Banner

Mezőkövesd - DVTK 2-1

Szerző: objektív | 2020-11-30 08:35:00

A tavalyi meglepetéscsapahoz, földijeinkhez látogatunk ma Mezőkövesdre, a mérkőzés kereken 14:05-kor kezdődik. Két gyenge formát mutató csapat találkozik, és ezen a meccsen nagy valószínűséggel nem szépség fog dominálni. Na nem mintha eddig ájuldoztunk volna a gyönyörtől a pályán látottak miatt, tehát ez a jóslatom nagy kockázattal nem jár, és ha bejön, valószínűleg az év orákuluma díjat sem tudom majd átvenni érte.

Szóval rossz meccsek sorozata után végre virítani kéne valamit. Persze, a rossz meccsek utáni kifogások mindig megvoltak, tudtuk ezeket már előre, interjúk nélkül is. Nem érdekelnek már a kifogások, nyerni kell. Ezt írom hetek óta és ma is csak ezt tudom. Ha ki akarunk lépni az árnyékunkból, akkor el kell kezdeni a pontokat gyűjteni, és ehhez ki lenne most a legjobb ellenfél, mit az a Mezőkövesd, amelyik elemeire hullott szét a múlt szezon után és legutolsó a tabellán két győzelemmel, mindössze 8 rúgott góllal?



OTP Bank Liga 12. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

Mezőkövesd, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Iványi Zoltán (Tóth II Vencel, Medovarszki János; Káprály Mihály, Kulcsár Katalin).

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Pillár, Szeles, Katanec, Vadnai - Beširović, Berecz Zs., Cseri - Jurina, Nagy D. Vezetőedző: Pintér Attila.

DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Karan, Hegedűs J., Memolla - Max, Iszlai - Hasani, Dražić, Márkvárt. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Karan helyett Szűcs K. a 32., Vadnai helyett Vajda S. az 55., Nagy D. helyett Serderov és Jurina helyett Vutov a 65., Iszlai helyett Ivanovski a 68., Shestakov helyett Rui Pedro a 76., Cseri helyett Beširović a 82. percben.

Sárga lap: Karan a 20., Pillár és Danilović a 24., Szeles a 40., Cseri és Pintér Attila a 45+2., Hasani a 86. percben.

Gólszerző: Cseri (1-0, 11-esből) a 21., Serderov (2-0) a 84., Dražić (2-1, 11-esből) a 90. percben.


21. perc: Karan akarta megszerezni a labdát Jurina elől, aki elesett a 16-oson belül, Iványi büntetőt ítélt. Cseri Tamás végezte el a büntetőt, és laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0


84. perc: Hazai oldalszabadrágás balról, egy védő fején megcsúszott, így a hosszún nem érték el. Szöglet jobbról, Serder Serderov érkezett a hosszúról, és az ötösről a hálóba csúsztatott, 2-0


90. perc: Büntető a DVTK javára Ivanovski megrúgásáért. Stefan Dražić állt a labda mögé, és a hálóba bombázott, 2-1


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Háromszor álltunk szemben a kapussal, ebből kétszer az első 15 percben. Az ilyen helyzeteket értékesíteni kell, és akkor teljesen más mérkőzésről beszélünk. Így is végig domináltunk a mérkőzésen, végigtámadtuk a második félidőt, ekkor az ellenfél elvétve jött át a térfelünkre, mégis tudtak még egy gólt szerezni. Akkor lenne igazán nagy probléma, ha helyzetet sem tudnánk kialakítani, ehelyett minden találkozón több nagy ziccert is kialakítunk, azonban a döntő pillanatban rendre rossz döntéseket hozunk. Ennyi helyzetből mérkőzéseket kell tudni nyerni.

Pintér Attila: Mindenekelőtt mielőbbi felépülést kívánok Dejan Karannak! A mérkőzésen mindkét csapat előtt adódott lehetőség, mi tudtuk hatékonyabban gólra váltani a helyzeteket. 1-0-nál rárúghattuk volna a másodikat, ám kimaradt, ezáltal szorosabb és izgalmasabb lett a találkozó. A folytatásban nekik is voltak helyzeteik, nekünk is voltak, végül mi rúgtuk meg a másodikat. összességében megérdemelte a csapat a győzelmet.
A folytatásban sok sikert kívánok a DVTK-nak!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 8 9 10 1112 13 14 15 16 >  Utolsó

2020-11-29 19:30:25 Fekete öves, Veterán
Nézitek a Honvéd-Falu meccset?
Ugrai legrosszabb diósgyőri időszakát is alulmúlóan játszik.
377. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 376. johny
2020-11-29 19:28:47 Fekete öves, Veterán
Nem, azt hogy politikusok játszóterévé silányították a magyar focit.
376. johny* |Válasz erre: 369. jaborcsik-andras
2020-11-29 19:23:21 Fekete öves, Veterán
"inkább az ország állapotáról mond el sok mindent."

Mit? Hogy az ellenzéki vezetésű helyeken bajban a foci is? (Újpest, Kispest, Miskolc)
Igazad lehet.
375. KáGábor* |Válasz erre: 371. funkdvoid
2020-11-29 19:21:19 Fekete öves, Veterán
A válogatott felé mutatott érdeklődésből látszik, hogy van potenciál a magyar futballban is. Nyilván érvényesek azok a tényezők, amiket írtál, és vannak egyéb tényezők is, de hiszem, hogy megfelelő marketing és futball szakmai munkával lehetnének teltház közeli meccsek országszerte, Diósgyőrben meg pláne. Kicsit extrém példa, és értelemszerűen nem húzható rá teljes mértékben Magyarországra, de érdemes megnézni az USA-t. 25-30 éve gyakorlatilag azt sem tudták, mi az a foci. Ma meg már 60-70 ezer fős telt házakkal mennek a meccsek sok esetben. Mert tudnak szórakoztatni, tudják mi kell a népnek, ha szórakozni akar.
374. betyarok |Válasz erre: 364. v1910
2020-11-29 19:20:25 Fekete öves, Őstag
Lehet, nem is lehetett volna másképp és jól csinálták. Egy massziv, európai szintű nb1 milyen vállalkozás? Mi kéne hozzá? Lehet, úgy gondolkodtak, hogy csinálnak két fejcsapatot, ami nivóban, pénzben messze kimagaslik, plusz egy jó válogatottat
Ez viszont sikerült! Jó a Fradi és jó a Videoton, más dimenzió. És jó a válogatott! Lehet, okos volt a bmlsz! Mert ezek viszont húzzák az egész magyar labdarúgást.
373. elzett |Válasz erre: 371. funkdvoid
2020-11-29 19:15:44 Piros öves, Őstag
+1
nagyon egyetértek.
372. betyarok |Válasz erre: 355. nebulo89
2020-11-29 19:14:20 Fekete öves, Őstag
Szia! "Sajnos már nem érdekel a dvtk" Ne irj ilyet, néhány faszkalap miatt, akik most használják a Klubot! Évtizedek óta minden rendszerben le vagyunk darálva, de a DVTK szeretetét nem szabad, hogy kiöljék belőlünk. Ha nem tartunk ki és elvész a tűz, az esély is elvész, hogy valamikor valakiknek majd nagy boldogság, siker lesz részük....!
Hajrá Diósgyőr!
2020-11-29 19:12:26 Piros öves, Őstag
Nem a meccshez köthetően...
Igen, nekem borzasztóan fáj, hogy nem csak csapatomnál, hanem országos szinten folyamatnak tekinthető a focimeccsek látogatottságának leépülése, útban az érdektelenség felé, még a legvérmesebbek szemében is. Én ugy gondolom a foci nem lett szarabb, mint volt mondjuk a kilencvenes években. Nyilván az agyontaktikázott, túlélésre berendezkedett csapatok miatt rengeteg az unalmas, szarnak tűnő meccs...
Aztán a jegyárak,
Az interneten, tv-n közvetített összes meccs,
És igen, a mindenféle Bl, El, biszem-baszom bajnokságok meccsei, amik szerintem nagyban hozzájárulnak a magyar stadionok gyér látogatottságának, illetve focink megítélésének.
Ez egy szerintem visszafordíthatatlan folyamat, legalábbis személy szerint nem látok kiutat...
Hálistennek legalább a nemzeti csapatért még megmozdulnak tömegek. Nagyon várom már például a vb selejtezőket...
Engem a focimeccsek hangulata éltet, nekem a szenvedély, fanatizmus mindenekelőtt van.
Nekem Argentinába kellett volna születnem...
370. elzett |Válasz erre: 362. zorba
2020-11-29 19:10:04 Piros öves, Őstag
Kedves zorba!
járjá meccsre, vegyél bérletet/jegyet (jóárasítottam nektek, úgyhogy ne ríjjatok), kőccsed a pénzt a vizezett sörre meg az 500 forintos perecre, tapsoljá a végén ha tetszett, ha nem, és a végén mennyé haza.
Ne kritizálj, ne kérjé semmit se, te csak szurkoló vagy. Ja, amúgy jó veletek reklámozni a klubot, merthogy mással nem nagyon lehet, szóval köszi!
A többi az én dógom. Felveszem a tao támogatást, intézek pár ingatlanbiznicet. Csak ne szójjá senkinek se! És megígérem, elintézem majd a végén, hogy bent maradjunk, és jövőre ismét tapsolhassá a fradinak meg a vidinek.
Jövőre istókuccse, megveszem nektek a Mihajlovicsot meg a Szarkát, jön Rudi is vissza a Jennerrel együtt!
Üdvözlettel:
Timót, sántageri, peti meg a miki.
369. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 366. gabeszba
2020-11-29 19:09:32 Fekete öves, Veterán
Szerintem ez nem a bajnokság nívójáról, hanem sokkal inkább az ország állapotáról mond el sok mindent.

Első  < 8 9 10 1112 13 14 15 16 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...