Banner

Megvan a licenc

Szerző: objektív | 2019-05-03 13:55:00

Mint tudjuk, a Magyar Labdarúgó-szövetség licencadó bizottsága első körben április 25-én nem adott licencet a Diósgyőrnek, a Haladásnak és a Mezőkövesdnek.

A csapatoknak a mai napig pótolni kellett a hiányzó dokumentumokat a klublicencszabályzatnak megfelelően.

A boon.hu kérdésére Sántha Gergely, a DFC Kft ügyvezetője az alábbiakat válaszolta az üggyel kapcsolatban röviden és tömören…:

” tőkehelyzet rendezésével függ össze az, ami dokumentum formájában nem került a licencadó bizottság elé.”


A mai napon az amigeleken.hu információja szerint a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata különböző csatornákon keresztül, közvetve és közvetlenül – ahogy tette eddig is - ebben az évben is támogatást biztosít a Diósgyőr FC Kft. részére, mely támogatást az idén 108.000.000,- forintban állapították meg.

A támogatást az Önkormányzat a DVTK csapatának 2019/2020-as bajnoki idényben történő NB1-es szerepléséhez nélkülözhetetlen licenc megtartásához biztosította, mellyel valószínűleg elhárulnak azok az akadályok, amik miatt első körben az MLSZ kifogást emelt.

Természetesen az MLSZ döntését azért meg kell várni az ügyben.

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

17. korzó |Válasz erre: 16. Szabó József
2019-05-08 14:57:51 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Igen leírhatta volna, de a cikkben azért nem ez a lényeg...
2019-05-08 08:09:38 Fekete öves, Veterán
Az északnak dolgozó bécsé elmehet a búbánatba...
A mai északba a licenchez szóló cikkébe azt írta arra, hogy nálunk megjelent, hogy megvan a licenc, hogy "...egy internetes portálon..."
Láthatóan nehezére esett volna leírni a nevünket...
15. Zagar
2019-05-04 14:57:08 Barna öves, Tag
Északmagyarország nevű újságot nem ismerek.
Ha az Észak- Magyarországra gondolsz, nem hiszem, hogy vicclap.
Mindenesetre, ha bejön amit sejtet a cikke, akkor nem sokan fognak nevetni...
14. kohasz |Válasz erre: 2. Zagar
2019-05-04 14:16:22 Barna öves, Fanatikus tag
Mi az az Északmagyarország? Vicclap?
13. vebgy*
2019-05-04 12:56:23 Fekete öves, Veterán
Úgy ki kéne seperni ezt a mocskos futball miliőt itt, hogy csak félprofi-félamatőr keretek maradjanak kis hazánkban...én is azt kérdezem MI VAAAAN paprikajancsik, MI VAAAAN ?
12. KáGábor*
2019-05-04 09:00:50 Fekete öves, Veterán
Akkor most jók vagyunk, vagy sem? Vagy majd kiderül 8-án, oszt jóvan?
2019-05-03 20:32:35 Fekete öves, Őstag
Én nem értem ezt a sok gazdasági szöveget -nem is akarom megérteni- de itt valami kurva nagy sumákság van a tulaj részéről. Nemrég még egy olyan beszámoló is napvilágot látott, hogy pozitív mérleggel zárt a DVTK majd most az újságok azt írják, hogy 900 millió!!! kell a rendezéshez??? Mi vaaaan?
Amúgy csak megjegyezném ha az önkorit savazóknak kedvezve a polgi betesz több száz millát a klubba az még kurvára nem 900 millió!!! ... mi a f@szom folyik itt?
10. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 2. Zagar
2019-05-03 17:13:56 Fekete öves, Veterán
Elolvastam en is az ujsagban. Erdekes.
Kozben a boon is lehozta.

http://mobil.boon.hu/#!mobilenews/detail/4223990

Nehany nap mulva minden eldol.
9. El Bandi |Válasz erre: 6. Krapulax
2019-05-03 15:42:36 Piros öves, Őstag
Ha csak ezen múlik nem érdekel a politika....egyébként sem....nem ismerem a házszabályt, te igen? Egyébként tele van már a t@@@om a szavazásokkal, vállaljon már valaki felelősséget akinek ebben a témában a dolga, és kész.
Egyébként biztos vagyok benne, hogy mi az igazi történet, azt csak Murder tudja....az X aktákból...
8. El Bandi |Válasz erre: 7. johny
2019-05-03 15:38:23 Piros öves, Őstag
Az NB2-höz is kell licenc....azt nem tudom mennyi a különbség az NB1 és NB2 között...ha esetleg game over, akkor jövőre ennyivel kevesebb lesz az NB2 támogatása...gondolom az NB2-höz is kell pénz nem?

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...