Banner

Paks - DVTK 2-1

Szerző: objektív | 2021-01-24 12:25:00

Elkezdődött a tavaszi hadjárat erőltetett menete új tulajdonossal, új edzővel és új játékosokkal. Nyitásként egy elmaradt fordulót pótoltunk, amit úgy vettünk sokan, hogy oké, játsszuk le, edzőmeccsnek, összeszoktatásnak, egymás megismeréséhez pont megfelelő alkalom lehet, ami egyben egy erőfelmérő is, ugyanis a 4 éve otthonában veretlen listavezetőhöz látogattunk.

A mutatott játék, amit az edző elvárt, biztató volt, a taktika eredményes, a végeredmény pedig egyenesen a bravúr kategória. Végre egy olyan kimenetel, amire senki nem számított, amire mindenki csettintett egyet, amitől pár napra megint rólunk szóltak a hírek. Jöttek is a kommentek szép számmal, ám sokan voltatok, akik - teljesen jogosan - azt írtátok, hogy ez a győzelem akkor ér igazán sokat, ha a soron következő meccseken meg tudjuk ismételni ezt a teljesítményt, de legalább nem kapunk majd ki. Ezzel csak egyetérteni tudok. A mezőny sűrűsége miatt hatpontos meccsekből sokat fogunk játszani, és a végső elszámolásnál - mint tapasztaltuk évekig - ennek meghatározó jelentősége lehet.

Első ilyen meccsünk a Paks elleni, akik Bognár vezetésével megtáltosodtak, ám az utolsó 3 bajnokijukon pont nélkül maradtak. Hogy most melyik arcát mutatja a brigád, teljesen kiszámíthatatlan, mint ahogy a mi csapatunk is az, nem csak az ellenfél, de a szurkolók számára is. Azt hiszem, ma sokkal többen ülnek le a TV elé és izgulnak, szorítanak az újabb sikerért, mert ha ez a három bajnoki pont is bekerül a tarsolyba, akkor az esélyeink is tovább nőnek a bentmaradásért vívott harcban.


OTP Bank Liga 17. forduló

Paksi FC - Diósgyőri VTK 2-1 (2-0)

Paks, Paksi FC Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Karakó Ferenc (Albert István, Horváth Róbert; Iványi Zoltán, Zierkelbach Péter).

PFC: Rácz G. - Lorentz, Böde, Szabó J. - Osváth, Haraszti, Papp K., Bognár I., Bertus - Sajbán M., Hahn J. Vezetőedző: Bognár György.

DVTK: Antal - Grgić, Milović, Hegedűs J., Soldo - Márkvárt, Živulić - Hasani, Rui Pedro, Grozav - Dražić. Vezetőedző: Zoran Zekić.

Csere: Rui Pedro helyett Suljić, Živulić helyett Max, Hasani helyett Ivanovski, Sajbán M. helyett Nagy R., Haraszti helyett Kulcsár D. mind a 46., Bognár I. helyett Szakály D. és Hahn J. helyett Ádám a 65., Hegedűs helyett Marin és Grozav helyett Molnár G. a 72., Osváth helyett Bognár D. a 88. percben.

Sárga lap: Živulić a 13., Zarko Zekulić a 18., Sajbán a 37., Osváth az 59., Böde a 64., Max a 67., Rácz a 70., Milović a 76., Nagy R. és Bognár György a 80., Lorentz a 90. percben.

Gólszerző: Papp K. (1-0) a 32., Bertus (2-0) a 44., Ivanovski (2-1) a 70. percben.


Kulcspillanatok

32. perc: A bal oldali hazai beadást röviden risztázták a védők, Bognár közeli lövését Antal nagy bravúrral védte, a labda éppen Papp Kristóf elé pattant, aki egy lépésről a kapuba kotorta, 1-0


44. perc: Hazai szöglet jobbról, Bertus Lajos beadásába középen senki nem ért bele, érintés nélkül jutott a kapuba, 2-0


70. perc: Márkvárt passzával Dražić lépett ki, a 16-oson belül Rácz szabálytalanokodott ellene. Mirko Ivanovski állt a labda mögé, és nagy erővel a kapu közepébe lőtt, 2-1


Edzői értékelés:

Zoran Zekić: - Két hete boldog lettem volna, ha megígéri valaki, hogy az első két mérkőzésen 3 pontot szerzünk, de most nem vagyok az.
Ma két ellentétes félidőt láttunk. Az elsőben a hazaiak jobban játszottak, agresszívebben és támadóbbak voltak, mi pedig rengeteg labdát veszítettünk különösen a támadó zónában, a lecsorgókat nem szedtük össze, és két szöglet után is gólt kaptunk, mert nem koncentráltunk kellőképpen. Az első félidő után legszívesebben lecseréltem volna a teljes csapatot magamat is beleértve, mert egyáltalán nem voltunk meccsben. A cserékkel azt szerettem volna elérni, hogy nagyobb nyomás alá helyezzük az ellenfelet. A szünet után már jobb volt, de nem elég jó ahhoz, hogy győzünk, vagy pontot szerezzünk.
Tudtuk, hogy rövid időn belül két mérkőzést játszunk, így emiatt nem panaszkodhatunk. Jól felkészültünk a Paks ellen, azonban a ma látott teljesítmény nem elég, ennél több kell a folytatásban.


forrás: dvtk.eu. m4sport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 4 5 6 78 9 10 11 12 >  Utolsó

431. gbacsi* |Válasz erre: 402. tomi87
2021-01-25 17:56:07 Fekete öves, Veterán
Tuti. Lesz fél éve, gondolom jó fizuért ülni a padon. Se..
430. gbacsi* |Válasz erre: 403. KáGábor
2021-01-25 17:54:43 Fekete öves, Veterán
Benczés az idők végezetéig marad, a rendszeren belül van, nem kell aggódni amiatt, mi lesz..
429. gbacsi* |Válasz erre: 419. mr-d
2021-01-25 17:51:47 Fekete öves, Veterán
Szerintem Zekic elvállalta melót, de biztos voltak kemény feltételei, pl hogy hoz játékosokat, vagy kapjon, azokat, akiket ismer, vagy akiket neki ajánlanak, egyébként meg nem jön ide. Nem kell ezt túlgondolni, ezért jött egy komplett védelem, mert azt látta katasztrófának. (Jól). Két meccs után látja, hogy nagytakarítás kellett volna/kellene a középpályára és kellene csatár is. Tűzoltás van - valószínűleg késő is hozzá - így Benczés most csak papíroz, vagy esetleg javasol, ha tud valakit (Novothny pl), ha nincs nagyon képben más elérhető, minőségi játékos. Muszáj még igazolniuk, mert bent kellene maradni. Persze, ez mindig lutri, pláne, 2 hét felkészüléssel az új edzővel..
428. chr1s
2021-01-25 17:35:15 Piros öves, Fanatikus tag
Pffff,ez most komoly?Igazoljunk még?Jézusom,ha ennyire szar keretünk volt eddig,hogy lehet a helyén az,aki???? Vicc vagyunk,minden szinten.Nem kell ide semmi màs,csak egy edző.Az megvan.Adjunk időt neki,most lesz egy hete.Ha ugyanezt a nullât lâtjuk vasàrnap is,akkor meg nincs is miről beszélni,lehet bontani a szerződéseket minden idegenlégióssal.
427. repohár |Válasz erre: 425. mr-d
2021-01-25 16:48:28 Piros öves, Őstag
Pintér meg a managerkedés :)
426. Benya
2021-01-25 15:52:22 Lila öves, Fanatikus tag
így vagy úgy, de ideje lenne megválni is pár játékostól.Például Hasanit ingyen is engedném törökbe, csak ne itt sétálgasson. Omarashvili meg a kalandadze mehet vissza a méltán híres nevesincs akadémiájába, Szűcs követheti Korbélyt, legalább szerez még tapasztalatot, Vági nyugdíjba. Iszlait valami chips reklám arcának szerződtetném, az is hozna valamennyi pénzt, Cortest pedig.... bárhova. Csak spórólhatánk a fizetésükből.
425. mr-d |Válasz erre: 423. repohár
2021-01-25 15:05:13 Fekete öves, Őstag
Pintér, Kövesd?
424. mr-d |Válasz erre: 420. KáGábor
2021-01-25 15:04:44 Fekete öves, Őstag
Ami eddig látszik, hogy a NERrel nem jár kéz a kézben a szakmai tudás a többi klubnál sem...Ha van elég pénz és a helyi erős ember fanatista, akkor mutatnak fel valami eredményt, kisebb-nagyobb eltévelyedések után. Még a Kisvárda jelenleg, amelyik folyamatos fejlődést mutat, egy elég sajátos utat bejárva. Érdekes kísérlet...
423. repohár |Válasz erre: 419. mr-d
2021-01-25 14:44:41 Piros öves, Őstag
Megjelent a lelki szemeim előtt az a dvtk edző hívjuk inkább managernek, akire először a történelemben végre valahára ténylegesen ráépülnek az igazolások. A jelenlegi magyar edzők közül egy sincs akinek ebbe a részbe komolyabb beleszólása lenne, pedig sokan mondták már azt, azzal jönne el az igazi aranykor.
422. spongyabob
2021-01-25 14:37:52 Barna öves, Őstag
Benczés "Úrnak" mennie kell! Ha nem megy, akkor ez az egész nincs végig gondolva!. Semmilyen formában, csak pénz mosás vagy erődemonstráció...(választás)!
Egy biztos, kell még ide egy kis erősítés..de menni is kell, jó pár aranylábúnak, mert csak a létszámot emelik! Na meg a pénzt viszik!

Első  < 4 5 6 78 9 10 11 12 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...