Banner

Milliók szórakozása vagy szórakozunk milliókért?

Szerző: Jáborcsik András | 2022-05-11 21:07:00

A lényeg, hogy csörögjön a kassza?


Az elmúlt hétvégén több olyan esemény, jelenet is történt a magyar futballpályákon, ami véleményem szerint hű lenyomatát adja a magyar labdarúgásban uralkodó állapotoknak. A szurkolók a haverokkal való találkozás mellett (Diósgyőrben szinte már csak ezért) többnyire azért járnak focimeccsekre, hogy élvezzék ezt a csodálatos játékot, szemet gyönyörködtető jelenetek szemtanui lehessenek.

A játékosoknak az lenne a feladata, hogy a hétköznapokon az edzéseken lelkiismeretesen felkészüljenek a mérkőzésre és hétvégén az előadáson learassák a babérokat, kiváltsák a szurkolók elismerését, szeretetét.

Ideális esetben ez így működik. De nézzük, hogy működik ez kis hazánkban?


A labdarúgó NB I 32. fordulójában 1–0-s vereséget szenvedett a Gyirmóttól a Zalaegerszeg, amely könnyen előnybe kerülhetett volna a 42. percben, ha a Puskás-díjas Zsóri Dániel rabonázás helyett egyszerűen csak berúgja a kapushibából kialakuló ziccerét – nem így történt, s a 21 éves támadó a második félidőben már nem lépett pályára. Igaz, a ZTE megbízott vezetőedzője, Molnár Balázs azt mondta a mérkőzést követően, hogy taktikai megfontolásból cserélt.

„Fiatal játékos, aki időnként meggondolatlanul cselekszik. De nem ezért cseréltem le, hanem taktikai megfontolásból”

- mondta el véleményét az esetről a Zete edzője.


Zsóri Dániel egy sokkal jobb sorsra érdemes labdarúgója a magyar futballnak. 2019 február 16-án a Debrecen színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai bajnokin a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.

A gyönyörű találattal elnyerte a Puskás díjat. Zsóri mellett Lionel Messi és Juan Fernando Quintero volt jelölt, előbbi egy csodálatos emeléssel, utóbbi pedig bomba szabadrúgással került a legjobb három közé a tíz jelölt közül.

„Óriási megtiszteltetés, hogy a legnagyobb magyar játékosról elnevezett díjat első magyarként nyerhettem el. Köszönöm a családomnak, a hozzám közel álló embereknek, a klubjaimnak. Ugyanakkor az utamnak még nagyon az elején járok” – mondta a színpadon Zsóri.


És mi lett ebből a tehetséges játékosból?

A díj elnyerését követően elhappolta Debrecenből a Videoton, majd a következő szezonban egyetlen egyszer sem volt a fehérváriak kezdőcsapatának tagja, öt alkalommal léphetett csak pályára csereként, gólt nem szerzett. A következő szezont Budafokon töltötte kölcsönben. 15 meccsen volt kezdő, 11 meccsen csereként kapott lehetőséget és 8-szor talált be az ellenfelek hálójába. A most folyó bajnokságban Zalaegerszegen szerepel kölcsönben, 6 meccsen volt kezdő, 3 meccsen csere és 3 találat fűződik a nevéhez.

Így érkeztünk el a Gyirmót elleni meccshez, ahol a 42. percben, 0-0-s állásnál egyszerűen elszórakozta a kínálkozó lehetőséget. Meg lennék lepve, ha még látnánk őt a Zete mezében, a következő szezont minden bizonnyal újra kölcsönben tölti majd valahol. Ha lett volna valaki, aki odafigyel rá, talán nem lenne a magyar foci lehullott csillaga.



A Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szombati játéknapján. A fővárosi klub szurkolói nemtetszésüket fejezték ki a lefújás után a gyenge teljesítmény miatt. A meccs után a fővárosiak kapusa, Szappanos Péter lesújtó véleménnyel volt a csapat teljesítményéről.


"Nem szeretnék még inkább kellemetlen helyzetbe kerülni, így inkább nem beszélnék túl sokat. Abszolút megértem a szurkolók reakcióját. Lassan minden energiámat felemészti a többiek hajtása. Profi játékosként mindenkinek tudnia kéne, hogy kell bizonyos szituációkban viselkedni. Látszik, hogy egy-egy rossz passz után lógó fejjel kullogunk visszafelé, amit már kis korban megtanítanak, hogy nem jó, mert rossz üzenetet hordoz.”



A kapus energiáját tehát felemészti az, hogy a milliókat kereső csapattársait noszogassa a minél jobb teljesítmény elérésére. Ráadásul a Honvéd akár még ki is eshet az NB I-ből. Amennyiben az utolsó fordulóban kikapnak Felcsúton és a jelenleg kieső helyen tanyázó MTK pedgi hazai pályán megveri a Debrecent, a kispesti csapat jövőre a Merkantil Bank Ligában szerepel.



És végül eljutottunk Diósgyőrbe is.

A Budaörstől elszenvedett vereséget követően három nappal a klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy három legeredményesebb játékosából kettő, Molnár Gábor és Horváth Zoltán kizárólag a DVTK tartalékcsapatának edzéseit látogathatja. Vukmir ezt még úgy is megtette, hogy leggólerősebb labdarúgója, Könyves Norbert nem állhatott a rendelkezésére.

Ez volt Vukmir részéről a legkeményebb konfliktus, amibe beleállt, és amivel jelezte, hogy nem lehet megkerülni őt az öltözőn belül.

A csakfoci.hu értesülései szerint a komoly retorzió hátterében az állt, hogy a gyenge szereplés miatt Molnár Gábor összehívta a csapatot és arról beszélt, hogy ne a vezetőedző által kért taktikát kövessék, hanem máshogy próbáljanak eredményesek lenni. Az eset Vukmirhoz is eljutott, aki a játékost akciója miatt kitette a keretből.



forrás: nemzetisport.hu, csakfoci.hu


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

15. toki* |Válasz erre: 14. El Bandi
2022-05-15 21:45:54 Fekete öves, Veterán
Csak ő, mötökös volt. Valószínűleg a szívére IS hallgatott.
14. El Bandi
2022-05-14 21:31:19 Piros öves, Őstag
OFF
'Távozik a Paks labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és az MTK-nál folytatja pályafutását Bognár György'
ON

Így is lehet edzőt váltani, van még mit tanulnunk...vége a bajnokságnak...tiszta lap itt is ott is.
(Azért az érdekes, hogy lecseréli az első osztályt második vonalra... vagy mégsem?)
13. Ignacio-Sanchez-Mejias |Válasz erre: 12. dvtk-3534
2022-05-13 13:04:33 Barna öves, Fanatikus tag
Igen. Nem mindegy ki a scout. Nem tudom o hozta e ide a mostaniakat vagy volt valamifele szerepe ebben vagy csak Benczes volt szabadjára eresztve. Jobb kluboknak kiterjedt scout rendszere van, nem csak egy idióta cselleng ide oda Felcsút kornyeken.
12. dvtk-3534* |Válasz erre: 7. Ignacio-Sanchez-Mejias
2022-05-12 21:39:02 Fekete öves, Veterán
Mégis scout nélkül jobban szerepeltünk mint scouttal.
Erről ennyit.
11. El Bandi
2022-05-12 18:39:45 Piros öves, Őstag
A magam részéről már alig várom a bajnokság végét, mert legalább vége lesz ennek a gyalázatnak, a matek is meglesz. Megint bízunk majd valamiben, s jövő ilyenkor itt írogatunk újra... de szórakozni azt nem fogunk... Jönnek majd az új Ott Erzsébetek, de ne legyen igazam.
10. El Bandi |Válasz erre: 9. Szilas
2022-05-12 18:29:06 Piros öves, Őstag
Igen, vártam ki veszi észre... sajnos csak Te :)
9. Szilas |Válasz erre: 3. El Bandi
2022-05-12 18:13:20 Narancs öves, Tag
A Honvéd piros fekete nem piros fehér.
8. Kezdökör |Válasz erre: 7. Ignacio-Sanchez-Mejias
2022-05-12 16:32:57 Piros öves, Őstag
Annyi zsozsó biztosan van, hogy ne az enbékettőben savanyodjunk! Szerintem a mostani anyagi helyzetünk alapján ha nem is a mennyei felsőházában, de minimum egy igen erős középmezőnyben kéne tanyáznunk! Ja csak akkor a szakmához értő és nem pedig a haver, koma meg a mindenhol megbukott magukat fociszakembereknek képzelő figurákat kellene pozícióban tartani!
A megtisztulás és a megújulás alap feltétele volna, hogy az „Ő is jó káder így adjunk neki jól fizető pozit" szemléletet felszámolja és lerázza magáról a klub.
2022-05-12 15:30:04 Barna öves, Fanatikus tag
Jo lenne tudni, hogy hogy állunk anyagilag. Benczes szerint mostmar "masik szinten" vagyunk. Ehhez képest látjuk kiket igazoltak. Nem tudom ki a felelos az uzleti modellert, de aki nem latja azt be, hogy az elso evekben invesztálni kell és ezt nem lehet kikerülni (lehetne, hogyha lenne utanpotlasunk-ami működik is es vegzi a munkajat) mert utana dupla annyit fognak bukni az evek soran-lasd pl ha nem jutunk fel. Megerte idehozni ezeket a játékosokat es nem belenyúlni a zsebbe egy kicsit mélyebbre? Ilyenkor megy a sopankodas meg a bunbak kereses. Olvasom, hogy a Fradi milyen kritériumok alapjan igazol es 5-6 játékost figyel folyamatosan stb . Itt ilyesmi miért nincsen? Mi vagy ki tiltja meg ezt? Ez egy professzionális futball klub vagy mi a f@szom?

Teljesen elvoltam hulve pl, amikor Benczes arrol beszelt, hogy győzködni kellett a tulajt vagy kit, hogy legyen vegre egy Scoutunk. (!!!) Az illető szerint -akivel vitazott-scoutra nincsen szukseg. Szoval mirol beszelunk?
Olyan infrastrukturális hiányosságok vannak - ami a foci szakmai oldalat illeti, hogy az nevetseges. Abban is biztos vagyok, hogy van 30 ilyen olyan menedzser meg 50 ilyen olyan PR munkatárs milliokert havonta. Rajuk megy el a focira szant penz.

Gondolom ez az egyik oka, hogy Nemethet meg Bertust hoztuk ide Horvath Krisztofer vagy pl Csoboth helyett? mert ha van is egy scout az is gondolom valakinek a valakije. Igazolasi kritériumok DVTK modra= Ki nem jatszott mar honapok ota az NB1-ben, mert nem tudott beferni a csapatba? Olcso? Szuper! Ide tokeletes lesz. Jon is a hir, hogy "Tapasztalt, nagy munkabirasu játékost igazoltunk, tobb poszton bevethető bla bla bla bla."
Nem. Olcso husnak hig a leve bb@zd meg.
Mi Vukmirt figyeltuk 6 hónapig aztán Polgart berakja vedekezo középpályásnak vagy minek, Szucsot meg jobbszelbe. Mintha egy amator Izlandi klubnal lennenk. Mindegy, ezt hagyjuk is.

Szóval ha nem invesztálnak es nem nyúlnak zsebbe itt lehet attól tartani, hogy az lesz, ami a tobbi nagy multu NB1-es klubnál. Megyünk a levesbe. Jo lenne tudni mennyi az eves koltsegvetesunk. Van errol valami info? Ez a klub nem kommunikál semmit csak 3-4 mondatos nesze semmi fogd meg jol buborekokat.
2022-05-12 12:11:16 Fekete öves, Veterán
Szerintem sincs semmilyen kosár, amíg Bognár a Pakssal kupadöntőt játszik és az első hatban van, teljesen felesleges bármiről beszélni.
Lúzer vezetőségünk van, lúzer, akaratgyenge, nem profi sportolónak való játékosokkal.
Van kb 30-as keretünk, abból 5-6 focista, a többi nb3, megye1 szint.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...