Menesztette Feczkó Tamást a Nyíregyháza

Szerző: amigeleken.hu | 2022-08-15 19:41:00

Sajtófigyelő - csakfoci.hu


Három vereséggel kezdte a bajnokságot a Nyíregyháza Spartacus, így Feczkó Tamás helyét Huszák Géza veszi át a csapat élén - adta hírül a csakfoci.hu a Nyíregyháza Spartacus honlapjára hivatkozva.


Már nem Feczkó Tamás az NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője – derül ki a klub hivatalos honlapján olvasható közleményből. A Szpari az első három mérkőzését elveszítette és még gólt sem szerzett, így a szerdai mérkőzésen már Huszák Géza ül a csapat kispadján.


Mind a nyári felkészülés, mind az új igazolások egy olyan jövőképet festettek, mely mellett joggal bízhattunk a sikeres idénykezdetben. Az utolsó két felkészülési találkozón és az első három őszi bajnokin viszont képtelen volt a csapat gólt szerezni. A bajnokság előtt mind a szakmai stáb, mind a játékosok véleménye az volt, hogy ez a keret reálisan tűzheti ki célként az 1-5. hely megszerzését, azonban ezt a rossz sorozatot látva lépni kellett. Mivel szerdán már újabb bajnokit játszik a Szpari, ezért olyan szakvezető jöhetett csak szóba, aki jól ismeri a keretet, ezért a tavaly a második csapattal bajnoki címet szerző Huszák Géza mellett tette le a voksát a klubvezetés – nyilatkozta a klubhonlapnak Kósa Árpád ügyvezető.



Nagyon váratlanul ért a felkérés, mivel más szerepkörben dolgoztam, de ha a klub vezetése úgy érzi, hogy segíthetek a csapatnak, akkor kötelességemnek érzem elvállalni a munkát. Sok edzésen ott voltam, ismerem a játékosokat, és bár szűkös az idő, megpróbálok változást vinni az öltözőbe.

Buta gólokat kaptunk, de a futballban gyorsan változhatnak a dolgok, és meg kell kezdenünk a pontgyűjtést. Tudom, hogy több van a játékosokban, beszéltem a stábtagokkal, megpróbáljuk kihozni belőlük a maximumot. A legfontosabb feladat, hogy a támadóink megtalálják a góllövő cipőjüket – mondta kinevezését követően az új tréner, Huszák Géza.


A Nyíregyháza szerdán a Soroksár ellen, hazai pályán (a Nyíregyháza Sényőn játssza a hazai mérkőzéseit – a szerk.) javíthat mérlegén azután, hogy az ETO, a Haladás és a Siófok is 1-0-ra győzött a szabolcsiak ellen.


Továbba csakfoci.hu-ra >>>>>>>>


forrás: csakfoci.hu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások
5. Szilas
2022-08-16 22:23:25
Feczkó-mackó, vagy, hogy nyalták neki az Ultraszektorból. Aztán mi lett a vége.
4. Ignacio-Sanchez-Mejias
2022-08-16 11:31:03
A szar jatekot latva Magyar mar tavaly osszel ki akarta rugni Kondit aztan jott a gyozelmi sorozatunk. Mivel ettol most nem kell felni szerintem-ha en ugyvezeto lennek-mar most siman ki lehetne rugni Vukmirt mar csak az eddig latottak alapjan is. Nem igazan ertem a varakozas okat, de szerintem eleg egyertelmu, hogy ki lesz ebrudalva hamarosan. Eddigi termelese nalunk 4 gyozelem 2 dontetlen (a feljutas elbukasa) es 4 vereseg. En mar az ev vegen megkoszontem volna neki.
Feczko meg lehet jobban jarna ha a tanitasnal maradna.
3. Zole61 |Válasz erre: 1. BOIM79
2022-08-16 11:03:07
Ez sajnos lehetséges szerintem is.
2. L.András
2022-08-16 09:34:20
Géza bácsit állandóan megtalálja még a munka.....
1. BOIM79
2022-08-15 21:32:02
Ha most hétvégén veszít a DVTK Vukmir is távozott volna.A tulajdonosi kör,szarul igazolt de az edző issza meg a levét.Koman,Eppel eddig csalódás.Remélem Norbi nem 31 ig sérült,aztán meg új klubbja lessz.
Mégsem


Üzenet küldése...