogy 1 utánpótlás játékost igazoltunk, aki évekig volt a Liver-nél. Amikor hazajött a halinál 1 idő után beépült a csapatba, és akkor amikor a Hali az erős középmezőnybe tartozott, ő folyamatosan kezdő volt. Egyre több a fiatal a csapatunkban, én ennek viszont örülök.
Ja, és akiket nem kedveltünk (mi) szurkolók, a fenébe küldtük őket nyár elején, mert, hogy milyenek ........... stb., stb., stb., na azok közül már csak 2 van itt, szerintem az egyik már nem sokáig lesz is itt. Akkor kérdem kik kellenének??? Az olyan játékosok, akik keringőznek 2 évente más kluboknál??? Én azt mondom, formálódunk, szerintem a külföldiek is elég jók, innentől már Fernando-n és stábján múlik - na meg a szerencsén, gondolok itt a sérülések elkerülésére -, hogy bent maradunk-e.
15. Csubakka |Válasz erre: 9. lnorbi
2018-09-03 17:10:55 Lila öves, Tag
Keszthelyi születésű, a Hali “kicsit” közelebb volt a családhoz. Ennyi.
2018-09-03 17:08:49 Barna öves, Fanatikus tag
Szerintem meg az egyik legjobb igazolásunk a szezonban, ez a srác egyre jobb lesz ha fog játszani!!!
Hajrá Kristóf mindent bele!!!
13. Csubakka |Válasz erre: 11. sadab1
2018-09-03 17:08:35 Lila öves, Tag
Szerintem Fernando többet tud a futballról mint az ST műkedvelő szurkolói csapata összesen, úgyhogy én inkább az ő véleményére hagyatkoznék, ha nem gond.
12. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 2. gbacsi
2018-09-03 17:04:25 Fekete öves, Veterán
Szigorúan csak kölcsönbe!
2018-09-03 17:00:45 Fekete öves, Veterán
Ez negatív lesz és nem a srác miatt!!! Isten hozta tényleg, sok sikert! Viszont nem az ilyen igazolások fogják az MBIben tartani a DVTKt! Tegnap elhangzott az STben a nagy igazság: amit Fernando akar, az a stílus.... nos az a kieséssel egyenlő ezzel a kerettel!!!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...